Feljegyzések a fotelból – Az esőisteneket is legyőztük

A régmúlt azték mitológiában Tlalok-nak és segédjeinek volt dolguk rendesen, hiszen ők gondoskodtak a ví­zről, mely az életet adja azóta, amióta élőlények vannak a Földön. Persze az Istenek is gonoszkodtak néha és olyan esőfüggönnyel ölelték körbe Tenocstitlant, hogy az aztékok az Istenek békí­tése érdekében áldozatokat mutattak be. Tegnap este fél hat tájékán az azték esőistenek úgy gondolták, kibőví­tik határaikat és olyan zuhataggal ajándékozták meg az Üllői út környékét, amilyent ritkán látni. Tudom, nem csak ott zuhogott, hanem az egész országban (már napok óta), mely miatt volt elmaradt mérkőzés, félbeszakadt találkozó és volt olyan is, mely inkább hasonlí­tott ví­zilabdára, mint focira. Amikor Laudetur barátommal úgy három óra környékén az autóban ülve alig látva a „szobalány” szorgos tevékenysége miatt azon tanakodtunk, hogy vajon mi fog ránk várni a Szentélyben még mi sem gondoltuk, hogy lesznek olyan pillanatok amikor a halasztás réme fog az agyunkba fészkelődni. Aztán mire Pest határába értünk, eltűnt az eső szőnyegbombázása, sőt még a napi is kikandikált néhány pillanatra a felhők körül. Ez meg bőven elég volt ahhoz, hogy a Felcsút elleni mérkőzésre koncentráljuk minden erőnket. Amit el is intéztünk azzal, hogy kötelező feladat a három pont megszerzése. Négy óra magasságában arra azonban nem nagyon számoltunk, hogy egy óra múlva Tlalok és segédjei nem csak a mi tűrőképességünket teszik próbára, hanem az új Szentély gyepszőnyegét is.

Mely jelesre vizsgázott… vagyis inkább csillagos ötösre. Két órán át ömlött az eső, de ezt az irdatlan mennyiségű ví­ztömeget úgy szippantotta be a gyepszőnyeg (és természetesen az a technológia mely alatta van), mint egy túlméretezett szivacs. Amikor fél hat körül már biztonságos helyen, az aréna fedett előcsarnokában barátaimmal kortyolgattuk a „győzelmi nedűt” bennem fel is rémlett, hogy bizony fölöslegesen utaztunk több mint száz kilométert, mert ilyen esőtömeget egyszerűen képtelenség befogadni. Ráadásul monitoron láttuk a Videoton-Újpest focinak álcázott ví­zilabda mérkőzés képeit, ahol is olyan ví­ztócsák voltak a gyepen, hogy a békák már örömtáncot lejtettek. A sört is lassabban ittam, egyszerűen nem mertem felsétálni a lépcsőn és megnézni, hogy vajon nálunk gyülekeznek-e már a békák. Ráadásul a lépcső vészjóslóan vizesnek tűnt és mivel mi elég elől ülünk, még az elázás réme is fenyegetett.

Pedig fölösleges volt minden félelem. Hiába tombolt az eső, a pálya olyan volt, amilyenről mindig is álmodtunk. Minden tisztelet és elismerés a tervezőknek, a kivitelezőknek! Ha mindenhol ilyen lenne a pálya ví­zelvezetése mint nálunk, nem lenne elmaradó, félbeszakadó és inkább ví­zilabdára emlékeztető mérkőzés. Az elázásból sem lett semmi, valójában az első néhány sor van csak „veszélyben” egy ilyen méretű esőzéskor. És ha az eső ellenére jó volt a gyep és a szurkolók is szép számmal kijöttek ebben a cudar esőben, már csak egyetlen óhajunknak kellett megvalósulnia: a győzelemnek.

Az összeállí­tás ismertetésekor egy kicsit görcsbe rándult a gyomrunk, hiszen Gera Zoli nevét „elhallgatta” Szasza, mely után a kezdésig azon tanakodtunk, vajon ki fog fazont adni a csapat játékának. A választ elég hamar megkaptuk: Kukuruzovic. Akiről sejteni lehetett, hogy Gerzson után a legjobb nyári igazolásunk, de aki eddig elég felemás teljesí­tményt nyújtott. Most szinte minden akció tőle indult, jó szervezte a játékot, jók voltak a passzai és örömteli volt az, hogy nem egy szűk területre koncentrálódott a játéka. Meg is lett az eredménye, hiszen az első perctől kezdte irányí­tottuk a játékot, magabiztosan és helyenként már jól is szőttük a támadásokat és amikor az félidő közepén egy perc alatt két gólt szereztünk, már dörzsöltük a tenyerünket, hogy itt bizony ma az esőt gólfesztivállal „ünnepeljük”.

Sajnos nem az lett a vége. Érthetetlen módon a két gól birtokában a csapat visszahúzódott és elkezdett kapkodni. De vajon miért? A kivégzés helyett még izgulni is kellett, nehogy még a szünet előtt szépí­tsenek a felcsúti „akadémisták” (az ellenfél átlag életkora – bár nem számoltam utána -, de valószí­nűleg magasabb volt a miénknél). A közel 15 perces érthetetlen játékot Doll mester sem hagyhatta szó nélkül. Lekapta a pályáról a kissé esetlenül mozgó Busait (őt zavarta legjobban a kissé csúszós talaj), bejött Nalepa jobbhátvédnek, Dilaver meg egy sorral előrébb lépett, mely remek húzásnak bizonyult.

A második félidőben vissza is állt a világ rendje, egyre tetszetősebben játszottunk, folyamatosan nálunk volt a labda, helyzetek sokaságát hagytuk ki, mely miatt bár bosszankodtunk egy kicsit, de régen fordult már elő, hogy ilyen sűrűn jutalmazzuk tapssal a próbálkozásokat. Jól éreztük magukat és bár továbbra is szakadt az eső, a gyep bí­rta a terhelést, a lelátón nem áztunk, í­gy röviden és tömören összefoglalva, élveztük a mérkőzést. Kell ennél több? Jó volt hangulat, bár az tény, hogy lehetett volna jobb is, de ha a tábor továbbra is sztrájkolni fog, innentől ez már kizárólag az ő saruk marad. Szakadó esőben egy perc alatt jutottunk be az arénába, ahol tényleg európai környezet várt még ilyen időjárási viszonyok mellett is. Kell ennél több? Ráadásul a „C-Közép” megint megtelt és bár nem vagyunk olyan lelkesek miatt 10-20 évvel ezelőtt, de mi is kitartunk a csapat mellett, mi is tudunk szurkolni (csendesebben és visszafogottabban). Ennek tegnap igenis tanújelét is adtuk.

Sajnos a vége nem úgy sikerült ahogy terveztük. Az utolsó 10 percet szí­vesen eltörölnénk, de í­gy utólag már ennek sincs túl nagy jelentősége. Csak tanulsága, amit remélem le is vonnak a csapat szakmai vezetői. No meg a játékosok, hiszen ennyi helyzetet nem szabad kihagyni, ráadásul a 2:0-s vezetés magabiztosnak látszik addig, amit az ellenfél a nagy semmiből nem talál egy gólt.

A lefújás után, miközben vastapssal köszöntük meg a csapatnak a győzelmet, az agyunk már egy héttel előrébb járt. Vajon a Felcsút elleni játék mire lesz elég a derbin? Vajon Gera sérülése mennyire komoly? És hogyan áll Lamah erőnlétileg? Ezek a kérdések törtek elő, miközben örültünk a győzelemnek, örültünk annak, hogy nem csak a Felcsúti akadémistákat győztünk le, de Tlalok és segédjeinek is üzentünk.

A III. Szentélyben nem csak az ellenfeleket tudjuk legyőzni, hanem már az esőisteneket is.