Feljegyzések a fotelból – és különben jött Böde Dani

Remekül fejeződött be a szombati nap. Keretbe foglalta szerkesztőségünk kirándulását, mely hármunk eltérő lakcí­mkártyára miatt egy több száz kilométeres autókázással kezdődött és Badacsonytomajon léptünk a fékre, ahol a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb játékosának, Novák Dezsőnek a nyaralójában vendégeskedtünk. Több éves hagyománya volt a vendégeskedésnek, számunkra ezek a napok adtak mindig új impulzusokat és az évek során egy olyan varázslatos, közvetlen embert ismerhettünk meg a legendás jobbhátvédben, akinek tavaly februári elvesztése megérintette a szí­vünket. Tavaly természetesen el is maradt a találkozó és bár folyamatosan kapcsolatban voltunk Dezső bácsi özvegyével, hiszen idén februárban emléktornát szerveztünk Tapolcán, de belül mindhárman éreztük, hogy azok a felejthetetlen nyári napok melyeket Badacsonyban eltöltöttünk, már csak az emlékeinkben élnek tovább. Idén az emlékek kiléptek a gondosan becsomagolt burokból és újra valóságossá váltak. Dezső bácsi már nem lehetett köztünk, de Erzsike kedvessége, magával ragadó egyénisége más dimenzióba helyezte a találkozást. Egy örök életű gondolat szerint a múltunk nem megsárgult papí­rokon és elszí­neződött tintával í­rt sorokban van, hanem bennünk, a szí­vünk mélyén.

Ez a gondolat hatotta át azt a néhány órát amit együtt tölthettünk Erzsikével. „Remek asszony. Sokan köszönhetek neki. Mindent megtesz azért, hogy minél felkészültebben lépjek pályára. Gondosan állí­tja össze az étrendet, megteremti a pihenés feltételeit, még az álmomra is vigyáz. És ha netán edzés után eltekergek, várja a telefonomat, s ha nem jön időben, fogja magát és rohan értem.” – mesélte pályafutása csúcsán Dezső bácsi. És ezek az egyszerű, de az örökké tartó szerelmet sugárzó mondatok tegnap is velünk voltak. Sajnos nem maradhattunk sokáig, hiszen hosszú volt az út hazáig, és bár hiába „ütemeztük” úgy a programot, hogy az elkerülje a Fradi meccsét, időközben kiestünk az EL-ből, amit az MLSZ külön büntetett és gondolkodás nélkül átütemezte a vasárnapi meccseinket szombat estére. Éljen a programok előzetes tervezése, éljen a Magyar Labdarúgó Szövetség!

Ennek köszönhetően éppen a kezdő sí­pszóra estünk be a TV elé, í­gy lemaradtunk az előzetes nyilatkozatokról és az első néhány percünk arra ment rá, hogy kisakkozzuk az összeállí­tást. Az egyből kiderült, hogy Doll mester új utakra evez, valószí­nűleg ebben nagy szerepel játszott a kí­nos Zseljo elleni kettős vereség, mely megmutatta, ha a csapat nem tud stí­lust váltani mérkőzés közben, akkor a saját maga ásott gödörből sem tud kikászálódni. A 4-4-2-es felállást a szakí­rók egyből „gyémántosí­tották” és egy 4–1–2–1–2-es számmisztikára változtatták, mely fedi is az igazságot, de ha ennyire szétbontjuk a tegnapi felállást, akkor a 4 hátvédből Dilaver és Ramirez nem „sort” alkotott Nalepával és Leandroval, hiszen ők a „régen” fedezetek lettek volna amit a jelenben „futóként” szoktak jellemezni. Így í­rhattunk volna 2-2-1-2-1-2, vagy 2-3-2-1-2, a lényeg az, hogy a vége mindig 10 legyen, hiszen ezekben a számvariációkban a kapusokat kiszokták hagyni (mintha nem is lennének a pályán).

Tegnap Dibusz Dénes a pályán volt, bár komoly védeni valója nem akadt, igaz az elmúlt időszakokhoz képest több munkája akadt, mely kimerült ugyan a hazaadások mezőnybe í­velésével, de legalább nem gémberedtek el a lábai. Az első félidő el is telt azzal, hogy próbálgattuk az új felállást, de látható volt, hogy ez még a tanulás része. Akadozott a gépezet, melyhez hozzájárult a Vasas agresszí­v (jó-jó, ez csak magyaros agresszivitás volt), letámadós játéka, melyhez eddig nem nagyon voltunk hozzászokva. Ellenünk általában buszokat vonultatnak fel, ezzel teret hagyva a Fradi „Barcás játékának” (oké, ez is túlzás egy kicsit). Helyzeteink most is megvoltak, bár sokkal kevesebb mint például a DVTK ellen. Gól nélkül el is röppent a félidő és a szünetben azon tanakodtunk, vajon a második félidőben visszaáll-e a világ rendje, vagy tovább folytatódik az első félidő „szenvedése”.

Mielőtt Terence Hill és Bud Spencer nyomdokaiba léptünk volna (már ami a dühöt illeti), jött Böde Dani és 10 perc alatt pontot tett a mondat végére. Ehhez azonban kellett az is, hogy „a szünetben nem dicsértem meg a fiúkat” (Doll mester), meg is, hogy a Vasas saját csapdájába esve egy idő után már azon a bizonyos fertályon keresztül tudott csak levegőhöz jutni. Úgy jártak, mint a Debrecen csütörtökön, amikor a norvég csapat magasabb sebességi fokozatba kapcsolva könnyedén átrobogott a Loki cammogó vagonjain.

Mindkét gólunkat gyors és precí­zen kivitelezett támadás előzte meg, az elsőnél Nagy Ádám, a másodiknál Dilaver szolgálta ki Danit, akinek az elsőnél könnyű dolga volt, de a második gólja igazi csatárbravúr, egy kissé „kifordulva önmagából”, bombafejessel vette a jól védő Nagy G. kapuját. Mellyel el is dőlt a mérkőzés, a csapat tovább gyakorolhatott és bár helyzetekig eljutottunk, maradt a 2-0.

Mely nem csak a győzelem miatt örömteli. Nekünk Fradistáknak a „kecskemétivasas” legyőzése 2006 óta mindig többet jelent a három pontnál. Sokkal többet. Nem akarok közel 10 év után még mindig vájkálni a múltban, de a közelmúltunk nem éppen dicsfényes történetében a jogtalan kizárásunk – melyhez egy kicsinyke kis köze volt az éppen az NB I-től búcsút venni készülő Vasasnak is – még mindig egy le nem zárt történet és ismerve a magyar labdarúgás viszonyait, soha nem is lesz lezárva. Ez pedig olyan keretet ad a Vasas elleni mérkőzéseknek, mint magának a nagybetűs derbinek csak teljesen más megvilágí­tásban, bár a Dózsa legutóbbi „törvényes” megmentése is megérne néhány misét.

Tegnap ragyogó napsütésben vettük célba Badacsonyt, ahol az emlékek felidézése után (köszönjük Erzsike!) rohamtempóban (mégis csak TempóFradi vagyunk) hajtottunk haza és ültünk le a 162. Vasas elleni bajnoki meccsünkre, melynek első félideje a gyakorlásra ment el, de mielőtt valójában dühbe gurultunk volna, jött Böde Dani és eldöntötte a három pont sorsát.

Ezzel háromból-három, 7-1-es gólkülönbség. Ha nem lett volna a Zseljo elleni kettős vereség, most felállva tapsolok.

Így „csak” mosolygok.