Egy történelmi ferencvárosi név: SPRINGER

„Van-e, ki e nevet nem ismeri?” – í­rta Petőfi Sándor a Tintásüveg cí­mű versében.

Bár közvélemény kutatást nem végeztünk, valószí­nű, hogy a Springer név minden igazi fradistának ismerősként cseng. Ha mást nem is, annyit bizonyára tudnak, hogy a Fradi-pályán áll egy Springer-szobor. Hogy ennél minden olvasónk többet tudjon e családról, felkerestük dr. Springer Miklóst. Találkozásunkra kettős célból került sor.

Elsősorban azért, hogy átadjuk neki az FTC Pártolói Egyesület tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet, amelyet a Ferencvárosi Torna Clubért végzett több évtizedes elkötelezett munkájáért í­télt meg számára az FTC PE tagsága. Másodsorban azért, hogy beszélgessünk a Springer családról, a sporttal való kapcsolatáról.

– Nagyapám, dr. Springer Ferenc (1863-1920) budapesti ügyvéd, Ferencváros országgyűlési képviselője, a polgárság egyik szellemi vezetője volt. Tagja volt a Ferencvárosi Polgári Körnek, amely 1899. május 3-án megalapí­totta a Ferencvárosi Torna Clubot. A klub jelmondata azóta is: Erköcs-Erő-Egyetértés. Nagyapám lett az FTC első elnöke, nevéhez fűződik a Soroksári úti pálya, majd 1911-ben az Üllői úti sporttelep létrehozása. Munkásságát legjobban az értékeli, hogy 21 éven keresztül mindig újraválasztották. Akkor még évente volt választás, í­gy élete végéig betöltötte ezt a tisztet. Sajnos – korai halála miatt – én már nem ismerhettem őt személyesen. Kiváló sportszervezői és –vezetői tevékenysége elismeréseként – két évvel a halála után – avatták fel a Springer Ferenc- emlékművet, amely egy fatörzsre támaszkodó atlétát ábrázol, Mátray Lajos alkotása. Ezért a Springer-szobor megnevezés nem is pontos, mivel nagyapám arcképe, Berán Lajos munkája, a szobor alapzatának a pálya felöli oldalán található. Dr. Springer Ferencnek öt gyermeke, két fia és három lánya volt. Valamennyien szép életpályát futottak be.

Az egyikük ifj. dr. Springer Ferenc volt, akinek a neve szintén beí­ródott az FTC történelemkönyvébe.

– Édesapám, ifj. dr. Springer Ferenc (1892-1938) sokban követte, illetve folytatta nagyapám pályáját. Ő is ügyvéd lett. Sportolt is, válogatott evezős volt. Mivel egyetemi tanulmányait részben Angliában végezte, részt vett az angliai regattán is. Azonban a futballban alkotott sokat és maradandót. A harmincas években hivatalosan a Ferencvárosi Football Club ügyvezető elnöke volt, de ő ennél többet csinált. Ha kellett intéző volt, ha kellett edző (Rauchmaul Emil helyett), tudta nélkül semmi sem történhetett. A profizmus hazai bevezetésének egyik fő támogatója volt. Nagy barátja volt a játékosoknak, akik rajongva szerették őt, annak ellenére, hogy nagyon szigorú ember volt. Valódi profi szellemet követelt meg a profi játékosoktól. Csak érdekességként: dr. Sárosi Györgynek és Toldi Gézának volt kiemelt fizetése, mégpedig 58 pengő/hét, és ehhez jött a győzelmi prémium. Ez a kor volt az, amit a ma is ismert sláger is megénekelt: „havi 200 pengő fix-szel, az ember könnyen viccel”. Édesapám a meccsek előtti estén rendszeresen ellenőrizte a játékosait, hogy otthon vannak-e. De nem csak 8 órakor, hanem megismételte 11 órakor is. Egyik alkalommal í­gy bukott le Háda József, a vidám és bohém kapus, aki a nagy ellenfél, az MTK hí­res játékosával, Cseh Matyival együtt ví­gadott. Másnap egyikük sem került be a csapatba! Ez nem volt véletlen, mert abban az időben a konkurens csapatok vezetői (édesapám, az MTK-s Brüll Alfréd, az UTE-s Ascher Lipót) „beszélő viszonyban” voltak egymással, például megállapodtak abban is, hogy nem csábí­tanak el egymástól játékosokat. Édesapámnak kiváló külföldi kapcsolatai is voltak. Ennek köszönhetően a csapat rendszeresen két hetet tölthetett télen Máltán, ahol rendkí­vül kedvező feltételek mellett készülhettek. Sajnos, édesapám nagyon fiatalon súlyosan megbetegedett. 1937-ben már nem tudott kiutazni Rómába a Lazio elleni KK-döntő visszavágójára, de a hazatérő győztes csapat első útja édesapámhoz vezetett. A döntő labdáját bronzzal vonták be, talapzatára valamennyi játékos bevéste a nevét, és édesapámnak ajándékozták. Ez az emlék ma is látható a Fradi-múzeumban. Nem sokkal később elhunyt, édesanyám három gyerekkel maradt özvegyen, de az FTC vezetése – nagyapámnak és édesapámnak köszönhetően – nem feledkezett meg a család támogatásáról. Ifj. dr. Springer Ferencnek hatalmas temetése volt. Sí­remlékén, amelyet a Ferencvárosi Football Club, a Ferencvárosi Torna Club és a Ferencváros Barátainak Társasága emeltetett, ez áll: „Életed a magyar sporté volt, halálod legyen a magyar feltámadásé”. Munkássága elismeréseként 1999-ben posztumusz „Ferencváros Dí­szpolgára” cí­met kapott.

És í­gy értünk el dr. Springer Miklóshoz, mai beszélgetőpartnerünkhöz, aki ez év januárjában ünnepelte 80. születésnapját, s akinek az FTC-hez való kötődése az előzőekben leí­rtak alapján teljesen természetes.

– Édesapám ötéves koromban vitt be először a Fradi öltözőjébe, s azt követően szinte minden meccsen ott voltam. Abban is követtem elődeimet, hogy én is a jogi pályát választottam. Bár ez nem volt túl egyszerű, mert harmadéves koromban, mint polgári családból származó fiatalembert a klerikális reakció által beépí­tett diákként bélyegeztek meg és kirúgtak az egyetemről. Szakmát tanultam, majd később estin fejeztem be az egyetemet. Szerettem sportolni, hokiztam, kézilabdáztam, de az igazi sportot számomra is a futball jelentette. A II. osztályú BEAC-ban játszottam centerhalfot, azaz középhátvédet. Fejjátékban jó voltam, de nem voltam elég gyors és fordulékony, ezért nem is gondoltam arra, hogy a Fradiban is játszhatnék. A BEAC után még a Vörös Meteorban futballoztam. Az FTC-ben 1991-ben felkértek az ügyvezető elnökségre, azonban azt akkor nem tartottam összeegyeztethetőnek a külkereskedelemben nem sokkal korábban megkapott és elfogadott állásommal. Ugyanazon évtől kezdve azonban tagja lettem a ma felügyelő bizottságnak nevezett testületnek, aminek jelenleg az elnöke vagyok. E tisztségemből eredően jelen vagyok az FTC elnökségi ülésein, ahol – koromnál fogva – mindig meghallgatják és gyakran el is fogadják a véleményemet. Alapí­tó tag vagyok az FTC Baráti Körben, Mészáros „Dodó” elnöksége óta pedig az alelnöke. És mostantól – nagy örömömre – az FTC Pártolói Egyesület tiszteletbeli tagja is vagyok. Kezdettől fogva nagy figyelemmel és elismeréssel kí­sértem és pozití­vnak í­téltem meg az egyesület tevékenységét. Remélem, hogy a jövőben még szorosabb lesz az együttműködés az FTC Baráti Kör és az FTC Pártolói Egyesület között, mert nagy szükség van a Fradit szeretők összefogására. Természetesen egy ilyen fiatalosan aktí­v fradistának kialakult véleménye van az FTC jelenlegi helyzetéről is.

Korábban dr. Springer Miklós több alkalommal elmondta, hogy a kizárással merényletet követtek el nemcsak a Fradi, hanem a magyar labdarúgás ellen is, mert Ferencváros nélkül nincs magyar labdarúgás.

– Nagyon sajnáltam, hogy a Fradi – mint hungarikum – megmentésére nem volt magyar tőke. Így kényszerűségből be kellett engedni a külföldi tőkét. A legszerencsésebb pályázatnak az angolt tartottam. Hogy mit hoz a jövő? A futballcsapatnál a jelenlegi játékosállomány képességét tekintve minden esély adott a feljutásra, az már csak a játékosokon múlik. Az erőnlét már megfelelőnek látszik, de – a legutóbbi kupameccset is látva – a széleken való játékban és a motiváltságban sokat kell javulni. Az utánpótlásra is nagyobb gondot kell fordí­tani, amit ma főleg két dolog nehezí­t meg: grundok és focipályák szűntek meg, és a számí­tógép, az internet sok fiatalt von el általában véve a sporttól, nemcsak a labdarúgástól. A többi szakosztályt tekintve is rendeződni látszik a helyzet, de azt tudomásul kell venni, hogy az egyesületi támogatás mellett minden szakosztálynak magának kell gondoskodnia a szponzorokról, a megélhetésről. Ami a legfontosabb, hogy továbbra is zúgjon a Hajrá Fradi!

Kedves Miklós Bátyánk! Köszönjük a beszélgetést! A jó Isten tartsa meg sokáig erőben, egészségben, hogy még hosszú ideig tudja szolgálni az egyesületet és még sok-sok érdekességet tudjon nekünk mesélni.

Balaginho, 2008. szeptember