Zsinka nem adta fel

Már egészen fiatalon berobbant a magyar labdarúgás köztudatába, mert amikor 1983-ban a Videotontól, tizennyolc évesen a Bp. Volánhoz igazolt, kisebb ügy kerekedett a dologból. És akinek már „ügye” van, azt jegyzik a hazai labdarúgásban. Aztán hí­rnevét csak öregbí­tette, hogy tagja volt annak az ifjúsági válogatottnak, amelyik 1984-ben Európa legjobbjának bizonyult. A következő évben pedig az ifjúsági világbajnokságon a csoport legjobb játékosának választották. Igaz, Zsinka János ekkor már a Ferencváros első csapatában szerepelt.

Vincze Géza, a Fradi akkori edzője vitte 1984-ben az Üllői útra. És a gyorslábú jobbszélső góllal és remek játékkal mutatkozott be csapatában. Mindenki benne látta a jövő nagy szélsőjét, ám a kezdet lendülete megtört, katonaság és sérülések, valamint egy bokaműtét miatt hónapokig hiányzott a Ferencváros összeállí­tásából. Lassan-lassan kezdik elfelejteni, pedig még csak huszonhárom éves.

Albert Flórián, az FTC technikai igazgatója azt tartja Zsinkáról, hogy gyors és ügyes játékos, ám a gondolkozása miatt még most sem kész labdarúgó. Le kellene higgadnia, hiszen jó adottságai egyelőre nem tükröződnek a játékán.

A csapat edzője, Rákosi Gyula hasonlóan vélekedett. Úgy fogalmazott, hogy amikor Zsinka a Fradihoz került, félelmetes hí­re volt. Aztán néhány mérkőzésen igazolta is a róla mondottakat, ám egy ideje mintha megállt volna a fejlődésben. Amikor az Albert—Rákosi kettős átvette a csapatot, mindkettőjüknek az volt a véleménye, hogy lendületes, jó szélső. Azóta viszont úgy érzik, hogy „úgy elvan”. Nem törte különösebben magát, hogy bekerüljön valamelyik válogatottba, nem jeleskedett különösebben sem a góllövésben, sem az előkészí­tésben. Így aztán egyelőre nem is tudják, milyen játékos is az igazi Zsinka.

Tavaly például a Megyeri úton, a Dózsa elleni 4-1-es győzelem alkalmával remekelt. Ott úgy játszott, ahogy egy igazi szélsőtől azt várni lehet. Azóta viszont pangás következett be nála. Talán a felfogásában lehet a hiba. Hiszen az átlagon felüli képességei segí­tségével mindent könnyebben elért és megkapott másoknál, s tulajdonképpen soha nem tanult meg küzdeni, ha kell, szenvedni valamiért. Mindenesetre az egészséges, jó felfogású Zsinka erőssége lehetne a Fradinak. Mert egyébként jó gyerek, a sérüléseit leszámí­tva, nincsenek vele gondok.

Maga az érdekelt, Zsinka éppen sérüléseiben látja minden bánatának forrását. Korábban már volt egy bokaműtétje, aztán a tavaszi idény utolsó nyolc mérkőzéséről izomszakadás miatt hiányzott, a nyáron pedig az alapozás második hetében ismét a bokája sérült meg. Igaz, nem a műtött bokája, hanem a másik.

Az új bajnokságot, nagy erőnléti lemaradással, a tartalékok között kezdte. Nem különösebben jól, de nem is rosszul. És a játék arra is jó volt, hogy cáfolják a róla keringő mendemondákat. Hiszen sokan tudni vélték, hogy távozik az Üllői útról.

Mindenesetre nem fogadkozik, de állí­tja: nem lehet leí­rni. Fiatal, és bizonyí­tani fog. Egyelőre a csapatában. Aztán … Aztán talán a válogatottban is. Bizonyí­t, hogy Zsinka János nem tűnt el, nem adta fel, és változatlanul az ország egyik legjobb szélsője.

Természetesen, ez csak a pályán derülhet ki.

(Várkonyi Sándor, Labdarúgás, 1988 szeptember)