Feljegyzések a fotelból – Berotáltunk

Most légy okos Domonkos! – anyám ezzel a felkiáltással adta rám mindig az iskolatáskámat, miközben szeretettel megsimogatta a fejem. Akkor még nem nagyon értettem miért hí­v engem Domonkosnak, de tudtam és főleg éreztem, hogy ez a szeretet jele. Azt már csak évekkel később tudtam meg, hogy az a bizonyos Domonkos a népi mondásban Domokos (erről Imre bátyám biztos többet tudna mesélni), de ez a fajta szójáték anyám kedvenc időtöltése volt, imádta a népi bölcseleteket idézni, de úgy, hogy egy-egy szót mindig „kicserélt”. A legkedvesebb ilyen tévedése, a ködben eltűnő marha szamár, amin mindig jókat nevettünk. Bocsánat, hogy régi emlékekkel traktálok, de próbálok időt húzni és legszí­vesebb az egész jegyzetet az emlékeknek szentelném, mely egy idő után biztos nagyon unalmas lenne, de legalább nem kéne a tegnapi kí­nkeserves 90 perccel foglalkoznom. A gondolataim már az ébredés pillanatában kikerülési állapotba kerültek, anyám „Domonkosa” is emiatt juthatott az eszembe, csak most a felkiáltás nem tőle eredt, hanem saját magamtól. Mert vajon mit is lehet í­rni egy ilyen szégyenteljes vereség után? Akkor könnyebb dolgom lenne ha a felcsúti rémálom nem keveredett volna össze a kissé túl dimenzionált csoportkörös vágyainkkal, hiszen akkor tényleg véres vitriolba márthatnám a billentyűket. De most más a helyzet, mert minden a csoportkör körül forog és úgy látszik ezért bármit be lehet áldozni. Azt is megtanultam már, hogy a „bármi” sem lehet mindig „bármi”, van mikor azért mérlegelni kell, hogy mit is veszthetünk. Tegnap nem csak három pontot vesztettünk, a Fradi bajnoki mérkőzésen, ilyen arányban röviden és tömören: nem kaphat ki, főleg nem Felcsúton.

Mert ez igenis fájdalmat okoz, sőt még dühöt is. Az meg soha nem jó tanácsadó, de a szurkoló sem gép, értjük mi, hogy a csoportkör jobban kell a magyar focinak mint éhezőnek egy falat kenyér, de ettől még nem biztos, hogy be kell áldozni érte a bajnokságot. Ha jövőre tovább akarunk lépni, ahhoz meg kell védeni a bajnoki cí­münket, de ahhoz ilyen vereségek nagyon nem tartoznak hozzá. Tudom, sok van még hátra, de ha túl sűrűn fogjuk magunkat ezzel ringatni (vagy riogatni), akkor bár lehet, hogy lesz EL-csoportkör, de bajnoki cí­m nem, akkor meg minek a „tülekedés”? Azzal sem ringatnám magam álomba, hogy milyen hatalmas fegyvertény az EL-csoportkör, mert az továbbra is a másodvonal, a lényeg a BL, oda jutni meg csak bajnokként lehet.

A mérkőzés után Rebrov mester a kí­n felét magára vállalta, ami rendben is lenne, ha nem azzal kezdődött volna a mondata, hogy „ez a mértékű változtatás ilyen helyzetben szerinte normális”. Szerintem és biztos vagyok benne, hogy sokunk szerint, ez azért nem teljesen „normális”. A rotálás még benne van, a pihentetés is (azért heti két meccset el kéne bí­rni), de kicserélni a komplett kezdőt és olyan összeállí­tásban kezdeni ahogy talán még edzésen sem álltunk fel? Amikor megláttam a kezdőt, elsőre nem tűnt „gyengének”, hiszen belém kalapálták, hogy bizony a Fradinak minden posztra van két játékosa. Sajnos, teljesen ez sem igaz.

Igen, lehet 4-5 játékos kicserélni, de ha egy teljes csapatot állí­tunk fel a „helyettesekből”, az bizony még az NB I-ben is kevés az üdvösséghez. Azzal is tisztában vagyok, ha nem csak 30 percig játszunk jól, hanem az egész 90 perc alatt, akkor ez a sopánkodó jegyzet sem születik meg, helyette egy csütörtöki csataindulót komponáltam volna. És lehet itt a játékosok mentalitását, hozzáállását kritizálni, mely jól is hangzik és a dühömet is kitudnám fújtatni magamból, de számomra a tegnapi vereség Rebrov mester „sara”. Ezzel sem fognak sokan egyetérteni, de arról nehéz lesz meggyőzni, hogy természetes egy bajnoki mérkőzésre kicserélem az egész csapatot. Mert ilyen nincs és talán nem szabadna megtörténnie.

A rotálásból í­gy lesz valami „más” és bár ki lehet mosni a lepedőt, de a szégyenfolt egy ideig biztosan ott marad. A mosóport meg hí­vhatják EL- csoportkörnek, az sem fog minden nyomot eltüntetni. Magát a szenvedést még felidézni sem akarom, ilyenkor totál védekező állásba helyezem magam. Plusz: úgy érzem, itt nem elsősorban a vereség tényéről van szó (kivéve az aránya), hanem arról az edzői meggyőződésről, hogy egyrészt számunka a csoportkör jelent mindent, másrészt meg a „tartalékcsapat” is elég az NB I-hez. Arra jó volt a tegnapi égés, hogy néhány egyéb tanulságot is levonjunk. A két játékos egy posztra elv a kapusoknál sehol sem vált be, nálunk sem fog. Frimpong remek védő, de ha nincs mellette „értékelhető” beállós, akkor már kiütköznek a hibái. Ihnatenko eddig sem győzött meg és valószí­nűleg már nem is fog. Varga Roli nem balszélső, a lába mindig „jobbos” volt, neki szenvedés a „tükörködés, a meccs és bizalomhiány. Priskin meg szerkesztőtársamtól plagizálva, „magasabbról látja a pályát mint Boli”, de ettől még egy centit sem tesz hozzá a mérkőzéshez. Ahogy a helyette beálló norvég gólkirály sem, akit az eddigi produkciója alapján alaposan „benéztünk”, főleg ha Lanzafame-re gondolok (még Danit is emlí­thetném). Bőle sem fogja lecserélni Skvarkát, pedig az a poszt eléggé hiányos. Ahogy Botka sem Lovrét. Egyedül Spirovski „előkerülésének” örülhettünk, látszik rajta a hosszú, közel 10 hónapos kihagyás, de az első félidőben ő vitt szint, fazont és egy remek gólt a játékunkba és ha erőben is utoléri magát, Haratinnal elég jó kis párost alkothatnak.

Újfent szerkesztőtársam „bölcsességét” kell idéznem, aki a vereség után azt mondta, ő majd csütörtökön fog mérleget vonni és majd akkor engedi ki öblös hangját a lelátón. Ami nagy valószí­nűséggel (sőt, biztos vagyok benne) egy táncika lesz Gala Freed from desire számára.

Ha í­gy lesz, mi is megszabadulunk, nem a vágyainktól, melyek teljesülni fognak, hanem egy rémálomtól, ami nem az Elm utcában szabadult el, hanem tegnap este Felcsúton.