Feljegyzések a fotelból – Győzelem mellékzöngéi

A keddi BL kiesést sokféleképpen éltük meg. Amikor éjfél magasságában hazafele gurult az autónk volt időnk kibeszélni magunkból a magunk mögött hagyott 90 percet. Kérdések és válaszok özönét öntöttük egymás nyakába, volt akinek hiányérzete volt, volt aki elfogadta a kiesést, volt aki örült annak, hogy egy kimondottan színvonalas, hajtós meccset láthattunk és volt olyan is, aki még nem ismerve az Európa Liga csoportbeosztását, már tavaszi menetelést vizionált. Annak utólag már nincs jelentőség, hogy az előbbi állítások melyikünkhöz is tatoztak, hiszen volt mikor egyszerre mind az öten próbáltuk az igazunkat a többiekre erőltetni. De nem csak a „kalocsai légió” (Bocsi után szabadon) között alakult ki „káosz”, de másnap a média hasábjain is eltérő vélemények csaptak össze, amit a pénteki sorsolás nagyon hamar rövidre is zárt, bár előtte olyan tippverseny alakult ki arról, hogy ki milyen ellenfeleket szeretne, hogy a tippmix radar már jelzett a központban, hogy talán ki kéne találni egy új szuper odds tétet. Péntek délután a csapatok ismeretében (melyben a zöld-fehér az „úr”) meg ténylegesen elindult a tippverseny. Vajon verhető ellenfeleket kaptunk, vajon könnyebb csoportba is kerülhettünk volna, vajon a Szentélyben vagy a Puskásban lesznek a meccsek, vajon mennyi pontot fogunk szerezni és ezzel mennyi zsetonnal fog növekedni a páncéltermünk? Mindezek talán arra jók voltak, hogy végre leülepedjen bennünk a Young Boys elleni két mérkőzés minden izgalma, lelkesedése, öröme és bosszúsága. Mert volt részünk mindenben, de az élet megy tovább, szeptember végén kezdődnek a csoportmérkőzések és itt van még a „mennyei” is, amit a halasztások miatt egy kicsit parkolópályára raktunk, bár ha ránéztem a tabellára, még a mínusz két mérkőzés ellenére sem volt örömteli. Váratlan és sokféleképpen magyarázott vereség a Kisvárda ellen, majd egy könnyed négyes a Mezőkövesdnek. Tegnap délután meg jött az újonc Loki, kispadján a Fradi volt saját nevelésű játékosával, Huszti Szabolccsal.

A kezdés előtt már túlestünk minden „pszichológiai” tüneten, bár volt bennünk egy kis szomorúság, hogy lemaradtunk az álmaink táblájáról, de újra pályán a csapat, újra lehet szurkolni és biztosan voltunk abban, hogy a debreceni pulykakasok sorra ki fognak esni a kasból, és a vendégek hálójában fognak menedéket kérni. A pulykákat nem szokás megtömni, de kitömni már igen, sőt az amerikai emberek imádják egyben betolni a sütőbe is, mi az előbbire szavaztunk, az általános vélemény (óhaj, elvárás) egy sima négygólos győzelmet jövendölt. A kezdés előtt tűnt csak fel, hogy a halasztások miatt eddig csak a Szentélyben játszottunk és az eddigi két bajnokin mi kaptuk az első gólt, de ezek csak villanások voltak.

Az jobban foglalkoztatott, hogy vajon Stöger mester „melyik” tizenegyet küldi a pályára, hiszen annyira bő a keretünk, hogy akár egyszerre két bajnokit is játszhatnánk. Ránézve a kezdőre nem is lehetett eldönteni, hogy a mester most pihentet, kísérletezik, vagy csak a szertáros döntötte el, hogy a kezdés előtt éppenséggel kinek osztja ki a mezeket. Ez persze túlzás és butaság is egyben, de mikor Boli és Blazic csak a lelátón ücsörgött, a kispadot meg Somalia, Laidouni, Loncar, Zubkor és Gravric („üllői” Gabi barátom szerint Gavrity) koptatta egyből megállapítást nyert, hogy bizony tényleg szinte mindegy, hogy a kezdés előtt kinek osztják ki a mezeket.

Úgy is indult a mérkőzés, hogy itt túl sok dolgunk nem lesz, nyugodtan hátralehet dőlni, kézbe kell venni egy kockás papírt és strigulázni a lőtt góljainkat. Az első 20 percben húzhattunk is volna néhány „vonalkát”, hiszen Uzuni, Tokmac, Civic és R.Mmaee (a testvériség miatt ezentúl Ryan) versenyzett az első gólért, de talán az összpontosítás hiánya (az első mellékzönge) megmentette a lelkes vendégeket a góltól. A foci íratlan törvénye a 20. percben csapott le, amikor egy elég ártalmatlan Loki támadás után az ország „Zsuzsikája” jobbról lágyan beívelt, mely átszállt Dini és a védőink felett, Ugrai meg néhány méterről bestukkolta. Mi van? – kaptam a fejemhez, megint mi kapjuk az első gólt? Nem volt elég a Kisvárda a Köves és a Young Boys ellen? Nem aggódtam a folytatás miatt, inkább a védelmünk újabb megingása miatt bosszankodtam egy kicsit.

Bár néhány percre rá Uzuni egyenlíthetett volna, de az emelése célt tévesztett és Ryan sem érte el, így a góljaink helyett a helyzeteket kezdtem egy strigulázni. Ezután jött egy olyan húsz perc amit a kukába dobnék, hiszen a bekapott gól egy kicsit megtépázta az addigi magabiztosságunkat. Mentünk előre, gyűrtük az ipart, de egyre több hiba csúszott játékba. Ritkán szoktam a játékosainkat bírálni, de ebben az időszakban Botka, Zachariassen és Tokmac olyan elemi hibákat követett el, melyeket csak csalódott fejcsóválással tudtam konstatálni. Ettől még a levegőben lógott az egyenlítés, mely a félidő vége felé meg is érkezett, Civic átadása után Mak két csellel befele húzott és mikor elérkezettnek látta a pillanatot, jobbal kilőtte a bal felső sarkot.

Utólag könnyű mondani, de akkor már biztos voltam benne, hogy a második félidő már csak arról fog szólni, hogy a pulykakasok milyen ütemben fognak kipottyanni abból a bizonyos kasból. A második félidő elején jött egy jogos bünti, amit a VAR egy kissé álmosan és komótosan „engedélyezett”. Vizslatott lest (ami csak centikkel dőlhetett el) és szabálytalanságot (az egyértelmű volt), mindez eltartott 4-5 percig ami egy kissé komikussá tette a várakozást. A laszti a büntetőponton, Ryan „közlegény” készülőben, a többiek elfoglalták a hadállásokat, Stöger mester mosolyogva és értetlenül téblábolt a számára kijelölt „ketrecben”, miközben a VAR szobába a döntés előtt még ittak egy kávét, a döntés ráér, legalább pihennek a játékosok. Végre megszületett a határozat, nem volt les és volt szabálytalanság. Ryan ennél gyorsabban intézte el, a vendég kapus annyira ledermedt a várakozástól, hogy szinte meg sem mozdult a lövés pillanatában.

Még ki sem hevertük a VAR nyújtotta kábulatot, amikor újabb büntetőt kaptunk, most Mak került közeli ismeretségbe a talajjal. Mak már fogta a labdát, hogy elvégezze a büntetőt, de Tokmac úgy érezte, neki is járna a „juss”, de ma ez neki nagyon nem ment. Ezzel tovább szaporítottuk a kihagyott büntetők sorát (egy újabb mellékzönge), ősszel ez volt harmadik, ezzel biztosan listavezető az őszünk labdarúgásunk történetében. Nem történt túl nagy tragédia, hiszen néhány perc múlva Mak újfent villant (talán neki kéne lőnie a büntetőket is), egy remek kontratámadás után Tokmac Ryan elé tálalta a pöttyöst aki lendületesen vezette néhány métert, majd Róbert elé tálalt, aki nem „lacifacázott” és ballal könyörtelen bevarrta.

El is dőlt a három pont sorsa – ami addig sem volt veszélyben -, innentől már csak az volt a kérdés, hogy vajon hányszor kell még Kosickynak kotorászni a hálóba landoló labda után. Az utolsó 20 perc már tényleg ajándék volt, úgy játszottunk, ahogy az első perctől kezdve kellett volna, leszámítva a végén kapott gólt, amit a védelmünk újfent benézett magának. De ne is erről, hanem a negyedik gólunkról értekezzünk egy kicsit, mert az tényleg varázslatos találat volt. Ahogy Ryan megküzdött a labdáé (kétszer akarták a földre kényszeríteni, eredménytelenül), majd a közelharcok után felnézett és lágyan átívelte az érkező Laidouni fejére, ahonnan védhetetlenül csapódott a hálóba, az tényleg tapsot érdemelt.

A jegyzetelésem vége felé azon kaptam magam, hogy vajon mit is akartam én a címben szereplő mellékzöngékkel? Hiszen simán nyertünk, lőttünk egy négyest, kihagytunk egy büntetőt és egy rakat helyzetet és Dibusznak nem is akadt védeni valója. Ezen túl voltak időszakok amikor még tetszetősen is játszottunk. Mégis van hiányérzet, mely lehet, hogy ez csak szurkolói lélektan folyománya. Tán még sem az? Tán a védekezésünk nagyon nincs rendben? Ha azt vesszük, hogy a BL playoff két meccsén kaptunk egy hatost, majd három bajnokin (hazai pályán!) négyet, akkor ott van egy kis bibi. Természetesen elől szépen termeltük a gólokat, négy lőtt góllal továbbszokás jutni egy kupameccsen, a három bajnokin sem rossz a 9 lőtt gól. Vajon melyik a sok és melyik a kevés?

Erre majd az Európa Liga csoportköre és a hátralévő bajnokik fognak választ adni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK