2024.IV.20. Ferencváros – Kisvárda: 0-0

KLUBREKORD! SOROZATBAN HATODSZOR BAJNOK A FERENCVÁROS

A Kisvárda ellen egy pont is elég volt a címvédéshez – a szurkolók a pályán ünnepelték az aranyérmet.
Ünneplés volt a Goupama Arénában szombat este: a kieső helyen álló Kisvárda elleni, gól nélküli döntetlen azt jelentette, hogy azóta, amióta tizenkét csapat szerepel az NB I-ben, hét alkalommal lett aranyérmes a Ferencváros, sorozatban pedig hatodszor hódította el a bajnoki címet, s harmincötödször lett első az élvonalban.

Nyilatkozatok:

Dejan Stankovic: A mérkőzés előtti megbeszélésen elmondtam a játékosoknak, hogy bajnoknak kell lennünk! Ez nem csak azt jelenti, hogy a magasba emeljük a trófeát, hanem bajnokként kell játszanunk, bajnokként kell léteznünk a pályán, azzal a szellemiséggel kell játszanunk, amit ez a klub képvisel. Hét meccsünk van még, öt a bajnokságban és kettővel számolunk a kupában. Sok találkozó vár ránk rövid időn belül, minden játékosnak készen kell állnia erre a kihívásra, hiszen ha egy ilyen nagy klubban játszol, akkor mindent meg kell nyerned.

Feczkó Tamás: — Mindenki nagyon jól tudja, hogy a Fradi más szintet képvisel az egész bajnokságban. Bízunk benne, hogy meglepetést tudunk okozni, de tisztában vagyunk azzal is, hogy a Fradi bajnokavatásra készül, ezáltal még nehezebb dolgunk lesz. Egyszer voltam már hasonló helyzetben, akkor csapatomnak sikerült elrontania a bajnokavatásra készülő Puskás Akadémia örömét az NB II-ben, jó lenne most is valami hasonlót átélni.

A mérkőzés:

Ferencváros — Kisvárda Master Good: 0-0
Groupama Aréna, 17:00. 13.749 néző.
Vezette: Káprály Mihály (asszisztensek: Albert, Csatári; Videóbíró: Pillók Ádám; VAR asszisztens: Berényi; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Antal P.)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Abena, Cissé, Civic — Maiga, Loncar (Kodro, 66.) — Zachariassen (Traoré, 46.), Abu Fani, Marquinhos (Sevikyan, 88.) — Varga B. (Ben Romdhane, 88.)
kispad: Varga Á., Besic, Botka, Pászka, Wingo, Katona B., Tóth A., Ramírez
vezetőedző: Dejan Stankovic

Kisvárda Master Good: Kovács M. — R. Stefan, Lippai, Matic, Széles, Camaj — Lucas (Spasic, 69.), Osztrovka (Ötvös, 46.), Nikolov (Balogh N., 83.) — Navrátil (Melnik, 69.), Ilievski (Mesanovic, 75.)
kispad: Petkovic, Makowski, Cipetic, Körmendi
vezetőedző: Feczkó Tamás

Sárga lap: Varga B. (71.) illetve Nikolov (42.), R. Stefan (51.)

A SZURKOLÓK FELÁLLVA ÜNNEPELTEK. A közel tizennégyezer ferencvárosi remek hangulatot teremtett az újabb bajnoki cím megszerzésekor – a sikert nem lehet megunni. A lefújást követően a játékosok szusszantak egy nagyot, összekapaszkodtak, alighanem fokozatosan tudatosult bennük is, ismét bajnok lett a Ferencváros! A klub története során ez a 35. első osztályú elsősége a futballcsapatnak, különlegessé tette a jelent, hogy zsinórban hatodszor hódította el az FTC a bajnoki címet.

Még az sem zavarta a zöld-fehéreket, hogy a tabella utolsó előtti helyén álló Kisvárda nehéz ellenfélnek bizonyult: a kemény védekezésnek ezúttal nem találta az ellenszerét a Fradi, ráadásul a huszonegy esztendős Kovács Marcell élete mérkőzését játszotta a Groupama Arénában. Noha többször is úgy tűnt, a labda megállíthatatlanul száguldhat a hálóba, a kapus rendre odaért, így a Ferencváros kénytelen volt ezen a szombaton elkönyvelni: gól nélküli döntetlennel ért el az aranyéremig.

Ünneplésre így is akadt ok: volt, aki sorozatban a hatodik bajnoki címét ünnepelte, de volt, aki élete első magyar élvonalbeli aranyérmét szerezte meg. A ferencvárosi táborban zöld, fehér és piros görögtüzek gyúltak, petárdák durrantak, a lefújás után pedig beözönlöttek a pályára a drukkerek. A játékosokról pillanatok alatt lekerültek a mezek, pólók, sportszárak, ezernyi szelfi készült velük, róluk, mindenkiről… Több ezer drukker ünnepelt, ugrált közösen a pályán a futballistákkal, Varga Barnabás másodpercenként kapott puszit a(z aranyat érő) kobakjára, Adama Traoré egy szál biciklisnadrágban menekült az öltöző irányába.

Azért nem volt minden perc ilyen örömteli. A mérkőzés kezdetén Dibusz Dénesnek nagyot kellett védenie. Ki tudja, miként alakul a mérkőzés, ha a várdaiak megszerzik a vezetést, ám ezt követően más mederben zajlott a mérkőzés – a Fradi támadott, a Kisvárda védekezett. Pontosabban Kovács Marcell védett. A nyáron éppen a Ferencvárosból a várdaiakhoz kerülő fiatal kapus bravúrokat mutatott be, s ha nem véd ilyen ihletett formában, két-három gólos előnnyel vonulhatott volna szünetre az FTC. Az első félidőben nyolcvanhárom (!) százalékban birtokolták a labdát a zöld-fehérek, tizenötször próbálkoztak kapura lövéssel, fejessel, míg a vendégek mindössze kétszer.

Feczkó Tamás Kisvárdája a fordulást követően is állta a sarat.

Ha kellett, becsúszva, belevetődve, estében vetették magukat a labda útjába a vendégjátékosok, pimasz trükkökkel is próbálták a ferencvárosi támadókat kizökkenteni a ritmusból, Varga Barnabást láthatóan sikerült is felbőszíteniük, Bernardo Matic addig-addig húzta, rángatta, cibálta a mezét, míg a csatár igencsak haragosan nézett Káprály Mihály játékvezetőre, adjon már végre sárga lapot a védőnek, ehhez képest nem sokkal később ő kapott. Dejan Sztankovics vezetőedző a hajrára megpróbálta még támadóbbá tenni csapatát, a középpályás Stjepan Loncar helyére érkezett előre Kenan Kodro, ekkor már magyar szinten igencsak veretes támadósorral rohamozott a Fradi: balról Marquinhos, jobbról Adama Traoré, középen pedig Varga Barnabás és Kenan Kodro igyekezett megtalálni a kapu felé vezető utat. Miközben a lelátón folyamatosan lobogtak a ferencvárosi zászlók, görögtüzek is gyúltak a kapu mögötti szektorban, a játékosok küzdöttek, hogy valamiképpen begyötörjenek egy labdát Kovács Marcell kapujába. A tömörülő védelemmel azonban nem tudtak mit kezdeni, nemegyszer előfordult, hogy a vendégek védővonalát hat-hét játékos alkotta, és az elöl helyezkedő futballista is huszonöt méterre volt a saját kapujától.

Ezúttal azonban a döntetlen is elég volt az ünnepléshez (mivel a Paks kikapott a Puskás Akadémiától), hiszen az egy pont is azt jelentette: bajnok a Ferencváros! A csapatra szerdán újabb fontos mérkőzés vár, a Mol Magyar Kupa elődöntőjében Balmazújvárosban az NB II listavezetője, a Nyíregyháza lesz az ellenfél, a bajnokságban pedig még az MTK, a Debrecen, a Diósgyőr, az utolsó fordulóban pedig az Újpest elleni derbi vár a zöld-fehérekre – az igazi fiesztát akkorra is tervezik a Fradinál.

Dejan Sztankovics szeptemberben érkezett a klubhoz, áprilisra már a magyar bajnokcsapat vezetőedzőjének mondhatja magát, első idényében csúcsra vezette, pontosabban a csúcson tartotta a Ferencvárost. A IX. kerületiek szombat este történelmet írtak, sorozatban hatodik bajnoki címüket nyerték meg, márpedig ilyen korábban sosem történt a klub életében. 0–0

További képek: fradi.hu, mlsz.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

DEJAN SZTANKOVICS, A FERENCVÁROS VEZETŐEDZŐJE:

– Milyen érzés Magyarországon is bajnoknak lenni?
– A Ferencvárosnak sorozatban ez a hatodik, de nekem az első aranyérmem. Kubatov Gábor elnök úrnak az elsők között szeretném megköszönni a bizalmat, de a teljes vezetőség, szakmai stáb kitett magáért, a játékosok lenyűgözőek voltak, most lehet ünnepelni.

– Bosszús a Kisvárda elleni döntetlen miatt, vagy a lényeg az első hely?
– A meccsről ne beszéljünk most, ha kérhetném. Sokat dolgoztunk ezért a bajnoki címért. Tizenkét győzelmünk van a tavasszal és két döntetlenünk. Élvezni akarom a sikert, az sem zavar, hogy itt, a sajtóteremben most három üveg pezsgőt öntöttek a játékosok a nyakamba. Ha Ferrarid van, de nem tudod vezetni, rizikót vállalsz. A srácok segítettek ezt a csodamasinát vezetni. De tudják, mi a legnagyobb győzelem számomra?

– Az aranyérem?
– Amikor Milánóban voltam a fiamnál, néztem a Zalaegerszeg elleni mérkőzést, és a győztes gólunknál húsz játékos ugrált egymás nyakában. Na, nekem ez az igazi siker!

FECZKÓ TAMÁS, A KISVÁRDA VEZETŐEDZŐJE:

– Megkeserítették a Ferencváros életét.
– Szervezetten, jól védekeztünk, és bár a Groupama Arénában pontot szerezni nagy eredmény, a nehéz helyzetünkre tekintettel ennyinek nem tudunk örülni. Az első percben volt egy nagy ziccerünk, utána egyértelműen a Fradi irányított, számos lehetősége volt, mi pedig küzdöttünk, védekeztünk és álltuk a sarat.

– Mit szól fiatal kapusa, Kovács Marcell teljesítményéhez?
– Nagyon jól védett, neki is köszönhetjük ezt az egy pontot. De rajta kívül is akadtak jó teljesítmények a csapatban, külön öröm a számomra, hogy a fiatalok mind helytálltak.

– Papíron még nem estek ki, de a helyzetük rendkívül nehéz. Bíznak még a csodában?
– Amíg nem húzzák meg a vonalat, küzdünk. A mostani pontszerzés miatt is kettős érzések kavarognak bennem. Kedden következik a Paks elleni kupaelődöntő, szeretnénk megragadni a lehetőséget. És még valami: kívánom Dejan Sztankovicsnak, hogy a fia minél hamarabb meggyógyuljon!

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2024.IV.20. Ferencváros – Kisvárda: 0-0 bejegyzéshez

  • Kíváncsi vagyok, hogy Szappanos Pétertől Kovács Marcellig hány Fradi nevelés véd az NB-I és II-ben. És a mezőnyben is hányan vannak…

  • PERCRŐL PERCRE

    94′
    VÉGE
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    94′
    Meccslabda? Camaj adja be a szabadrúgást, de kifejeli azt Civic az ötös bal sarka elől.

    92′
    A Várdának kevés az egy pont ma ugyebár.

    91′
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    91′
    Amit tudtunk már egy ideje: bajnok a Fradi!

    91′
    Melnik megindul a bal szélen, lerántja őt Traoré. Előtte Makreckis jobb oldali beadását kiöklözte Kodro elől Kovács.

    90′
    Nagy a füst a hazai kapu mögött, bajnokavatásra készülnek.

    90′
    Három perc a ráadás.

    88′
    CSERE
    Mohamed Ali Ben Romdan váltja Vargát.

    87′
    CSERE
    Edgar Szevikjan be, Marquinhos le.

    84′
    CSERE
    Balogh Norbert be, Nikolov le, karmester helyett ék.

    82′
    Marquinhos az ötösről önzetlenül Traoré elé fejeli a labdát, aki azt a léc fölé fejeli! Hatról, Makreckis beadása után.

    79′
    Marquinhos beadása Lippaié.

    78′
    Már csak 79 százalékban van a hazaiaknál a labda.

    78′
    KOVÁCS! Marquinhos passzol Varga elé, aki ballal kapura lő az ötös bal sarkáról, jobb lábbal véd azonban Kovács!

    77′
    Marquinhos és Varga 17 méteres lövése is a vendégvédőké. Kontra, Camajt utoléri és becsúszva szereli Fani.

    75′
    CSERE
    Jasmin Mesanovic be, Ilievszki le.

    73′
    Ötvös távolija Dibuszé.

    70′
    Sárga lap
    Varga Barnabás sárga lapot kap a cselező Ötvös felrúgásáért. Eltiltás.

    70′
    CSERE
    Milos Szpaszics be, Lucas le, szűrő helyett szélső.

    70′
    CSERE
    Bohdan Melnik be, Navrátil le. Szűrő be, szélső le.

    69′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    69′

    69′
    A Várda a vendégtáblázaton is utolsó előtti, a mutatója 2–2–10, az előző 3 házon kívüli fellépésén csak legutóbb, Diósgyőrben szerzett egy pontot (1–1).

    69′
    A Ferencváros a hazai tabellát is vezeti, a mérlege 9 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség. Otthon a zöld-fehérek kapták a legkevesebb gólt (9), és lőtték egálban a második legtöbbet (28).

    68′
    Kodro passzát Fani most a bal alsóba vágná, jobbal, 22-ről, a labda megpattan Ötvösön, de Kovács vetődve így is fogja a labdát!

    66′
    Maticot kell ápolni közben.

    66′
    CSERE
    Kenan Kodro be, Loncar le.

    62′
    Fani jobb oldali beadását Marquinhos hétről kapura fejeli… kapuscsemege.

    60′
    Fani távoli lövését kitolja a jobb alsó elől vetődve Kovács.

    59′
    Marquinhos lapos indítását rosszul veszi át a 16-oson Loncar.

    58′
    Matematikailag kieső lesz a Kisvárda, ha szombaton kikap a FTC-től, valamint ha vasárnap a Kecskemét megveri a Mezőkövesdet, az Újpest legyőzi az MTK-t, a ZTE pedig nyer Fehérváron.

    58′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    58′
    A bennmaradásért küzdő Kisvárdának az Újpest 4–1-es legyőzésével sikerült megszakítania 4 meccses bajnoki nyeretlenségét (1 iksz, 3 vereség), és most másodszor jutott 4 gólig a ebben bajnokságban – megint a fővárosi lila-fehérekkel szemben.

    58′
    Ha a Ferencváros megveri a Kisvárdát, a többi csapat eredményétől függetlenül újra bajnok. A zöld-fehéreknek kimagaslóan jó a gólkülönbsége (+45), ezért egy esetleges szombati döntetlenjük és a paksiak győzelme (+12) mellett is szinte biztos az újabb, 35. aranyérmük, amely sorozatban a 6. elsőségük lesz. Hasonló széria legutóbb 1969 és 1975 között az Újpesti Dózsának sikerült, amely akkor egymás után hétszer lett bajnok. (1970 tavaszán félidényes bajnokságot rendeztek.)

    56′
    Makreckis beadását Varga Traoré elé fejeli, aki a jobb felsőbe fejelne kissé jobbról, hatról, de Kovács ismét hatalmasat véd. De les.

    54′
    Lippai szereli szépen Marquinhost.

    54′
    Civic ellöki Maticot, majd rálép a lábára is. Ápolás.

    53′
    Civic bal oldali beadásáról éppen csak lemarad középen Traoré!

    53′
    Sárga lap
    Raúl Stefan kap sárga lapot Civic lebirkózásáért.

    51′
    Stefan felvágja a balon meginduló Marquinhost, nincs sárga lap.

    51′
    Zalaegerszegi diadalával immár 12 forduló óta veretlen az FTC (11 győzelem, 1 döntetlen). Ennél hosszabb ilyen szériája legutóbb a 2022–2023-as bajnokság 10. és 22. fordulója között volt, igaz, akkor 5 iksz mellett csak 8 diadalt aratott. Olyan sorozatot, amikor 12 egymás utáni NB I-es meccsen csak 2 pontot vesztett, legutóbb 2020 őszén, Szerhij Rebrov irányításával produkált a Fradi, akkor 13 bajnokijából 12-t nyert meg és egyedül Fehérváron ikszelt.

    51′
    A Groupama Arénában 9-szer találkoztak, a mérleg 7 FTC-diadal, 1 iksz, 1 várdai győzelem, amely 2021 júliusában, Peter Stöger bemutatkozó bajnokiján jött össze a piros-fehéreknek (1–2). A szabolcsiak legutóbb 2022 márciusában, Claudiu Bumba tizenegyese révén szereztek gólt az Üllői úton, azóta 3 alkalommal sem tudtak betalálni (3–0, 3–0 és 1–0).

    51′
    Ötvös egy labdaszerzés után jobbal jócskán a léc fölé lő kissé balról, 24-ről.

    50′
    Maiga bal oldali beadása Lippaié, és lesre is futott Varga.

    48
    Második félidő
    FOLYTATJUK!

    47′
    CSERE
    Adama Traoré be, Zachariassen le.

    47′
    CSERE
    Ötvös Bence be, Osztrovka le.

    46′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    46′

    Fotó: Dömötör Csaba

    46′

    Fotó: Dömötör Csaba

    46′
    EZ IGEN! 83 százalékban volt a hazaiaknál a labda ma, 15-ször lőttek kapura, 6-szor annak felületére, a másik oldalon ez az arány 2/1.

    46′
    E párharc legjobb góllövői:
    Myrto Uzuni 3
    Ryan Mmaee 3
    Lisztes Krisztián 2
    Stjepan Loncar 2
    Samy Mmaee 2

    46
    TIZENHÁROM, tizenhárom, húsz, tizenkettő, hat. Az elmúlt öt idényben ennyi ponttal előzte meg a második helyre befutó ellenfelét, és lett aranyérmes a Fradi. Idén is tekintélyes már az előny, s biztosra veszem, a Ferencvárosnál a Kisvárda legyőzésével már szombaton ünnepelhetnek. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    45′
    Szünet
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44
    Lippai kifejeli az ötösről Varga elől Fani jobb oldali szögletét.

    44′
    MICSODA VÉDÉS! Abena a bal alsóba fejelné hat méterről, kissé balról Civic bal oldali, ballábas szabadrúgását, de a vetődő Kovács erre is odaér! És a kapufára tolja a labdát. A jó kapusnak…

    43′
    Két perc a ráadás.

    42′
    13 749 a hivatalos nézőszám.

    42′
    Maiga jobbal a bal felső sarok fölé lő, jócskán, kissé jobbról, 30 méterről.

    41
    Sárga lap
    Boban Nikolov odarúg a bal szélen meginduló, őt kicselező Marquinhosnak. Sárga lap.

    38
    FÖLÉ! Civic passzát három jó csel után jobbal 12-ről milliméterekkel vágja a bal felső sarok fölé Varga.

    32′
    Maiga 23 méteres lövésébe hárman is belevetődnek. Lucas harcol a lepattanóért, ellöki őt Cissé.

    32′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    32′
    Marquinhos egy jó csel után jobbal a 16-os bal sarkáról jócskán a bal felső fölé lő.

    27′
    Loncar adja be balról a labdát, Varga hétről a jobb alsó mellé bólintja azt.

    27′
    ÚJABB KOVÁCS-BRAVÚR! Fani jobb oldali kornerét kapura fejeli az ötös bal sarkáró Maiga, Kovács hatalmas vetődéssel eléri a félmagasan szálló labdát a jobb sarok előtt!

    27′
    Makreckis jobb oldali beadását nem éri el jól fejjel Varga, Zachariassenhez pattan a labda Navrátilról, aki jobbal az ötös jobb sarka elől a kilépő Kovács bal lábába lő.

    27′
    Kovács ügyesen passzol Varga elől jobbra Lippaihoz. Megindul Navrátil a jobb szélen, de visszafut vele, s szereli Marquinhos. Hazai bedobás!

    23
    Abena elegánsan kicselezi a felezőnél Nikolovot, aki becsúszva felrúgja őt.

    18′
    Maiga zavarban, várdai korner. De előtte Marquinhost kell ápolni a pályán. Boka. Jobb.

    18′
    Szabadrúgás középről, 18 méterről, Fani jobbal a sorfalba lő. Lucas mentett, a várdai csk., aki Leandro unokatestvére.

    13′
    Osztrovka odacsúszik Zachariassennek a 16-os előtt, szabadrúgás. Jól játszik a várdai fiatal, aki még csak 17 éves. Korrekorder az NB I-ben a csapatából, jelenti az M4.

    13′
    Marquinhos jobbal ravaszul a jobb felsőbe emelné a labdát 13-ról, kissé balról, de hatalmasat véd Kovács, a mezőny eddigi legjobbja.

    10
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    7′
    Marquinhos bal oldali beadását a bal alsóba fejelné Loncar nyolcról, hatalmas vetődéssel eléri a labdát Kovács!

    6′
    Marquinhos megindul a bal szélen, kicselezi Stefant, éles szögből Kovácsba lő.

    6′
    Aki volt ferencvárosi, de a profik között csak a kispadig jutott.

    6′
    Fani bal oldali szabadrúgását elöklözi a bal sarok elől Kovács.

    6
    Fanit ellöki a jobb szélen Osztrovka, aki ma kezd először az NB I-ben.

    1′
    Navrátil az ötös jobb sarkáról jobbal a remekül kilépő Dibuszba lő, Camaj balról jövő beadása után, Ilievszki a kipattanót Nikolov elé tolja, aki jobbal 13-ról a léc fölé lő. Jócskán.

    1
    Meccs indítása
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta pirosban.

    Gyászszünet Tatár György emlékére.

    Fotó: NPT

    Egy kis örökmérleg! Az újabb bajnoki cím kapujában lévő ferencvárosiak fölénye tetemes a várdaiak ellen: 13 győzelem, 3 döntetlen és csupán 1 vereség. A párosítás gólátlaga mindössze 2.1, leginkább azért, mert a szabolcsiak az eddigi 17 meccsük közel háromnegyedén, 12-n be sem tudtak találni az FTC kapujába.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Kisvárdához:
    2023, Kovács Marcell, ingyen
    2017, Kovácsréti Márk, ingyen
    2015, Tarczy Pál, i.
    2015, Csilus Tamás, kölcsönbe
    2010, Fodor András, ingyen
    A Kisvárdától a Ferencvároshoz:

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól S. Mmaee (bokaszalag-szakadás) sérült, a vendégektől Alic (térdműtét után), Filipovic (combizomhúzódás), Matic, Wellington Nem (mindkettő térdsérülés) maródi.

    Fotók: B. B.

    ÉS NAGYON KIKAPOTT A PAKS!

    Dibusz Dénes rutinos győztes, a Ferencváros kapusa a csapattal együtt zsinórban hatodszor, összesen hetedszer lehet bajnok, ha a zöld-fehérek szombaton legyőzik a Kisvárdát, vagy ha a rivális paksiak botlanak Felcsúton.

    INTERJÚ ITT!

    Bajnok a Ferencváros, ha…
    – nyer a Kisvárda ellen,
    – döntetlent játszik a Kisvárdával
    – kikap a Kisvárdától, de a Fehérvár sem nyer.

    Kiesik a Kisvárda, ha…
    – kikap a Ferencvárostól, de nyer az Újpest, a KTE és a ZTE is

    Kiesik a Mezőkövesd, ha…
    – nem nyer a KTE ellen.

    A Kisvárda hat év után búcsúzhat az NB I-től
    Nemcsak a Ferencváros életében lehet különleges nap a szombati, a kisvárdai klub életében is. A zöld-fehérek újabb – sorozatban hatodik – bajnoki címüket ünnepelhetik, a Kisvárda pedig négy fordulóval a vége előtt papíron is búcsút inthet az NB I-nek. Ha az Újpest vasárnap este legyőzi hazai pályán az MTK-t, a Kisvárda pedig szombaton vereséget szenved a listavezető Ferencváros otthonában, a rétköziek hátránya négy fordulóval a bajnokság vége előtt ledolgozhatatlan, tizenhárom pontos lesz. A Kisvárda hat esztendő után inthet búcsút az NB I-nek. Hogy a klub a következő idényben milyen tervekkel vág neki a másodosztálynak, egyelőre nem tudni, ám hírlik, a vezetőség megpróbálja egyben tartani a keretet, és légiósaival együtt jutna vissza az élvonalba.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK