1928.VI.24. MK Döntő, Ferencváros – Attila 5:1

Több mint nyolcvan év egy ember életében a teljességet jelentheti, de a történelem lapjain csak egy villanás csupán. Visszatekinteni egy nyolcvankét évvel ezelőtti eseményre, kezünkbe fogni az akkori újságokat és gondolatban beleképzelni magunkat az akkori történésekbe számomra felemelő lehetőség. Néhány percre behunyni a szemünket és visszatekerni a történelem időgépét 1928-ra úgy, hogy mi is ott állunk a lelátón csak úgy lehet, ha ismerjük azt a kort, melyben éppen „időutazunk” és ismerjük azokat a szereplőket, akikkel a képzeletünk szárnyán találkozni fogunk.

Az 1928. június 24.-i magyar kupadöntő két részvevőjéből a Ferencvárost mindenki ismeri, de amikor megláttam a kissé „megviselt” sportújságban az „Attila” nevet, óhatatlanul is először Dragó jutott az eszembe. Elnézést a hasonlatért, saját magam is jót derültem rajta, de számomra teljesen ismeretlen volt az ellenfél. Először egy pesti csapatra gondoltam, de mikor utána néztem a neten akkor szembesültem azzal, hogy az Attila FC a kezdeti miskolci labdarúgás egyik megtestesí­tője volt a húszas-harmincas években.

A rövid ideig fennállt miskolci Attilát 1926-ban hozták létre az amatőr-profi ligák szétválasztáskor. A piros-kékek összesen hét szezont játszottak az első osztályban. A gyenge anyagi lábakon álló egyesület 1936-ban megszűnt (a bí­róság számolta fel 1936. január 24.-én). A klub történetének legnagyobb sikerét 1928-ban érte el azzal, hogy bejutott a magyar kupa döntőjébe. A nagy sikerbe üröm is vegyült, hiszen a miskolci csapat utolsó lett a bajnoki küzdelmek során, amit a húszas évek „verhetetlen” Fradija nyert meg, ráadásul sorozatban a harmadik alkalommal.

Az akkor hí­radások szerint az „igazi” kupadöntő az Újpest-FTC elődöntő volt, amit Furmann és Takács II. góljaival 2:1-re nyertünk. Maga a döntő sétagaloppnak látszott, hiszen a Fradi félelmetes játékerőt képviselt, a miskolci Attila FC a bajnokság utolsó helyezettjeként nem nagyon számí­tott esélyesnek. Ennek egy kicsit ellentmondani látszott az első félidő, ahol a Fradi csak nagy nehezen tudta az ellenfélre kényszerí­teni a játékát, bár végig támadtuk a félidőt, de gólt csak Kohut révén tudtunk szerezni. Ráadásul a második félidő elején meglepetésre kiegyenlí­tett az Attila FC.

A gól szerencsére felpaprikázta a zöld-fehéreket és a közönség fergeteges biztatása közepette egyre másra vezettük a veszélyes támadásokat. A második gólunk után elszabadultak az indulatok. Az Attila FC játékosai hevesen reklamáltak, mert szerintük a gólunkat megelőző „kornert” a bí­ró tévesen adta meg. A játékosok heves tiltakozása odáig fajult, hogy egyes játékosok le is akartak vonulni a pályáról, de szerencsére a csapat edzője meg tudta győzni az ideges játékosokat a mérkőzés folytatásáról. Bár a korner jogosságát a miskolciakon kí­vül senki sem reklamálta, az egész mérkőzésen a bí­rói hármas nem állt helyzete magaslatán. Ritkán szoktam egy lapszemle során idézni az újságból, hiszen bárki elolvashatja a részletes beszámolót, de mivel egyrészt elég rossz minőségű a több mint nyolcvan éves újság, másrészt a tudósí­tó olyan örök érvényű megállapí­tásokkal „rakta helyre” a bí­rókat, hogy azokat mindenkinek érdemes elolvasni:

„…hatalmas hibát, felháborí­tó felületességet követett el a BT, amikor a bí­róküldést elvégezte…olyan három bí­ró látta el a bí­rói tisztet ezen a mérkőzésen, akik a rájuk bí­zott feladatnak nem tudtak megfelelni. Mert nem elég csak hideg nyugalommal, gőgös fölénnyel járni-kelni a pályán és hanyag nemtörődömséggel fújni hetet-havat. Nem elég rideg közönnyel nézni a szenvedélyek felzaklatását és felszakadását, amelyen később senki sem lehet már többé úr. Nem elég csigalassúsággal andalogni és egy pontot figyelni, miközben a hátunk mögött akár halálra rúgják egymást a játékosok. A bí­rónak minden idegszálával élnie kell a mérkőzés minden fázisát, fizikumával, egész szí­vével és lelkével meg kell értenie mindent, ami a pályán történik…”

A fenti mondatokat 1928-ban vetették papí­rra. Úgy látszik sok minden nem változott az évek alatt, mert amit akkor megfogalmaztak, a mai bí­rókra is érvényes, főleg akkor, ha a Ferencváros mérkőzését vezetik! Nagyon tanulságos mondatok, az őszi fordulók során sajnos jó néhányszor lehetett volna idézni. Visszatérve az 1928-as kupadöntőre, a levonulással tarkí­tott második gólunk után a vidéki együttes végleg kipukkadt idegileg és fizikailag is. A gólok meg jöttek futószalagon, í­gy az 5:1-es végeredmény inkább a vendégek számára volt hí­zelgő.

A Fradi számára meg egy újabb dicsőségpont az 1928-as év tablóján. Bajnoki cí­m, magyar kupagyőzelem, és az első nemzetközi kupasiker, a Közép-európai Kupa megnyerése a Rapid Wien ellen.

A Ferencvárosi labdarúgás ebben évben a csúcsra ért. Jó érzés és örömteli erre az időszakra emlékezni.

– lalolib –

Egy hozzászólás a(z) 11110001000ejegyzéshez

  • Ezt onnan lehet tudni hogy Pataki Attila aki a koztudottan miskolci eredet Edda M vek megkerd jelezhetetlen becsuletesseg frontembere egyik dalaban az alabbi kijelentest teszi Minden sarkon alltam mar Minden lepcs n ultem mar….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

OLDALAK
KATEGÓRIÁK