dr. Orosz Pál

1952-ben igazolta le az akkori Kinizsi vezetősége – egy másik Kinizsi – a szentesi „testvércsapat” ifjú csatárát. Hosszú éveken át – az FTC egyik igen nehéz időszakában – előbb középcsatárt, majd jobbösszekötőt játszott. Már ekkor is rendkí­vüli játékintelligencia jellemezte.

1962 októberében nagy fordulatot vett karrierje: Dorogon egy új szerepkörben nagyszerűen semlegesí­tette a válogatott Monostori Tivadart. A csapat győztesen hagyta el a pályát, Orosz a mezőny legjobbja volt. Bár ekkor is összekötőt játszott, de emellett fedezet-feladata is volt. Az ötlet kiagyalója, Mészáros József í­gy vallott könyvében:

– Ekkor vettük észre: nagyszerű a fejelőkészsége, a pálya egészét átfogó látóköre, kitűnő a labdaérzéke és a rúgótechnikája – mintha csak fedezetnek született volna. Csatárnak nem volt elég gyors, új feladatkörébe gyorsan belenőtt, tagja lett az olimpiai keretnek is… Ha valakin , hát rajta igazán bebizonyí­tható , hogy a játékos, nemcsak a labdát rúgja…

Pályafutásáról í­gy emlékezett:

– Játékos pályafutásom emlékei pontosan élnek bennem, kitörölhetetlenül. Sokszor látom magam előtt Vilezsál Oszi és Kispéter Miska gesztusát, fülemben van hanghordozásuk. Nem lehet elfelejteni Fenyvesi Máté áldott jóságát és Dalnoki Jenci ugratásait, hecceit. Ez a múlt, amely sohasem tér többé vissza. Egy gyönyörű korszak az életemben, majd’ 14 év! Az elmondottak ellenére azonban teljesnek és szépnek érzem pályafutásomat, mert 14 esztendőt tölthettem az Üllői úton, s ennek értékével szerintem semmi se ér fel… Valamiben első is voltam: az ausztráliai kontinensen én szereztem az első Fradi-gólt!

Az 1963-as és ’64-es Fradi bajnokság, valamint az 1965-ös VVK győzelem, amelynek értékét szerintem igazából csak most lehet lemérni, amikor a magyar kupacsapatok már az első vagy második fordulóban elhullanak. Mi eljutottunk a csúcsra, megszereztük ezt a rangos trófeát. Nagyszerű csapatunk volt, örültem, hogy tagja lehettem …

Némi szerencsével többre is vihettem volna. Így például hiába ültem négyszer vagy ötször a válogatott kispadján, egyszer sem adott lehetőséget az akkori szövetségi kapitány. A játékomra az A-válogatottnál sohasem került sor… Utánpótlás, B és Olimpiai válogatott azonban sokszor voltam. Fáj, hogy Rómában az 1960-as olimpián egy tulajdonképpeni banánhéjon csúsztunk el, s nem lettünk aranyérmesek. Jó lett volna a Tokiói olimpián is szerepelni – hiszen a keretben voltam – de végül nem kaptam játéklehetőséget – í­gy olimpiai aranyérmet sem… Szóval cí­meres mezben nem sok szerencsém volt.

Orosz 1966 nyarán fejezte be élvonalbeli szereplését, 1966-67 telén az NB II-es Pénzügyőrhöz távozott.

Az Üllői úttól elköszönt, de hamarosan szakosztályvezetőként tért vissza. 1968 és 1970 között töltötte be ezt a tisztséget, de az elnökségben csalódva, a támogatás hiányában elhagyta irodáját.

1970-től 73-ig Marokkóban edzősködött, majd hazaérkezése után a Testnevelési Főiskola Kutatóintézetében dolgozott. Közben megszerezte a doktori cí­met. (Orosz Pál az, aki Magyarországon labdarúgás témában először doktorált.) 1979 után ismét Afrikában edzősködött, majd a kilencvenes években elérkezett az idő, amikor ismét az FTC alkalmazottja lett. Az FTC utánpótlás szakmai irányí­tása volt a feladata.

(Nagy Béla interjújának valamint Mészáros József és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)