Nagy Zsolt: 55
Sárisápon ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd Budapestre jött tanulni. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy, „hátha lesz a Fradinál számomra egy mez”.
1983 őszén egy barátjával kopogtatott be az Üllői útra, hogy zöld-fehérben szeretne futballozni. Nem marasztalták, csak annyit mondtak neki, hogy jöjjön vissza az alapozáskor.
Szót fogadott és 1984 tavaszán már igazolt játékosa lett az FTC ifi III csapatának.
„Gyors, lendületes csatár, rengeteget tud futni, munkabíró és ami manapság egy támadónál ritka erény, rettenthetetlen. Nem fél a legzordabb védőtől sem, a legszikrázóbb összecsapásokat sem kerüli nagy ívben, hanem megy bele a védők sűrűjébe. És ő is odateszi a lábát. Az edzésmunkája is példamutató, szorgalmas, tanulékony fiú. A tanulásra, a képzésre nem sajnálja az időt, az energiát. Sem a gyakorlásnál, sem a játékban nem adja fej egykönnyen. Az ilyen típus zömmel el is éri azt, amit nagyon akar. Zsolt futballista akar lenni, el akar jutni az élvonalba” – mutatta be játékosát Mucha József az FTC junior csapatának edzője.
A kezdetektől szélsőt játszott, mindkét oldalon szerepelt, a gólokból viszont saját bevallása szerint is lőhetett volna többet.
1987 tavaszán – ifj. Alberttel és Nagy Sándorral együtt – mutatkozott be az első csapatban, egy hónap múlva már a Haladás elleni bajnokin is magára ölthette az áhított zöld-fehér mezt. ’87 nyarán „igazolta át” Dalnoki Jenő a junioroktól az első csapat keretébe.
Pályafutása ígéretesen indult. Dalnokinál, majd Rákosi Gyulánál is rendszeresen pályára lépett ’87 őszén, aztán egy sérülés miatt ’88 tavaszán már jóval kevesebb időt töltött a futball-pályán, de ősszel ismét a pályára lépők között találkozhattunk vele. A következő években folytatódott kálváriája sorozatos sérülései miatt. Nem volt olyan éve, amikor fél évet ne lett volna a maródiak listáján. Amikor Jenei Imre meghívta a válogatottba, akkor is ez szólt közbe. 1994-ig mindössze 102 tétmeccsen tudott pályára lépni.
1994-től 1996 őszéig egy picit „szerencsésebb” volt, hetvennyolc téttel bíró találkozón lépett pályára. Egy emlékezetes Olimpiakosz elleni, athéni fellépés volt az utolsó a sorban. Profi-pályafutásának azonban egy újabb sérülés végleg véget vetett. Penge 1997-ben, 29 évesen fejezte be a labdarúgást, mindössze 179 tétmérkőzéssel a háta mögött…
A kilencvenes évek első felében három-három bajnok-, ill. szuperkupa- valamint négy kupagyőztes csapat tagja lehetett. A bajnoki címei közül a másodikra lehet a legbüszkébb, Novák Dezső csapatéban hat gólt szerzett tizenhét mérkőzésen az 1994/95-ös bajnoki pontvadászatban. A Bajnokok Ligája selejtezőjében és a csoportkörben hétszer lépett pályára.
A Fradi után ismét megpróbálkozott a futballal, előbb Kuvaitban, majd itthon alsóbb osztályban játszott, mellette edzősködött.
Klubjai: Sárisápi Bányász (-84), FTC (1984-97: 132 bajnoki / 13 gól), Sahel SC
Isten éltesse, én is kedveltem a játékát és személyét.
Isten éltessen sokáig Penge!
Az igazi jobbszélső megtestesítője!
Sajnálatos, hogy pályafutását rengeteg sérlülés tarkította!
Isten éltessen Zsolti,mégegyszer ennyit…!
Szerintem jó futballista volt az akkori fradiban, tette becsülettel a dolgát,amikor kellett.
Azért nem lesz mindenkiből 3x-os bajnok szeretett Csapatunkban.