Miért az FTC nyerte a bajnokságot?
Elmondja egy nagy ellenfél: Göröcs János valamint az NB I-es csapatok kapitányai.
— Nem számoltam meg, de rengeteg bajnoki mérkőzésen játszottam életemben a Ferencváros ellen. Sok fradistával pedig a válogatottban is, így tehát nyugodtan mondhatom, hogy kiválóan ismerem őket.
Így kezdi a beszélgetést Göröcs János, az újpesti szurkolók népszerű „Titi”-je, amikor arra kérjük: mondja el, szerinte miért a Ferencváros nyerte az idei bajnokságot.
Göröcs aztán így folytatja: Ha megengedik, pontokba foglalom a véleményemet, egészen röviden.
— Első pont: Lakat Károly leszerződtetése az FTC-hez, s egész évi edzői munkája. Az MTK-ban eltöltött, sikertelen esztendő után Karcsi bácsi érthetően meg akarta mutatni… Hát, alaposan megmutatta.
— Második pont: A jól sikerült erősítések. Ezek közül az élen Szűcs Lajos, az egykori újpesti játékos áll. Vele a Fradi védelme óriási mértékben feljavult, megközelíti a csatársor klasszisát. Katona Sanyi igazolása is remek húzás volt, hiszen az én drága jó Máté barátom fölött bár fáj, de kezd eljárni az idő. A tavalyelőtti erősítések egy része erre az évre érett be egészen. Mint említettem, elsősorban Szűcsre gondolok.
— Harmadik pont: a saját nevelésű fiatalok beilleszkedése a csapatba. Ország-világ tudja: az FTC egyik nagy erőssége mindig a saját nevelésű játékosok tömege volt. Nos, ha jól számolom, a mai együttesben Páncsics, Juhász, Szőke, Varga, Albert, Rákosi saját nevelésű, a tartalékok közül pedig Horváth, Rátkai és Branikovits. Nagy dolog ám az, amikor egy fiatal nemcsak a labda imádatát szívja magába egy bizonyos pályán, hanem a klubszeretet is. Egyébként féligmeddig Géczit is sajátnevelésűnek számíthatom.
— Negyedik pont: Klasszisok a csatársorban. Szerintem az FTC belsőhármasával kevés klubcsapaté vetekszik Európában. Ha egyiknek esetleg valamivel gyengébben ment a játék, többet vállalt magára a
másik kettő.
— Ötödik pont: Albert csapat-kapitánysága. Még jobban érzi most Flóri a saját felelősségének súlyát, érzi, tudja, hogy példát kell mutatnia. Talán épp ezért, de dicséretre méltó lelkesedéssel küzd, sportszerűen játszik, pedig, hogy mit jelent kemény, meg túl kemény védők ellen önuralommal futballozni, arról én is tudnék beszélni.
— Körülbelül ezek a tényezők eredményezték — szerintem — az FTC bajnokságát. Amely — nem állok egyedül ezzel a véleményemmel — tökéletesen megérdemelt. S amelyhez jómagam is nagy szeretettel, szívből gratulálok.
* * *
„Megérdemelte az FTC – gratulálunk”
15 NB I-es együttesünk csapatkapitánya, illetve legtapasztaltabb játékosa így vélekedik az FTC bajnokságáról.
GÖRÖCS JÁNOS (Ú. Dózsa): — Már kifejtettem a véleményemet, ehhez csak annyit teszek hozzá: bárha Albert Flóriék jövőre nekünk gratulálnának.
BERENDI PÁL (Vasas): — Remek védelem, nagyszerű középpályások, brilliáns csatársor.
ORBÁN ÁRPÁD (ETO): — Már csak azért is szeretettel üdvözlöm a Fradit, mert mi is zöld-fehérek vagyunk.
TAMÁS GYULA (DVTK): — Sportszerűen játszó, nagyszerűen összekovácsolt együttes az FTC, egy olyan világklasszissal, mint Albert.
GELEI JÓZSEF (Tatabánya): — Gratulálok! Géczi Pistának pedig azt kívánom, hogy minél előbb gyógyuljon meg.
DUNAI JÁNOS dr.: (Pécsi Dózsa): — Anti öcsém csapatának, az Ú. Dózsának szurkoltam, de ebben a bajnokságban magasan a Fradi volt a legjobb.
KALMÁR LÁSZLÓ (Csepel): — Nagyszerű érzés lehet FTC-játékosnak, vagy Fradi-szurkolónak lenni mostanában.
DEZSŐFI FERENC (Szegedi EAC): — Bennünket bizony csúnyán elvertek mindkét alkalommal, még is mondom: le a kalappal az FTC előtt.
KOMORA IMRE: (Bp. Honvéd): – Ragyogó játékosgárda, kiváló szakvezetés, óriási, lelkes szurkolótábor. Az lett volna a csoda, ha nem a Fradi nyeri a bajnokságot.
NAGY ISTVÁN (MTK): – Az 5-0 után kicsit haragudtam Vargáékra, amiért annyira kitömtek bennünket. Ma már azt mondom: az utóbbi évek legmegérdemeltebb bajnoksága.
LIGETI BÉLA (Dunaújváros): – Büszke vagyok rá, hogy tavasszal pontot vettünk el a Fraditól. Nagyon tudnak, megérdemelték …
GARAI JÓZSEF (Komló): – Elég régen rúgom a labdát az élvonalban, de ilyen jó csapat ellen még nem igen játszottam.
FERENCZ GYULA (Salgótarján) — Ragyogó technikai képzettség, jó taktika, igazi csapatjáték jellemzi a mai FTC-t.
MESTER KÁROLY (Szombathely) — A mezőny kimagaslóan legkiegyensúlyozottabb együttese, olyan csatársorral, amilyennel Európa kevés csapata rendelkezik.
KISS JÁNOS (Egri Dózsa): – Innen, a táblázat legaljáról bizony fájó szívvel nézek fel az NB I legnagyott tudású csapatára. De azért szívből gratulálok!
Úgy látszik, akkor még tisztelték egymást az emberek.