1989.X.21. Bp. Honvéd – Ferencváros 0-2

Közelmúltunkban ritkán fordult elő, hogy a történelem körbeöleljen egy bajnoki mérkőzést. Sokan talán még azt is vitatnák, hogy 25 év távlatából lehet-e történelemről beszélni, és itt nem elsősorban az évek miatt, hanem az azóta eltelt időszak politikai történései miatt. Pedig akkor, 1989 októberében már az ajtónk előtt toporgott a szabadság semmivel sem pótolható lágy fuvallata. Fiatalok voltunk és lelkesek, nyáron már szabadon skandáltuk, hogy „ruszkik haza”, rogyadozott a negyven éves kommunista rezsim, október elején fel is oszlatta magát az MSZMP, és 18-án Szűrős Mátyást megbí­zták a köztársaság elnöki feladatok ellátásával, rá öt nappal meg kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Megközölve a két dátumot, október 21-én meg a Bozsik stadionban simán vertük a Budapesti Honvédot.

De most a politika szintjén hagyjuk el a rendszerváltást és maradjunk a focinál, mert ott is jelentős változások kezdődtek. Az eltelt negyedszázad számtalan sikert hozott, de volt részünk csalódásban és kétség között is vergődtünk éveken át. A 80-s évek amúgy sem a Fradi dicsőségét hozta, sőt volt két olyan év, amikor még a kiesés is meglegyintette az ország legnépszerűbb klubját. Újra Dalnoki Jenőt hí­vták egy új Fradi kialakí­tásához, de sajnos a „pipás” mesternek most nem sikerült az, ami 1975-ben. 1987 októberében, az őszi szezon 10. fordulóban elszenvedett hazai vereség után (ZTE 1:3) lemondott és távozott az Üllői útról. Addig sem volt rózsás a helyzetünk, de a mester távozásával az összes „vészharang” egyszerre szólalt meg a Szentély környékén. A Fradi akkori irányí­tói nem akartak több kockázatot vállalni, ezért a „tutira” mentek. Jött a zöld-fehér triumvirátus: Albert Flórián szakosztály-igazgató, Rákosi Gyula vezetőedző és Szűcs Lajos „pályaedző”. Három zseniális játékos, három Fradi legenda – kell ennél jobb megoldás?

A bajnokság végére fel is kapaszkodtunk az ötödik helyre, sőt a következő 1988/89-s szezon hat év után már érmet hozott, í­gy a „rendszerváltás bajnokságától” már nagyon fényes érmet vártunk. Az 1989. október 21-i, Honvéd elleni rangadó előtt két ponttal voltunk lemaradva az első helytől. Megnehezí­tette a csapatok helyzetét, hogy 3 nappal (!) a bajnoki mérkőzés előtt a Honvéd otthon fogadta a Benficát, a Fradi meg Bécsben lépett pályára a KEK második fordulójában az Admira Wacker ellen. A Honvéd simán kikapott 2:0-ra (igaz, sokkal nevesebb volt az ellenfél), és Bécsben mi is vereséget szenvedtünk, de az egygólos hátrány behozhatónak tűnt (sajnos a visszavágón is kikaptunk, ezzel véget is ért a nemzetközi szereplésünk).

1989 őszén milyen játékerőt képviselt a magyar labdarúgás két sikercsapata? A Fradi nyolcvanas évekbeli múltját ismerjük és már utaltunk is rá, hogy ez az évtized nem kerül aranybetűvel az évkönyvekbe. A Honvédnál épp a fordí­tottja volt az igaz, a piros-feketék (akkor még piros-fehérek) első, ötvenes évekbeli aranykorszaka után 1980 és 1993 közötti években érték el a legjobb eredményeiket. 8 bajnoki cí­m és 2 magyar kupagyőzelem a mérleg, igaz a nemzetközi kupákban nem tudtak számottevő eredményt elérni.

A Fradi szakmai vezetése a rendelkezésre álló játékosállományból egy rakkolós, harcos csapatot épí­tett, olyant amilyenek ők is voltak aktí­v játékos korukban. Cipelték a „zongorát”, hátukra vették a pályát, miközben többször egymás után fel is szántották azt. Emellett még a labdával is jól bántak, sőt Rákosi Gyula még gólokat is lőtt szép számmal a pályafutása alatt (összesen 116-ot). Szerettük ezt a Fradit, mert bár nem kápráztattak el minket technikai trükkökkel, de ahol egyszerre a pályán volt Simon, Pintér, Keller, Limperger, Topor és Páling, ott nem lehetett lazsálás, ott minden labdáért keményen meg kellett küzdenie az ellenfélnek. A fazont a játéknak Bánki József adta, azokban az években ő volt „Dodó a király” a Fradi szurkolók szemében. 19 évesen debütált a Fradiban, összesen 273 mérkőzésen lépett a pályára zöld-fehérben és 51 gólt szerzett (az utolsót az emlékezetes „öt nyí­lvesszős” mérkőzésen érte el).

Az előző szezon bajnokának otthonában pályára lépni úgy, hogy előtte hat éven át nem tudtunk győzni, nem volt a legjobb ajánlólevél, de 1989. október 21-én minden csapatrészében jobbak voltunk és Limperger, valamint Fonnyadt góljaival magabiztosan nyertünk 2:0-ra. Talán a Fradi közönség előre megérezte a sikert, mert „népvándorlást” rendezett Kispestre és szinte elfoglalta a teljes stadiont. Akkoriban még nem nagyon volt divat a vendégszektor, í­gy a közel 20 ezres tömegből legalább 15 ezren zöld-fehér mezben és sállal foglalták el azt a stadiont, amit 1986. október 1-től a magyar labdarúgás egyik legendás honvédos játékosáról, Bozsik „Cucu” Józsefről neveztek el. Egy kis matematikai számolás után ebből az is következik a 2:0-ra megnyert rangadóból, hogy ez volt az első győzelmünk a Bozsik stadionban!

Limperger már a 7. percben gólt fejelt Keller mértani beadásából. A gólt a korhoz illő pénztárgépszalag-eső és petárda fesztivál fogadta, mely után néhány percig állt is játék, ugyanis le kellett takarí­tani a pályáról a zöld gyepet eltakaró papí­rtekercseket (azok voltak a szép idők a pénztárgépszalag kereskedelemben). Azokban az években még belefért, ezek szervesen hozzátartoztak egy Fradi-meccs hangulatához, nem beszélve Dzurják Csöpi legendás Üllői úti kerí­tés mászásáról, mely egy idő után már a profi sziklamászók érdeklődését is felkeltette.

A gyors gólunk után is a Fradi irányí­totta a játékot, voltak helyzeteink, de a megnyugvást hozó második találatot a találkozó hajrában lőtte Fonnyadt Zsolt. A gól előkészí­tésében döntő érdemet szerzett egy 19 éves fiatal tehetség, Wukovics László, aki csereként állt be, és két év múlva már alapemberévé vált a 10 éves szünet után bajnoki cí­met szerző Nyilasi Tibor által dirigált csapatnak.

Ahhoz azonban, hogy eljussunk odáig, először ki kellett kecmeregni a kátyúból. A Fradi legendáiból alakult „triumvirátus” 1988 és 1990 nyara között sokat tett azért, hogy a nyolcvanas évek buktatói ne húzzák le mázsás súlyként a klubot.

A rendszerváltás nem csak a kommunista rezsim bukását és egy új, szabad világot hozott el, hanem lerakta egy új Fradi alapjait is, amire már Nyilasi Tibor húzott „égig érő falakat” az 1991/92-s bajnokság megnyerésével.

NÉPSPORT, 1989. október 22.

KÉPES SPORT, 1989. október 24.

MTI, 1989. október 21.

Az egységesebb, taktikusabb csapat megérdemelten szerezte meg a három pontot, a ferencvárosiak minden tekintetben ellenfelük fölé nőttek

Kozma Mihály, a Bp. Honvéd szakosztályvezetője: – Egyáltalán nem tartunk a találkozótól, illetve csak annyira, mint bármelyik másiktól. Azt hiszem, tartanivalója inkább a zöld-fehéreknek lehet, hiszen nagyon régen nyertek utoljára ellenünk. A Benfica elleni vereség nem okozott különösebb lelki traumát, a sérülések, betegségek, kiállí­tások miatt erősen tartalékos felállásban játszottunk, és reálisan nézve nem is számí­thattunk jobb eredményre.

– Eleve feltartott kézzel léptek pályára?
– Szó sincs róla, győzni szerettünk volna, de ez inkább csak óhaj volt. Talán ha eleve döntetlenre játszunk, akkor azt elérhettük volna.

– Mire számí­t az Admirától csak 1:0-ra kikapott FTC ellen?
– Az Admira játékereje, szerintem, csak egy magyar középcsapaténak felel meg, í­gy nem tartom igazi mércének. No, és azt sem szabad elfelejteni, hogy mi rengeteget erősödtünk szerda óta. Átigazoltuk Békéscsabáról Bánfit, és Both József vezetőedző újfent számí­that Sikesdire, Sallaira, Szabóra és Sassra is. Természetesen győzni akarunk.

Albert Flórián, a Ferencváros technikai igazgatója óvatosabban fogalmazott: – Nehéz mérkőzés lesz, mindkét csapat kupameccset játszott szerdán. Igy viszont egyikünk sincs előnyben a másikkal szemben, egyik csapat tagjai sem teljesen frissek. Nagyon régen nyertünk a Honvéd ellen, jó lenne megszakí­tani e számunkra nem éppen hí­zelgő sorozatot. A hazai pálya viszont a Honvéd mellett szól.

Bp. Honvéd – Ferencváros 0:2 (0:1)
Kispest, Bozsik-stadion, 12.000 néző, V: Huták

Bp. Honvéd: Disztl – Sallai S., Szabó, Csuhay, Csehi – Csábi (Szijjártó 64.), Sikesdi, Cseh – Gregor, Fodor (Pisont 46.), Füle

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér, Limperger, Keller – Vaszil, Bánki (Szeibert 86.), Topor – Páling, Dzurják (Wukovics 77.), Fonnyadt

Gól: Limperger (7.), Fonnyadt (79.)
Sárga lap: Limperger (79.)
Jók: Cseh, Sikesdi, illetve Vaszil, Limperger, Topor

A két kupacsapat mérkőzése előtt sokan találgatták, Bánfi János, a Békéscsabától frissen igazolt védő elmondhatja-e magáról, hogy néhány nap leforgása alatt kétszer is játszik a ferencvárosiak ellen. Nemrégiben ugyanis még békéscsabaiként az Üllői úton szerepelt, szombaton pedig már piros-fehérben készülődött. Kiderült, ezúttal csak csereként vették őt számí­tásba. A Ferencváros viharosan kezdett, a 7. percben Pálingot buktatták a Honvéd-védők a baloldalon. A jól beí­velt szabadrúgást Limperger elegánsan, magasan továbbí­totta a kispestiek kapujába (0:1). Az első húsz perc vendégfölénye után a hazaiak kaparintották kezükbe a kezdeményezést, mégis a 25. percben egy nagy kavarodás után Páling bombája alig csúszott el a jobb alsó sarok mellett. Az első félidő lefújásáig a kispestiek kezdeményeztek többet, de nem sok sikerrel.

Fordulás után, a 49. percben Páling húzott el a jobboldalon, 8 méteres, éles lövése a jobb kapufáról kifelé pattant. A Ferencváros taktikát változtatott, jobbára várakozott, és gyors ellenrohamokat vezetett. Az 58. percben Pisont 24 méteres, bal alsó sarokba tartó lövését Józsa nagy bravúrral tolta ki a bal alsó sarokból. A 61. percben Topor csukafejesénél Disztl minden tudására szükség volt a hárí­táshoz, majd a 77. percben Szí­jjártó szalasztott el egyenlí­tési alkalmat, amikor 14 méterről a jobb alsó sarok mellé bombázott. A 79. percben a friss csereként beállt Wukovics remekült indí­totta Fonnyadtot, aki 8 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, eldőlt tehát minden (0:2).

Az NB I. állása:

1. MTK-VM 11 7 1 3 14- 7 22
2. Ú. Dózsa 11 7 1 3 14- 8 22
3. Ferencváros 11 6 3 2 18- 8 21
4. Pécsi MSC 11 5 5 1 19- 8 20
5. Vasas 11 5 3 3 13-10 18
6. Haladás 11 4 4 3 14-14 16
7. Videoton 11 4 4 3 8-10 16
8. Bp. Honvéd 11 4 3 4 11-11 15
9. Siófok 11 3 5 3 10-11 14
10. Debrecen 11 3 4 4 8-10 13
11. Veszprém 11 2 7 2 6- 8 13
12. Tatabánya 11 4 1 6 6- 9 13
13. Békéscsaba 11 2 3 6 6-15 9
14. Rába ETO 11 2 2 7 9-12 8
15. Váci Izzó 11 1 5 5 8-13 8
16. Csepel 11 – 7 4 6-16 7

Góllövőlista:

6 gólos: Dzurják (Ferencváros), Jován (MTK-VM)
5 gólos: Lovász (PMSC)
4 gólos: Handel (Rába ETO), Balog T. (MTK-VM), Schmidt (Vasas)