Feljegyzések a fotelból – Idegtépő győzelem

A jelenlegi idegállapotomat talán az jellemzi a legjobban, hogy mikor Szabó játékvezető lefújta a mérkőzést, nem a fotel karfáján „bevetésre” váró sörös doboz felé nyúltam, hanem a vérnyomásmérőt vettem elő. Amikor a kijelzőn megjelent a lesújtó végeredmény (180/100/98), a sör helyett a „fehér bogyók” után nyúltam, miközben az a kérdés járt az agyamban, hogy vajon szükség van nekem erre? Utána egyből az rémlett fel, hogy ha nem szól közbe egy családi rendezvény, akkor a Szentélyben izgulom végig a mérkőzést. Ott nem lett volna vérnyomásmérő és gyógyszer sem ezért legközelebb be fogom biztosí­tani magam. Remekül fogok kinézni mérővel a karomon, ahogy egy-egy idegtépő jelenet után kapkodni fogom a Prenessa tablettákat, de úgy látszik ötvenen túl, már mindenre fel kell készülni egy Fradi meccsen.

Tudom jól, hogy a Haladás elleni győzelmünk nem csak az én idegrendszeremet viselte meg, de valószí­nűleg a csapat számára görcsoldóként is szolgált. Úgy látszik a mai jegyzetem jobban fog hasonlí­tani egy orvosi szakvéleményre, de az elmúlt hét eseményeiről inkább doktor House-nak kéne jegyzetet í­rnia, mert ő talán meg tudná fejteni, hogy vajon mi is történik szeretett klubunk, csapatunk háza táján. Kezdődött a Zete elleni butaságainkkal, amikor egy megnyert meccset buktunk el a hajrában (ebben az évben már nem először) úgy, hogy végig remekül játszottunk és sokkal közelebb álltunk a győzelemhez. Jó játékkal ki lehet kapni – mondtuk a meccs után, majd néhány nappal a Siófok elleni megalázó vereség után már más jelzőket használtunk, de ezek emlí­tésétől most inkább eltekintek.

De nem csak a csapat hozta a „formáját”, de a több mint száz éves klubunk is. Figyelmetlenségből „füllentő” elnök, zavaros pénzügyi tranzakciók, majd McCabe bejelentése, hogy válni akar, mert úgy érzi, hogy egyedül maradt Magyarországon. Ilyen előzmények után pályára lépni egy olyan mérkőzésen ahol kötelező a győzelem, biztosan nem könnyű feladat. Bár a Haladás játékosállománya többre hivatott, de jelenleg mégis csak kiesőhelyen állnak és a régi szép időkben, ha egy ilyen csapat látogatott az Üllői útra, csak a gólarány volt kérdéses.

A régi szép idők már csak az emlékeinkben élnek, a jelen Ferencvárosának keményen meg kell küzdenie mindenkivel és önmagával is. A mai mérkőzés után végleg megerősödött bennem az a vélemény, hogy a legnagyobb gondunk, bizony önmagunk legyőzése. Mert mi mással magyarázható, hogy igazából akkor lett izgalmas a mérkőzés, amikor kettővel vezettünk? Vajon miért nem tudjuk már nem először kihasználni azt a lélektani előnyt, amit a mérkőzés produkál? Gondoljunk csak a debreceni és a zalaegerszegi mérkőzésekre, ahol csak be kell volna lépni a nyitott ajtón, de mi inkább lefejeltük az ajtófélfát és fájós arccal vettük tudomásul, hogy bár jól játszottunk, de kikaptunk.

Ma éppen a fordí­tottja történt. Nem játszottunk jól és akkor még finoman is fogalmaztam, de nyertünk és a mostani helyzetünkben ez a legfontosabb. A kiví­vott sikert elsősorban Heinznek és Ranilovicnak köszönhetjük. Marek egy külön kategória. Az a fajta játékos, aki olyan barátságban van a labdával, hogy ha az nála van, az ellenfél hátvédjei néha nagyí­tóval sem találják. Kár, hogy bár eltelt 14 forduló, de még a többiek még mindig nem értik és nem érzékelik kellő időben Marek gondolkodását. Annak ellenére, hogy Ranilovicot a szakmai vezetés az elmúlt hetekben „jegelte”, a fiatal kapus bizonyí­totta, hogy bár néha képes „elképesztő” gólokat kapni, de néha képes meccseket is megnyerni a csapat számára. Ma az utóbbi történt, volt néhány olyan védése, amit őszintén már bent láttam, de ő mégis csak valahogy megfogta. Annak ellenére, hogy Marek gólja volt a legjobb görcsoldó, számomra a meccs legjobbja Ranilovic volt.

Nem könnyű héten vagyunk túl. Amikor a jövőnk ismét bizonytalan, nem egyszerű feladat hozni a kötelezőt. Szenvedtünk, kí­nlódtunk, húsz percen át jól játszottunk, majd ismét idegeskedtünk, de legalább győztünk. A mai helyzetünkben ez számí­t az igazi görcsoldónak. Azzal meg foglalkozzon csak a háziorvosom, hogy ilyen mérkőzésekre megfelelő terápiát állí­tson fel nekem.

Mert eltiltani egy Fradi meccstől, úgy sem tud soha. Legfeljebb vérnyomásmérővel a karomon nézem végig a mérkőzéseket. A jövő héten lehet, hogy ki is egészí­tem a fotelszurkoló grafikáját: bal kezembe a sör, jobb kezemen a vérnyomásmérő, a fogaim között meg a távirányí­tó.

De akkor vajon hogyan fogom teli torokból kiáltani, hogy „Hajrá Fradi”?

– lalolib –