Feljegyzések a fotelból – Idegtépő győzelem

A jelenlegi idegállapotomat talán az jellemzi a legjobban, hogy mikor Szabó játékvezető lefújta a mérkőzést, nem a fotel karfáján „bevetésre” váró sörös doboz felé nyúltam, hanem a vérnyomásmérőt vettem elő. Amikor a kijelzőn megjelent a lesújtó végeredmény (180/100/98), a sör helyett a „fehér bogyók” után nyúltam, miközben az a kérdés járt az agyamban, hogy vajon szükség van nekem erre? Utána egyből az rémlett fel, hogy ha nem szól közbe egy családi rendezvény, akkor a Szentélyben izgulom végig a mérkőzést. Ott nem lett volna vérnyomásmérő és gyógyszer sem ezért legközelebb be fogom biztosí­tani magam. Remekül fogok kinézni mérővel a karomon, ahogy egy-egy idegtépő jelenet után kapkodni fogom a Prenessa tablettákat, de úgy látszik ötvenen túl, már mindenre fel kell készülni egy Fradi meccsen.

Tudom jól, hogy a Haladás elleni győzelmünk nem csak az én idegrendszeremet viselte meg, de valószí­nűleg a csapat számára görcsoldóként is szolgált. Úgy látszik a mai jegyzetem jobban fog hasonlí­tani egy orvosi szakvéleményre, de az elmúlt hét eseményeiről inkább doktor House-nak kéne jegyzetet í­rnia, mert ő talán meg tudná fejteni, hogy vajon mi is történik szeretett klubunk, csapatunk háza táján. Kezdődött a Zete elleni butaságainkkal, amikor egy megnyert meccset buktunk el a hajrában (ebben az évben már nem először) úgy, hogy végig remekül játszottunk és sokkal közelebb álltunk a győzelemhez. Jó játékkal ki lehet kapni – mondtuk a meccs után, majd néhány nappal a Siófok elleni megalázó vereség után már más jelzőket használtunk, de ezek emlí­tésétől most inkább eltekintek.

De nem csak a csapat hozta a „formáját”, de a több mint száz éves klubunk is. Figyelmetlenségből „füllentő” elnök, zavaros pénzügyi tranzakciók, majd McCabe bejelentése, hogy válni akar, mert úgy érzi, hogy egyedül maradt Magyarországon. Ilyen előzmények után pályára lépni egy olyan mérkőzésen ahol kötelező a győzelem, biztosan nem könnyű feladat. Bár a Haladás játékosállománya többre hivatott, de jelenleg mégis csak kiesőhelyen állnak és a régi szép időkben, ha egy ilyen csapat látogatott az Üllői útra, csak a gólarány volt kérdéses.

A régi szép idők már csak az emlékeinkben élnek, a jelen Ferencvárosának keményen meg kell küzdenie mindenkivel és önmagával is. A mai mérkőzés után végleg megerősödött bennem az a vélemény, hogy a legnagyobb gondunk, bizony önmagunk legyőzése. Mert mi mással magyarázható, hogy igazából akkor lett izgalmas a mérkőzés, amikor kettővel vezettünk? Vajon miért nem tudjuk már nem először kihasználni azt a lélektani előnyt, amit a mérkőzés produkál? Gondoljunk csak a debreceni és a zalaegerszegi mérkőzésekre, ahol csak be kell volna lépni a nyitott ajtón, de mi inkább lefejeltük az ajtófélfát és fájós arccal vettük tudomásul, hogy bár jól játszottunk, de kikaptunk.

Ma éppen a fordí­tottja történt. Nem játszottunk jól és akkor még finoman is fogalmaztam, de nyertünk és a mostani helyzetünkben ez a legfontosabb. A kiví­vott sikert elsősorban Heinznek és Ranilovicnak köszönhetjük. Marek egy külön kategória. Az a fajta játékos, aki olyan barátságban van a labdával, hogy ha az nála van, az ellenfél hátvédjei néha nagyí­tóval sem találják. Kár, hogy bár eltelt 14 forduló, de még a többiek még mindig nem értik és nem érzékelik kellő időben Marek gondolkodását. Annak ellenére, hogy Ranilovicot a szakmai vezetés az elmúlt hetekben „jegelte”, a fiatal kapus bizonyí­totta, hogy bár néha képes „elképesztő” gólokat kapni, de néha képes meccseket is megnyerni a csapat számára. Ma az utóbbi történt, volt néhány olyan védése, amit őszintén már bent láttam, de ő mégis csak valahogy megfogta. Annak ellenére, hogy Marek gólja volt a legjobb görcsoldó, számomra a meccs legjobbja Ranilovic volt.

Nem könnyű héten vagyunk túl. Amikor a jövőnk ismét bizonytalan, nem egyszerű feladat hozni a kötelezőt. Szenvedtünk, kí­nlódtunk, húsz percen át jól játszottunk, majd ismét idegeskedtünk, de legalább győztünk. A mai helyzetünkben ez számí­t az igazi görcsoldónak. Azzal meg foglalkozzon csak a háziorvosom, hogy ilyen mérkőzésekre megfelelő terápiát állí­tson fel nekem.

Mert eltiltani egy Fradi meccstől, úgy sem tud soha. Legfeljebb vérnyomásmérővel a karomon nézem végig a mérkőzéseket. A jövő héten lehet, hogy ki is egészí­tem a fotelszurkoló grafikáját: bal kezembe a sör, jobb kezemen a vérnyomásmérő, a fogaim között meg a távirányí­tó.

De akkor vajon hogyan fogom teli torokból kiáltani, hogy „Hajrá, Fradi!”?

– lalolib –