Amikor először a kezembe vettem szerkesztőtársam által prezentált 1981. november 23.-i Népsportot, az első gondolatom nem az volt, hogy ismét könnyű dolgom lesz az írással, hiszen nyertünk 3:0-ra, hanem azon kezdtem el mérgelődni, hogy miért nem az 1981. február végi Videoton elleni mérkőzést tette elém, ahol ráadásul még jelen is voltam a Szentélyben. A gyanakvó olvasó biztosan meg is kérdezné: ezt vajon honnan tudja egy olyan valaki, aki a tegnapi napjára is csak napi két Memoril tabletta bekapása után emlékszik? Ha most leírok két nevet: Toldi Géza és Nyilasi Tibor, akkor egyből közelebb kerülünk a titkok kapujához. Ebből következik is, hogy egy „Nyilasi-fan” számára örökre emlékezetes marad az a nap, amikor a két háború közötti Ferencváros legendás csatára által felajánlott serleget, az előző év legjobb Fradi játékosának, Nyilasi Tibornak ezen a napon adta át Toldi Géza.
Mikor „számon” akartam kérni szerkesztőtársamat a dátummal kapcsolatban, ő csak sandán mosolygott a bajusza alatt és ennyit mondott: vegyél be még abból a Memoril tablettából, mert elfelejtetted, hogy az 1981. februári mérkőzésről már tavaly írtál egy muzeálist. Kényszeredetten és csalódottan vettem tudomásul, hogy holnap ismét mehetek a háziorvosomhoz „bővítményt” kérni. A csalódás persze nem tartott sokáig, elég volt végigolvasni a kezembe nyomott 1981. novemberi újságot és annyi új impulzust kaptam pillanatok alatt, hogy nyomban le is tettem az agyam orvoslásáról.
Mielőtt rátérnénk magára a mérkőzésre, néhány mondatot „emlékeztetőül”. Az 1981/82-es bajnokság őszi szezonját címvédőként kezdtük. Sokunk számára, az 1980/81-es Fradi, Novák Dezső irányítása alatt a „bimbózó” Fradizmusunk előfutára volt, az Ebedli-Nyilasi-Mucha középpályás sor meg közelmúltunk legjobb irányító brigádjának számított. Ráadásul a csapat nem nagyon változott, így jogos elvárásnak tűnt az újabb bajnoki cím. Az 1981 őszi szezon nem indult valami jól, hiszen kellemetlen és kínos vereségeket szenvedtünk a bajnokságban, és a BEK első fordulójában is elvéreztünk a Banik Ostrava ellenében. Nyilasi Tibi is megsérült, közel egy hónapot hagyott ki, „helyettesének” a mester Koch Robit nevezte ki.
A „helyettes” remekül helytállt, aki a mérkőzés legjobbja volt, gólt is szerzett, és akinek a teljesítményéről így írt a Népsport: „…aki fontos gólhoz juttatta a csapatát, s higanymozgásával, ügyes megugrásaival és átadásaival vezérenyénisége volt csapatának.” A szakíróktól, egyedül a csapatból 8-as osztályzatot is kapott! Ha figyelmesen áttanulmányozzuk a két csapat összeállítását (a Videotonét is érdemes, több nagyszerű játékos is szerepelt náluk) akkor érdekesség, hogy több olyan játékos lépett pályára, akik később „átültek” a kispadra. Ráadásul azokban az években még „tilos” volt külföldről játékost importálni (valószínűleg csak bomlasztották volna a rendületlenül épülő kommunizmus alapjait), a klubok inkább a saját nevelésű játékosokra támaszkodtak.
Ahogy végigolvastam amit eddig írtam, ismét rá kellett jönnöm, hogy éppen magáról a meccsről nem nagyon szóltam, pedig Koch Robin kívül meg kell még említenem Takács Laci játékát is, aki ezen a meccsen balhátvédet játszott és gólt is szerzett. A mindig is a „szürke eminenciás” szerepet betöltő „Taki” a hetvenes-nyolcvanas évek Fradijának állandó szereplőjeként összesen 507 alkalommal (!) húzta magára a zöld-fehért mezt. Lelkes, csupaszív játék, alázat és tisztelet a Fradi mez iránt. Játszott balhátvédet, balfutót, és „mindenhol” futót, ütközött, szerelt, ha kellett kisegítette Ebedliéket és ha kellett, még gólt is lőtt, mint 1981. november 22-én, a Videoton ellen megnyert 3:0-ás mérkőzésen.
Novák Dezső, Nyilasi Tibor, Koch Robert, Takács László, Ebedli Zoltán, Mucha József – csak néhány név egy muzeális lapszemlében, akiket megemlítettem, de ezek a nevek nem csak azokban az években jelentettek a zöld-fehér szurkolók örömet és boldogságot. A jelennek is sokat kell, hogy jelentsenek.
És nem csak múlt tiszteletét, hanem a bennünk élő örök Fradizmust is.
– lalolib –
NÉPSPORT
Vélemény, hozzászólás?