1981/82

Az otthon zöld füvén XXI.

Cí­mlap

Rába-parti

Az emlékek néha önmaguktól is képesek megszépülni. Manapság, amikor tényleg konganak a stadionok az ürességtől (kivéve egy-két Fradi mérkőzést), amikor a szurkolók inkább más szórakozást választanak a foci helyett, sokszor szoktuk felemlegetni a múltat, a telt házas mérkőzéseket, a kettős rangadók tömegiszonyát. Pedig azért régen sem volt minden fenékig tejföl, játszottunk mi  is félházak előtt, de egy-egy kedves emlék annyira belénk tud ivódni, hogy azokból pillanat alatt képesek vagyunk megszépí­teni a múltat. Sokunk számára az egyik ilyen emlék az 1982. április 28-i, Rába ETO elleni mérkőzés, mely a bajnoki cí­mről volt hivatott dönteni. Két pont volt csupán a győriek előnye, amit egy győzelemmel lehetett volna egalizálni. Meg is éreztük a „vér szagát”, ráadásul remek előjelekkel vártuk a Rába EDE-t (a Rába gyár tejhatalmú igazgatójáról – Horváth Ede – hí­vtuk őket í­gy). Április közepén a Vasast vertük 4:2-ra, utána a Dózsát küldtük haza egy ötössel (érdekes, hogy ez az 5:0 nem vésődött be úgy az emlékekbe, mint az 1990-s), majd Pogány emlékezetes fejesgóljával Székesfehérvárról is elhoztuk a két pontot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1982 – A világbajnokságok utolsó fradista gólja

Pölöskei Gábor

Pölöskei Gábor

1982. január 25., Canberra, CANBERRA „ALL STARS” – MAGYAR VÁLOGATOTT 1-4 (1-2)
Góllövők: Váradi(2), Csongrádi, Moldván
Magyarország: Katzirz (Pécsi MSC) – Szántó (FTC), Kerekes A. (Békéscsaba), Garaba (Bp. Honvéd), Tóth J. (Ú. Dózsa) – Sallai (DMVSC), Törőcsik (Ú. Dózsa), Csongrádi (Videoton) — Bodonyi (Bp. Honvéd), Kiss L. (Vasas), Váradi (Vasas)
Csere: Moldván (Nyí­regyháza), Rab (FTC), Pölöskei (FTC) Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK