Feljegyzések a fotelból – Élő jegyzet a drámáról
A mérkőzés megkezdése előtt azon morfondíroztam, hogy a Zete elleni a dobogós helyezésért vívandó ütközet során vajon melyik arcát mutatja majd a csapat. A Szolnok elleni első félidős gólra törő játékát prezentáljuk, vagy a második félidő elképzelés nélküli, szenvedős játékával borzolják majd a játékosok a szurkolók idegeit. A választ elég hamar megkaptuk. Ilyen sem volt még fotelszurkolós életemben, hogy már a 20. perc környékén elkezdtem írni a jegyzetemet. Címet még nem adtam, de mire idáig eljutottam már hárommal vezetett a Csank legénység, így könnyen eszembe ötlenek az egyszavas jelzők, de még inkább kivárok.
Egyszerűen várom a csodát. Mert miért is ne fordulhatna elő olyan, mint 2010 tavaszán, amikor is mi vezettünk az első félidőben 3:0-ra és a vége 3:3 lett, igaz az akkori döntetlenben nagy szerepet játszott Szabó játékvezető (?) kartárs is, aki először Dragónert, majd Morrisont is kiszórta a játékból. Alig fejeztem be az egy évvel ezelőtti emlékek felidézését, Schembri góljával szépítettünk és talán el is indultunk a csoda útján…A fenét indultunk el, mert egy újabb ajándék és máris 1:4. Talán abban kéne hagynom az „élő közvetítést”, mert úgy látszik nem tudok olyan gyorsan gépelni, mint ahogy a védőink helyzetbe hozzák a Zete csatárokat, akik azokat szépen megköszönve, élnek is a felkínált lehetőséggel. így az álom lehetősége olyan gyorsan tűnt el, hogy hirtelen el is ment a kedvem az egész mérkőzéstől. Legalábbis eddig, ezért inkább én is szünetet tartok, hátha le tudok higgadni annyira, hogy végül is be tudom fejezni, amit elkezdtem.
A pihenésem nem tartott sokáig, mert ahogy kivontam magam a mérkőzés „hangulatából” egyből olyan gondolatok fészkelődtek az agyamba, melyek tavasszal már néhányszor át akarták venni a hatalmat, de akkor még volt annyi erőm, hogy lerázzam magamról, mert vagyok annyira Fradi hű szurkoló, hogy nem szívesen írok le negatív véleményt. Ezért inkább most bezárom a szövegszerkesztőt és megvárom a végét. Vagyok olyan elvakult, hogy még mindig várjam a csodát.
Már percek óta csak ülök a gép előtt és nem tudom, hogy mit is írjak. Legszívesebben kijelölném amit eddig írtam és nyomnék egy „deletét”. A csoda majdnem megtörtént, és a történelem ismételte önmagát. Egy évvel ezelőtt mi vezettünk 3:0-ra és a vége döntetlen. Most a Zete vezetett 3:0, majd 4:1-re és a vége döntetlen. Dráma két felvonásban, és szurkoló legyen a talpán, aki ezalatt a 90 perc alatt normális tudott maradni. Olyan érzelmi hullámokat éltünk át, melyeket talán nem is lehet szavakba önteni. Azokat csak átélni lehet, megszenvedni és megsiratni. Reménnyel indultunk, majd dühöngtünk és ébresztőt kiáltottunk. Voltak pillanatok, amikor legszívesebb elbujdostunk volna a világ szégyene elől, de kitartottunk, mert a zöld-fehér szívünk még hitte a csodát.
Amikor már minden veszni látszott, jött a második félidő, és magával hozta a csodát. Tudom, ehhez kellett a Zete hibás taktikája, de az első félidő borzadályához is kellett a hátvédsorunk hibasorozata. Varázsütésre megváltozott minden, a játékosok úgy harcoltak (nagyon nem szeretem ezt a szót, de most talán ez adja vissza legjobban a látottakat), mint a római gladiátorok. Harc volt ez a javából, emlékezzük csak Csizmadiára, aki fél perc alatt három kék-fehér játékost nézett kuglibábunak, vagy Pölöskeyre aki két hátvéddel a nyakán is kapura fejelt, vagy Moralesre aki úgy száguldozott a pályán, mint egy ágyúgolyó. De említhetném Heinzet is, aki olyan ütemben lépett ki a védők közül, mint húszéves korában. A lefújás utáni pillanatban közelről mutatták Junior arcát, mely annyira megviselt állapotban volt, hogy tárcsázni akartam a mentőt. És akkor nem beszéltünk még Schembriről, a máltai sólyomról, aki kétszer csapott le és óriási érdemeket szerzett a pontszerzésből.
Mindezeket a jelzők most dicséretet érdemelnek. Még akkor is, ha át kellett élnünk az első félidőt, még akkor is, ha volt olyan pillanat, amikor átkoztam magam, hogy valaha is nekifogtam a fotelszurkolós jegyzeteknek. Kívülállóként írhatnám, hogy ezért imádjuk ezt a játékot, hiszen ami ma este történt a Szentélyben az sokáig emlékezetes marad. így is, és úgy is. Ahhoz most nem érzek elég erőt, hogy eldöntsem, hogy melyik félidő hagyott nagyobb nyomot a lelkemben. Ezt majd az elkövetkezendő napok fogják eldönteni. Ha hozni tudjuk az utolsó két meccset és megszerezzük a harmadik helyet (a második hely már sajnos foglalt) akkor valószínűleg csak a varázslatos második félidő fog megmaradni az emlékezetemben.
Mai elég furcsára sikeredett jegyzetemet azzal kezdtem, hogy kíváncsian vártam, vajon a csapat melyik arcát mutatja meg a Zete ellen. Mivel ma éppen fordítottja történt annak, mint a Szolnok ellen, így azzal a tudattal várhatjuk a Szombathely elleni mérkőzést, hogy sejtelmünk sem lehet arról, hogy mire is számíthatunk.
Egy biztos, soha többé nem fogom a mérkőzés közben elkezdeni az írást.
– lalolib –
Nem akarok gonosz lenni, de Prukner László munkássága ad munkát a statisztikusoknak. Lesz mit összegezni.
Köszönöm admin! Érdekes egy kimutatás, el lehet csemegézni benne. 97/98-ban kaptunk 43 gólt, igaz 34 meccsből és mellette lőttünk 63 gólt, így ez is kiesik. Visszakell mennünk a 80-as évekig, hogy találjunk hasonlót.
Erre nem lehetünk büszkék, igaz ha csak harminc évente fordul elő, akkor még megbocsájtható.
Zsolt,
https://tempofradi.hu/bajnoki-mult
Addig amit a teljes hátvédsorunkat nem cseréljük le, addig lehetőleg ne is álmodozzunk a nemzetközi indulásról.Amit ebben a szezonban produkáltak arra nincs mentség.Ti biztosan tudjátok,hogy mikor volt utoljára ilyen rossz gólarányunk.42 gólt is ritkán kaptunk, mely 1,5 gólátlagnak felel meg, mely szintén elég szomorú.
Persze Prukner is csak azzal tud főzni ami a rendelkezésére áll, és négy-öt belső védővel nem lehet életképes hátvédsort kialakítani, de talán olyan taktikát ki lehetne dolgozni,hogy minél kevesebb futásra kényszerüljenek a védőjeink.
Finoman szólva sem voltam Short párti. De, hogy az általa összerakott védelmet, hogy sikerült ilyen szintre hozni …
Ezt normális ésszel nem lehet felfogni. Nagyon bizom benne, hogy a háttérben nem mások játszották le ezt a mérkőzést. A második félidőről lehet itt örömittasan beszélni,de akkor mi van az elsővel? Olyan elemi hibákat vétettünk, ami láttán még a megye kettőben is égnek áll a nézők haja.
A szünetben Nyilasi Tibi is megmondta,hogy már az első zete gól után változtatni kellett volna a hátvédsor felépítésén.Négy ilyen lassú és körülményes hátvéd miért vonalban védekezik? Igy aztán semmi esélye sincs arra,hogy utolérje a gyors csatárokat.Régen „söprögetővel” oldották meg a lassú védők problémáját,talán nálunk is ezt kéne alkalmazni.
Mert ha odaakarunk érni a dobogóra a hátralévő két meccset nyerni kell.
Én már átéltem ilyet… Amikor 0:3 és 1:4 után 4:4-et csinált a csapat… Én azt csodálom, hogy mindazok ellenére, ami ebben a félévben a csapat körül történt (és történik) ezt meg tudták csinálni.
Ja és még valami-mondaná Columbo hadnagy. Ha ezzel a remek gárdával kibotladoznánk az EL-be, a jó ég mentsen meg minket valami bombaerős lichtensteini csapattól. Persze László „Csirek” Csaba már ott kukkolt a lelátón….Láthatta, hogy kb. 8-9 poszton kell „csak” erősítés a nemzetközi szinthez.
Ferencvárosi halszemoptika… Minden elismerésem azoké, akik még tudatmódosító szerek nélkül a helyszínen bámulják ezt az izét. Előre a JÖVŐ Ferencvárosáért!
A második félidei „csoda” ellenére a csapatunk továbbra is szánalmas. A szolnoki kabaré után ezt az első félidőt „Besenyőpistabácsiként” éltem meg, hogy aszondja: ” Nicsak, Boborján! Még újabb rekord? Botoljál csak meg fiam még egyszer…” Megyeri 0-6, Videoton 0-5, ZTE 1-4…Gyönyörű sorminta..lett volna. Szerencsére valaki szólhatott a fiúknak, hogy megjött a zsé, esetleg Dragi üvölthette le az arcukat, nemtom. Bármi lesz a bajnokság végén, akár dobogó, akár 4-7. hely, ez az év borzalmas. Amit az elődök 111 év alatt felépítettek,azt ezek a maiak totálisan lerombolják.
Haliékhoz megyünk és jön a Pápa. Borzalmak Atyja, mi jöhet még…?