2011.V.10. Ferencváros – ZTE: 4-4

Emlékezetes mérkőzést játszott az Üllői úton a Ferencváros a Zalaegerszeggel. Az NB I 28. fordulójának meccsén Csank János együttese a szünetben már 4–1-re vezetett a vezetőedző korábbi csapata ellen, de a második félidőben felállt a padlóról a hazai gárda, és 4–4-re mentette az összecsapást. A megszerzett egy pontnak köszönhetően a Fradi némileg megerősí­tette helyét a bajnoki tabella harmadik helyén, mí­g a kék-fehéreknek lassan bravúrra lenne szükségük ahhoz, hogy a dobogón zárják a szezont.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Prukner László (FTC): – Fontos mérkőzés vár ránk, a ZTE – hasonlóan hozzánk – rapszodikusan szerepel. Hogy ez miért van, azt nem tudom megmondani, miként azt sem, hogy melyik arcukkal érkeznek hozzánk a zalaiak. Az viszont biztos, hogy a Fradi ellen mindenki feltámad. Az ősszel jól játszottunk Zalaegerszegen, de nem szereztük meg a három pontot. Ha most nem jön össze a jó játék, de megvan a három pont, akkor elégedett lennék.

Csank János (ZTE): – A Fradi-pályán játszani mindig nagy élmény, az ellenfelekre biztosan hatással van a többnyire nagyszámú közönség – mondta a tréner a ZTE honlapjának. – Ezt különbözőképpen élik meg a sportolók, a jó versenyzőket feldobja, remélem, most mi is azok leszünk… Keretünkben néhány játékosnak akad kisebb-nagyobb problémája, ám közülük várhatóan mindenki tudja vállalni a játékot. Egyedül Darko Pavicsevicsre nem számí­thatok.

Józsi György, a Ferencváros középpályása: – Megszoktam már ezt a helyzetet, hiszen három és fél éve elkerültem onnan, többször játszottam már a Zalaegerszeg ellen. Az ember jó érzésekkel gondol a szülővárosára, nem okoz problémát a ZTE ellen játszani. Hogy milyen taktikát eszel ki Csank mester? Úgy gondolom, vissza fognak állni, és védekező játékra lehet majd tőlük számí­tani.

* * *

A 17 órakor kezdődött mérkőzéseken vendéggyőzelmek születtek: Szolnok – DVSC: 1-2, Siófok – Paks: 1-3.

Tabella: 1. Videoton 55 pont, 2. Paks 50 pont, 3. Ferencváros 45 pont (+4), 4. DVSC 45 pont (+11), 5. Kaposvár 43 pont (+4), 6. ZTE 43 pont (+2).

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – ZTE: 4-4 (1-4)
Albert stadion, 3.000 néző, vezette: Kassai (Erős, Ring)

Ferencváros: Haber – Balog Z., Csizmadia, Tutoric, Rodenbücher (Józsi 28.) – Abdi (Heinz 54.), Morales, Stanic (Dragóner 84.), Junior – Schembri, Pölöskey
kispad: Ranilovic, Fülöp N.
edző: Prukner László

ZTE: Vlaszák – Szalai T. (Kocsárdi 62.), Kovács G., Bogunovic, Miljatovic, Panikvar – Simonfalvi (Rajcomar 80.), Kamber, Horváth A. (I. Delic 58.), Balázs – Turkovs
kispad: Sipos, Varga R., Simon A., A. Delic
edző: Csank János

Gól: Schembri (35., 83.), Pölöskey (55.), Heinz (75.) illetve Szalai (16.), Balázs (18.), Turkovs (28.), Kamber (39.)
Sárga lap: Abdi (25.), Morales (69.), Csizmadia (74.), Pölöskey (89.) illetve Turkovs (29.), Kamber (42.), Szalai T. (60.), Simonfalvi (69.)

André 15. gólját lőtte a szezonban

A mérkőzés előtt a Paks legyőzte a Siófokot, í­gy amellett, hogy elnapolta a Videoton bajnokavatását, öt ponttal ellépett a harmadik helyen álló Ferencvárostól. A zöld-fehérek azonban a nap végére visszaállí­thatták volna a kétpontos különbséget, ha hazai pályán legyőzik a Zalaegerszeget. Csank János együttese ebben az esetben gyakorlatilag lemondhatott volna az éremről…

A mérkőzés előtt Prukner László vezetőedzőnek változtatnia kellett az előre eltervezett kezdőcsapatán, Rósa Dénes ugyanis belázasodott. Helyett Liban Abdi kapott bizonyí­tási lehetőséget. Az első negyedórában kiegyenlí­tett küzdelem jellemezte a mérkőzést. Egy-két durva belépő volt mindkét oldalon, de Kassai Viktor nem akart lapot osztani.

A 17. percben pedig szinte a semmiből megszerezte a vezetést a ZTE: Daniils Turkovs tört előre, majd Balázshoz passzolt, akinek 16 méteres lövése Csizmadia Csabáról az érkező Szalai Tamás elé pattant. A lendületből érkező futballista pontosan kilőtte a hosszú alsó sarkot. 0–1. A kapott találat megfogta a Ferencvárost, amely kisvártatva újfent kapitulált. A 19. percben a rosszul helyezkedő védők között lépett ki egyedül Balázs Zsolt, majd könnyedén átemelt az éppen a 11-es pont környékén „kertészkedő” Justin Haber fölött. 0–2. Ferencváros védelme kilátástalanul működött, ekkor már úgy tűnt, hogy a Zalaegerszeg akkor lő gólt, amikor akar, a 27. percben pedig akart… Balázs addig hajtotta az enyhén szólva dekoncentráltan játszó Csizmadiát, hogy elé került, és ziccerben még arra is volt ideje, hogy keresztbe passzoljon. Az érkező Turkovs az üres kapuba helyezett. 0–3. Djordje Kamber a 33. percben végleg romokba dönthette volna a ferencvárosi (kártya)várat, de ziccerben túl laza megoldást választott, és az ötös sarkától a kapu mellé helyezett. A kihagyott helyzet  megbosszulta magát, legalábbis egy kicsit… Szépí­tett ugyanis a Ferencváros! A 34. percben Abdi az alapvonalnál megmentette a labdát, éles beadására André Schembri robbant be, és fejelt másfél méterről a kapuba. 1–3. Amikor pedig elkezdtek reménykedni a hazai szurkolók – Pölöskey Péter kapufát is fejelt –, ismét „alkotott” a ferencvárosi védelem. Ketten váltottak egyszerre Turkovsra, aki valahogy kijátszotta a labdát az érkező Kamberhez. A középpályás meg futtából, kapásból a kint álló Haber fölött a kapuba lőtt. 1–4

Egyvalami biztos volt: Prukner Lászlónak valamit mindenképpen ki kellett találnia a szünetben, ha még szeretett volna valamit kihozni a meccsből. Igaz, nyugodtan kockáztathatott a Fradi mestere: a védők helyett akár támadók is érkezhettek volna a pályára, az első játékrész előtt úgy tűnt, mintha a zöld-fehérek együttesnek nem is lett volna védelme…

Heinz egyenlí­tett

A második félidő elején megpróbált kezdeményezően fellépni a Ferencváros. A hazaiaknál többet volt a labda, valamirevaló helyzetet azonban nem tudtak kialakí­tani az első tí­z percben. A ZTE ekkor talán már a következő meccseire tartalékolt – túl korán… Az 56. percben ugyanis szépí­tett a Fradi: Szrdjan Sztanics bal oldali szögletét követően Vlaszák Géza odaragadt a gólvonalra, í­gy Pölöskey Péter négy méterről – több védő szorí­tásában – a hosszú sarokba csúsztathatott. 2–4. A második kapott gól után már nem tudott felpörögni a vendégcsapat, amelynek előnye végül nem tartott ki a meccs végéig. A 75. percben Junior kevergetett a bal oldalon, majd a csereként beálló Marek Heinz felé tekerte a labdát. A középen érkező cseh támadó közelről, kapásból a kapuba belsőzött. 3–4. A 77. percben Kamber még visszaállí­thatta volna a kétgólos különbséget, de egy remek visszacselt követően csak a kapu fölé tekert. Ezért nagy árat fizetett a Zalaegerszeg – nem sokkal később egyenlí­tett a Fradi! A 83. percben Junior beadását Heinz levette, Kovács elsodorta előle a labdát, de az éppen Schembri elé került, s a máltai 7 méterről a bal sarokba bombázott. 4–4.

A hajrában újabb gól már nem esett, a Ferencváros a sí­rból hozott vissza pontot, s tovább élnek a dobogós álmok az Üllői úton. A ZTE ismét nagy előnyt engedett ki a markából: a kék-fehérek a 18. fordulóban Pápán az 58. percben még 3–1-re vezettek, a végén azonban kikaptak 4–3-ra. Most legalább egy ponttal térhetnek haza.

További képek …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

A zakó ezúttal a mesteren maradt

„Attól tartok, ezzel a döntetlennel a dobogós reményeink elszálltak. Olyan buta hibákat követtünk el, amilyeneket ezen a szinten nem szabad megengedni, és nem először fordul elő, hogy egy-egy súlyos hiba néhány játékosomnál sokkot okoz, í­gy következnek az újabb hibák. A szünetben azt kértem a srácoktól, próbáljanak nyugodtan futballozni, minél többet passzolni, hogy ezzel újraépí­tsék az önbizalmukat. A második félidőben látott csapat megmentette a becsületünket” – vélekedett Prukner László, a Ferencváros edzője.

Kollégája, Csank János már sok mindent látott a kispadon, í­gy nem véletlen, hogy még csapata negyedik gólját is rezzenéstelen arccal figyelte. Aztán a második félidőben látottak gondoskodtak arról, hogy a meccs után se örüljön…

„Annyi mindent átéltem már a kispadon, hogy tudtam, amí­g nincs a meccsnek vége, nem szabad örülni. Azt gondolom, hogy amí­g igazi tétje volt a meccsnek, addig mi játszottunk jobban, uraltuk a mezőnyt, és kihasználtuk néhány helyzetünket. Sajnos nem mindet, de í­gy is tekintélyes volt az előnyünk. A második félidőben a Ferencvárosnak már nem volt vesztenivalója, egy szinte elvesztett meccset már csak megmenthetett. Gondoltam, hogy lesznek hibák a játékunkban, de arra kértem a játékosokat, ne omoljunk össze, ha véletlenül egy gólt kapunk, mert akkor még mindig lesz előnyünk. Úgy gondolom, hogy a meccslabda Djordje Kamber helyzeténél volt nálunk, de azt kihagytuk, és akkor már éreztem, hogy lesznek problémáink a végén. Nem vagyok boldog.”

* * *

4–4-ES IKSZ 1981-BŐL

Harminc évvel ezelőtt grammra ugyanilyen eredményt ért el egymás ellen a két csapat – Zalaegerszegen. Ráadásul az 1981. március 15-én játszott találkozó forgatókönyve némiképp hasonlí­tott a mostaniéhoz: a félidőben ugyan 2–2 volt az állás, de három évtizede is az FTC-nek kellett kapaszkodnia (kapaszkodott is, jóllehet az akkori Fradi kicsit más játékerőt képviselt, mint a jelenkori…). A 3. percben Rab, egy perccel később Gass volt eredményes (1–1). Mihalecz – a Siófok jelenlegi trénerének édesapja – a 14. percben már a hazaiakat juttatta előnyhöz 11-esből, de Nyilasi két perccel a félidő vége előtt, ugyancsak büntetőből, egyenlí­tett (2–2). Az 50. percben újfent Gass, a 63.-ban újfent Nyilasi következett (újfent 11-esből) – 3–3. A zalaiak a 66. percben harmadszor is vezetést szereztek, Mihalecz pedig a meccs negyedik (!) tizenegyesét is értékesí­tette. A vendégek továbbra sem adták fel, és a 73. percben Koch révén harmadszor is egyenlí­tettek (4–4). Az idény végén pedig megnyerték a bajnokságot.

Bővebben …

(Az nso.hu, az nb1.hu, a Sport TV, a Ferencváros és a ZTE hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK