Bajnoki cí­mek muzeális lapszemléje: 1980/81

Örülhet falu,város – bajnok lett a Ferencváros!

Az ókori Egyiptomban a számok szimbolikus jelentéssel bí­rtak. A mí­toszokban és az őket körülvevő természetben megjelenő számok egyaránt az isteni teret és a kozmikus harmóniát szimbolizálták. Minden számhoz tartoznak olyan dátumok, melyek sikeresek és szerencsések. Ha ezeket a napokat figyelembe vesszük, és összhangba kerülünk saját számunk rezgésével, akkor a lehetőségeink is megsokszorozódnak az életünkben. A számok és a dátumok meghatározhatják jellemünket, kijelölhetik sorsunk irányát, és egyben megmutathatják, mely dátumok lesznek kiemelten fontosak az életünk során. Tudom, kevesen hisznek a számmisztikában és sokáig én is kételkedve fogadtam az fentieket, de mindez alapjaiban változott meg 1981. június 13.-án, az Üllői úton.

Ha eddig nem volt egyértelmű, hogy vajon miért is keverem a számmisztikát a Ferencváros történetével akkor a fenti dátum már ad kis magyarázatot, bár a teljes megértéshez személyes adatok is közrejátszottak. Valószí­nűleg soha nem lettem volna Fradista, ha nem hinnék abban a sorszerűségben, hogy 23 évesen ünnepelhettem a Ferencváros 23. bajnoki cí­mét! Ebből meg sorsszerűen következik, hogy a számok ilyen összerendezősége örökre meghatározták azt az irányt, mely a mai napig a zöld-fehérekhez köti a mindennapjaimat. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy abban az „aranycsapatban” olyan játékosok játszottak (Nyilasi, Ebedli, Takács) akik nem csak a Fradit segí­tették hozzá a bajnoki cí­mhez, de a szí­vemben is örökké bekarcolták magukat. 1981. június 13.-ig az út nem volt teljesen kikövezve, sőt eleinte nagyon hepehupásnak látszott.

Monostori Tivadar, Novák Dezső, Szűcs Lajos

A történet 1980 nyarán kezdődött. Az 1979/80-as bajnoki évet csalódással zártuk. A csapat a hatodik helyen végzett és az egész évet átjárta a bizonytalanság, és a széthúzás. Nem volt egység, konfliktusok voltak a játékosok és szakmai vezetés között, októberben Nyilasi Tibor bejelentette, hogy abbahagyja a focit, mert elege lett abból a közegből mely az egész magyar labdarúgást körülvette (emlékezzünk rá, az 1978-as VB után az egyik bűnbaknak kiáltották ki Nyí­lt, és el is tiltották egy évre, igaz ezt utána három hónapra mérsékelték). Nyí­l visszatért ugyan, de a belső problémák odáig vezettek 1980 tavaszán, hogy a klub teljes „megújhodást” hirdetett. „Három Fradista hazatért” – ez volt a legtöbbször leí­rt mondat a sajtóban és jól jelképezte azt a változás, amit a Ferencvárosnál történt. Novák Dezső lett a vezetőedző, Szűcs Lajos, mint pályaedző segí­tette a munkát (Monostori Tivadarral) és Albert Flórián lett az utánpótlásért felelős vezető. Ők hárman több mint ezerszer játszottak zöld-fehérben és mindhárman világválogattak is voltak! Olyan védjeggyel érkeztek az Üllői útra, mely eleve kijelölte számukra a célt: a 23. bajnoki cí­m megszerzését! A frissen kinevezett edző (Dunaújvárosból csábí­tották vissza a Fradihoz) ezekkel a mondatokkal „foglalta” el a kispadot:

„Sok mindenen változtatni kell, elsősorban a régi szemléleten s munkatempón. Azzal is tisztában vagyok, hogy itt részsikereket elérni — ez kevés. Egy kisebb csapatnál egy-egy hellyel feljebb lépni a táblázaton, ez igenis eredmény már, amit lehet becsülni s ami által az edzői munka értéke is nő. De kérdem én, itt elégedett lenne a közvélemény, vagy akár a klubvezetés, ha az elmúlt évi hatodik helyről az ötödikre lépnénk elő? Nos nem hiszem, hogy ezek után, körbehurcolnának a vállukon.”

Az elérendő cél ezzel ki is volt jelölve. Arra már nem nagyon emlékszem, hogy maga a szezon mennyire volt zökkenőmentes. Egy-két meccs emléke megmaradt és ami érdekes, hogy ezek közül az első, a Dunaújváros elleni 8:0-ás, első fordulós győzelem, valamint a bajnoki cí­met jelentő Pécs elleni 4:0. Az emlékezetem í­gy zárta keretbe az évadot. A rend és a fegyelem is hamar helyreállt, a játékosok is csupán a játékra koncentráltak. Igaz, ebben a kérdésben a mester elég egyértelműen nyilatkozott:

„Amí­g én vagyok a felelős, amí­g engem szid a közönség, amí­g nekem kell elvinnem a balhét, addig ne súgjon nekem hátulról senki. Ami pedig a játékosokat illeti: alkudozás nincs!”

Egyértelmű és határozott szavak. 1980 nyarán létfontosságúak is voltak, hiszen csak ezen alapelvek mentén lehetett összerázni a csapatot és közös erővel eljutni 1981. június 13-hoz, mely a sok Ferencvároshoz köthető élményem közül talán a legmaradandóbb. Harminc év távlatából nem állí­tom, hogy minden pillanatára emlékszem. Inkább a hangulat, az élmény, és a varázslat hármas alkot egy olyan pecsétet a szí­vemen, mely kör alakú, és zöld-fehér csikós, benne a Ferencváros Torna Club felirat. így együtt jelenti a Fradizmust és azt, hogy igazi otthonra találtunk.

Mire elértünk 1981. június 13-hoz, pesti mondás szerint, elég sok ví­z folyt le a Dunán. Ebben a bajnoki évadban még 18 csapat szerepelt az NB I-ben. Ehhez jöttek a magyar kupamérkőzések és szezon közben több nemzetközi felkészülési mérkőzés, és nemzetközi torna is. Ezeket összeadva, a csapat gerincét adók 40-60 mérkőzés között léptek pályára (Judik a „listavezető, 58 mérkőzéssel!). Fáradtak voltak? Nem hinném, azokban az években természetes volt az ilyen szintű meccsszám. Az utolsó előtti fordulóban nem csak a bajnoki cí­m volt a tét, hanem Nyilasi Tibor is nagy eséllyel pályázott a legjobb európai góllövőnek járó aranycipő elnyerésére. Tapintható volt a feszültség a Szentélyben még akkor is, ha mindenki ünneplés készült. Ahhoz túl sokat vártunk a 23. cí­münkre, és ahhoz túl sok megpróbáltatáson estünk át, hogy elviseltük volna ha valaki kiénekli a sajtot a szánkból. Már órákkal a kezdés előtt zöld-fehérbe öltözött a stadion környéke. A hivatalos adatok szerint (Nagy Béla adata) 15.181 néző várta a kezdést, de akik ott voltak, tudják jól, hogy ennél sokkal többet voltunk. A lépcsők jelentős részét is elfoglalták a szurkolók, a kezdés előtt a nyitott kapukon már az jött be, aki csak akart! És sokan akartak részese lenni a bajnoki ünneplésnek!

Gólöröm!

Nehezen indult, talán a játékosok is megszeppentek egy kicsit, de nem annyira, hogy túl sokat kelljen várnunk az első gólra. A 17. percben Nyilasi beadását, Mörtel továbbcsúsztatta és a berobbanó Pogány az ötösről a léc alá lőtt, 1 : 0! Innentől kezdve már csak egy dolog miatt izgultunk. Nyilasi Tibi góljaira vártunk és reméltük, hogy lesz a lábában még annyi erő, hogy legalább kettőt vágjon és átvegye a vezetést az európai gólversenyben. Biztos vagyok benne, mindenki tudja a végkifejletet, de mivel olyan jó visszaemlékezni rá, inkább részletezem. A félidő utolsó előtti percében Pogány szabadrúgást í­velt a kapu elé. A nagyszerű lendülettel felugró Nyilasi aztán gólkirályhoz méltó fejessel juttatta kapuba a labdát, 2 : 0! Ahhoz, hogy véglegesen eldőljön a bajnoki cí­m, kellett a Vasas kaposvári veresége is, és mivel a rádió körkapcsolásának köszönhetően a 72. percben „világgᔝ röppent a hí­rt, hogy a Kaposvár vezet, már senki sem tudta megakadályozni az elszabadult boldogságot.

Nyilasi első gólja

A hangulat akkor hágott a tetőfokára amikor a 80. percben Nyí­l úgy gondolta, a szurkolók eleget örültek már a Vasas vereségének, és itt az ideje valami olyant mutatni, amit a jelenlévők még az unokáknak is könnyes szemekkel fognak elmesélni. Negyven méterre a kaputól egyedül elindult, és ha Nyí­l lábán a labdával önálló akcióba fogott, akkor már a kezdett kezdetén emelkedni kezdtek a kezek a magasba. Úgy cikázott át a megrémült pécsi védők között, mint a Zrinyi a törökön, dőltek a védők mint a kuglibábuk és a végén, Katzirzot is elfektetve gurí­tott az üres kapuba. 3:0 és a 30. Nyilasi gól (Nyilasi Tibor teljesí­tményéről, góljairól és az ezüstcipőről külön í­rásban emlékezünk meg). A bombák nem robbantak úgy, ahogy a stadion közönsége ünnepelt. Ismeretlenül borultunk egymás nyakába, leí­rhatatlan volt az öröm. Shakespeare mondta, hogy egy szí­npadi művet úgy kell befejezni, hogy a végén mindig legyen könny vagy nevetés. 1981. június 13-án, a 90. percben a csereként beálló Szokolai olyan bombát küldött a kapuba, hogy a labda a hálótartó vasról majdnem Kakas kapujáig pattant! Igazi csattanó a végén!

Nyilasi második gólja a bajnokságban a 30. találata volt. Ezzel európai ezüstcipős lett az idényben.

A bí­ró hármas sí­pszava után aztán végleg elszabadultak a boldogság „indulatai”. A szurkolók minden gond nélkül rohanhattak a pályára, ölelve csókolva az éppen arra „repkedő” zöld-fehér játékost, akik legalább fél óráig többet voltak a levegőben, mint a zöld gyepen. Mire a játékosok bejutottak az öltőben, a szurkolók már „körbefogták” a székházat és addig skandálták a

„Örülhet falu, város — bajnok lett a Ferencváros!”

amí­g nem jöttek ki ismét a játékosok, kezükben már pezsgős üvegekkel, együtt kiáltották a világnak: 23. alkalommal is bajnok lett a Ferencváros. Mindezeket 23 évesen átélni, maradandó emlék. Meg is őriztem örökre, bár ennyi év távlatából csak töredékek maradtak meg belőle. Ha nincs Novák Dezső soha nem múló Fradizmusa, akkor csupán az a néhány pillanat marad meg, amit az agyam elraktározott. De Dezső bácsi nem csak edzőnek, de Fradistának is hű maradt, í­gy annyi dokumentumot megőrzött erről a csodálatos évről, hogy egy fél szobát elfoglalnak az újságok, a fotók és a jegyzetek, amit önzetlenül szerkesztőségünk rendelkezésére bocsájtott. A feldolgozás közel 2 hónapja tart és a végéhez közeledik. Siettünk, mert szerettük volna méltón ünnepelni a 23. bajnoki cí­münk évfordulóját.

Ezért aki még többet akar tudni az 1980/81-es esztendőről, csak annyi a dolga, hogy a „Cimkék” menüből kiválassza az évet és valószí­nűleg napokig fog csemegézni a kor dokumentumai között. Zárszóként én is innen választottam egy Novák Dezső idézetet, mely a legjobban összefoglalja az 1980/81-es szezont, vagyis a 23. bajnoki cí­münket:

„Hadd köszönjem meg segí­tőtársaimnak, a vezetőknek és persze, sok-sok lelkes szurkolónknak az évközi biztatást, segí­tséget. Sokan tapsoltak nekünk, hajtottak bennünket előre — nagyon köszönöm a fiúk nevében is. Es még annyit: azoknak, akik ősztől mostanáig gúnyos leveleket küldözgettek, telefonokkal molesztáltak, és ki-kioktattak bennünket, vagyis akik ellenünk szurkoltak, csak annyit mondhatok — igazán sajnálom, hogy nem tudtunk nekik örömet szerezni. Vagyis hogy a Fradi öt év után újra bajnok lett!”

– lalolib –