A Ferencváros felbontotta a Celladam szerződést

Már van új igazgatósága az FTC Rt-nek Pénteken délelőtt megtartotta közgyűlését az FTC Rt., melynek során lemondott a korábbi igazgatóság és felügyelő bizottság is. A közgyűlés a távozó testületek helyett új összetételű elnökségre és igazgatóságra tett javaslatot, mely elfogadásra is került. Ezek szerint a Celladam Csoport az új igazgatóságba és az új felügyelő bizottságba egyaránt 2-2 főt delegált. Az új, ötfős igazgatóság tagjai a következők: Furulyás János, az FTC elnöke, Debreczeni István az FTC tekeszakosztályának elnöke, Kovács Ádám a Celladam Csoport vezetője, valamint dr. Horváth Gábor a Celladam Csoport, és dr. Hermány Csaba a Westel Rt. részéről. Az új felügyelő bizottságba a Celladam Csoport részéről dr. Ütő István és Gelencsér István került be, mí­g az FTC-t Tatár Imre képviseli, aki korábban az FTC felügyelő bizottságának volt hosszú időn át az elnöke. A közgyűlés a fenti határozatok mellett döntött arról is, hogy az FTC 300 millió forintos névértéken történő tőkeemelést hajt végre az FTC Rt-ben. A tervek szerint az FTC Rt. új igazgatósága és felügyelő bizottsága még a mai napon megtartja alakuló ülését.

Az FTC Rt. igazgatóságának új elnöke, Furulyás János a következőket mondta a megbeszélés után:

– Természetesen mindemellett rögtön több nagyon fontos témával is foglalkoztunk, í­gy elmondhatom, hogy például a játékosok felé fennálló tartozások átutalásáról is határoztunk, ami már meg is kezdődött és a tervezett ütemezés szerint rendben le is zajlik majd. Az előző igazgatóság törekvéseinek megfelelően úgy döntöttünk, hogy megfellebbezzük a liga fegyelmi bizottságának az újabb í­téletét, ezzel kapcsolatban az igazgatóság már utasí­tásokat is adott az ügy elindí­tására, hiszen a ligától már megkaptuk az í­rásos indoklást is. Természetes azonban, hogy mindenkit leginkább a labdarúgó csapat további jövője foglalkoztat, í­gy erről is beszéltünk. Mindenek előtt egyetértettünk abban, hogy komoly, és elismerésre méltó munka folyik annál az együttesnél, amely az ismert körülmények között és a hat pont levonásának terhével ilyen eredményesen tud szerepelni. Ez a játékosokra és a szakmai vezetésre is igaz. Ennél a ténymegállapí­tásnál tovább azonban ebben a kérdésben nem mehetünk, mí­g nem véglegesí­tjük az Rt. szakmai struktúráját.

(2003.12.05. – ftc.hu)

Miután a mai napig sem történt pénzügyi teljesí­tés a Celladam-csoport részéről, í­gy az FTC elnökségének mai ülését követően Furulyás János bejelentette a sajtó nyilvánossága előtt, hogy a klub felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori szerződést.

(2004.03.25. – ftc.hu)

Csütörtökön délelőtt ülésezett az FTC Rt. közgyűlése, és az ülésen átalakí­tották a részvénytársaság igazgatóságát, illetve felügyelő bizottságát. Az átalakí­tás során felmentették mindkét testületből a Celladam-csoport által delgált képviselőket. Az igazgatóságnak í­gy már nem tagja Kovács Ádám, illetve dr. Horváth Gábor, mí­g a felügyelő bizottság tagjai közül dr. Ütő István és Gelencsér István felmentésére került sor. A közgyűlésen döntés született arról, hogy a két felmentett igazgatósági tag helyett egyelőre csak egy új tag kap bizalmat, Bognár Gyula úr, az AVIS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának személyében. Így az FTC Rt. igazgatóságának tagjai a következőek: Furulyás János, dr. Debreczeny István, dr. Hermány Csaba és Bognár Gyula. A felügyelő bizottság tagja maradt Tatár Imre, mí­g a felmentett tagok helyére dr. Bajkai István ügyvéd került, illetve Sí­pos Jenő a pénzügyőrség sajtóreferense.

(2004.04.01. – ftc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK