A Ferencvárosi Torna Club Üllői-uti uj pályája

1911 február 12-én délután nyí­lik meg.

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Testgyakorlók Köre az 1911. évi bajnokságért a tavaszi forduló mérkőzését játsszák le. Ez a mérkőzés a tavaszi forduló első bajnoki mérkőzése és a Ferencvárosi Torna Club pályájának első sporteseménye.

A magyar sport történetében uj fejezet élén fog állni a holnapi dátum.

Ezen a napon nyí­lnak meg a magyar főváros ötödik nagy sportpályájának a kapui, A Budapesti (budai) Tornaegylet szénatéri pályája után a millenáris, a margitszigeti és lágymányosi BEAC-pálya állott be a magyar szabadtéri sport szolgálatába, holnap pedig az óriásnak született „Ferencvárosi“ . ideiglenes főkapuját nyitja ki Budapest székesfőváros közönsége nevében Bárczy István polgármesterünk, a sportember.

Ideiglenes kaput nyit ki, mert a sport mostohája, az időjárás, nem engedte meg, hogy elkészülhessen a „Ferencváros“ áldozatkész barátai által tervezett végleges disz és kényelem.

De készen van annyira, hogy bátran mondhatjuk, sohse gondoltuk volna még csak egy pár évvel ezelőtt is, hogy egy ily nagyszerű pályával és ily óriási kényelmes nézőtérrel, meg tribünnel pompázó sportpályát „még nem kész“-nek lehessen valaha mondani.

Csak a ,,Ferencváros szerénysége az, hogy szinte zavarban van és csak bokrétaünnepnek szeretné nevezni ezt a napot, melyen először történik, hogy lent a pályán sportemberek versengenek egymással nemes becsvágyból, a nézőtéren pedig a közönség örömmel és úri módon szórakozik küzdelmük nézésével.

Készen, régen készen van nálatok, jó Ferencvárosiak, az ami, kell, a jó sport megteremtéséhez, a magyar név nagyobb: dicsőségére. Ott van az a szí­v és lélek, amivel bele kell fogni minden magyarnak és minden más embernek is, ha sportot akar kultí­válni, ha egy egész város közönségének a szimpátiáját kell kiérdemelni, hogy telket kapjunk, amire ismét más áldozatkész barátaink ilyen szép templomot emelnek, hogy a sport kultuszát ott űzhessék.

Ne szerénykedjetek ferencvárosi footballisták, hogy ez nem is megnyitás csak egy kis bemutatás az újságí­róknak. Ti szemébe nézhettek az egész világnak, ha ezt a pályát megszereztétek magatoknak, mert í­gy kapott ajándékban nincs megalázás. Győzelem jutalma az, amelyet a jó emberek barátságáért való versengésben ti nyertetek meg.

És nem is magatoknak szereztétek meg ezt a sporttelepet. Nekünk, sportembereknek, az országnak, magának a fővárosnak szereztétek meg. Nem azért a tietek, hogy legyen a Ferencvárosnak pályája, hanem azért, hogy több legyen szeretett hazátokban a szép, a jó és a nagy pálya.

Mi tudjuk már, hogy ott fog állani a sarkon az a gyönyörű, még a kérgében dí­szelgő tátrai fenyőszál holnap először és azutan is mindig, mikor odabenn nemes becsvágyból sportemberek fognak versengeni.

És fel fog rája repülni, holnap úgy mint minden versenynapon az az igazi háromszí­nű zászló, mely Hajós Alfréd és Bauer Rezső győzelmét hirdette az egész világnak.

És messze-messze látszik alatta a másik két zászló is. Először a vendégé és csak az alatt a Ferencvárosé.

Hárman. Jeléül annak, hogy itt igaz magyarnak lenni az első és a fő. Aztán házigazdák vagyunk és elébbre valók a többiek és utoljára mondjuk, hogy itthon vagyunk itt mi ferencvárosiak is.

Bárczy István polgármester nem mint polgármester, hanem „csak“ mint a Ferencvárosi Torna Club dí­sztagja fárad oda ki holnap reggel s mint ilyen fogja kinyitni ennek az ideiglenes főkapunak az ócska lakatját; mert jön ő még valamikor a zárszög beveréséhez teljes ünneplőben is.

A Sport-Világ csak arra kéri szeretett polgármesterünkben a jó sportembert, tegye el azt a rozsdás kis kulcsot amelyiken a kis ezüstlemezre bele van vésve hogy „én nyitottam ki a FTC pálya kapuját 1911 február 11-én“.

Valamikor szí­vesen fog róla visszaemlékezni arra, hogy egy újabb magyar sportpálya bokréta ünnepén miként mondta a főváros közönsége nevében és minden igaz magyar ember nevében is:

„Isten áldása legyen a becsületes munkán: a Ferencvárosi Torna Club által létesí­tett sportpályán.“

(Sport-Világ, 1911. február 11.)