A Fradi dicső kupamúltja – 1945-1963

1951-ig szünetelt a Magyar Kupa, majd az MLSZ Magyar Népköztársasági Kupa néven újraindí­totta a sorozatot. Az 1951/52 évi sorozatban Pécsett, a helyi Lokomotí­v győzte le a Bp. Kinizsit, ezzel kiestünk a kupasorozatból.

Az 1952/53 évi sorozatban a Csepeli Vasas jelentette a végállomást. Ez volt az egyetlen kupasorozat, amely nem fejeződött be, a negyeddöntők jelentették a sorozat befejezését. Ezután a következő évben már ki sem í­rták a kupát.

A következő kupasorozat kií­rására az 1954/55 évi szezonban került sor, ahol a Szombathelyi Törekvés csapata ejtette ki a Bp. Kinizsi csapatát.

1955/56: A HOSSZÚ KUPAKÜZDELEM…

Az MNK mérkőzések elkezdődtek 1955-ben és befejeződtek 1958-ban! Alighanem ez a közel négy éves időszak is egyedülálló a kupák történetében. Tologatták a mérkőzések időpontjait, majd közbejött a forradalom. A kupagyőztes Budapesti Kinizsi néven kezdte el a mérkőzés sorozatot és mire a döntő elérkezett, már Ferencvárosi Torna Club volt a neve.

Bármilyen hihetetlenül hangzik is, 1958. augusztus 20-án befejezik a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupát, amelyet az 1955/56-os évre í­rtak ki. Szerdán a Népstadionban a döntő két résztvevője, a Ferencváros és az SBTC lesz.

A sok viszontagságot megélt „hosszú kupaküzdelem” még a végén is rakoncátlankodott. Igaz, erről már nem a rendezők tehettek:

Az időjárás alaposan megtréfálta a közönséget, s a játékosokat. A mérkőzés kezdete előtt egy félórával még kánikula volt, de mire a kezdésre került a sor, beborult, szitált az eső, s nagy erővel fújt a szél. A játékot főleg a szél zavarta, mert a felvert vörös salak ott kavargott a pálya felett. A salgótarjániak sokkal jobban kezdtek, helyzeteik is voltak. Taliga lövését Horváth csak másodszorra tudta kiütni. Bodon lövésénél már mindenki verve volt, de a labda a felső kapufáról visszavágódott. A 20. percben váratlan ferencvárosi gól született. Orosz a felezővonal táján szöktette Friedmanszkyt, a középcsatár kiugrott, nem tudták szerelni, Oláh I. kifutott, a 11-es pont táján elvetődött. A labda először megakadt a kapusban, de a földön fekvő Friedmanszky gyorsan feltalálta magát, és a kapu bal oldalába kotorta a labdát 1-0.

Zuhogni kezdett az eső. Egy alkalommal Bodon távoli nagyerejű lövése ismét a felső kapufán csattant, a másik kapunál pedig Gerendás sarokra tartó lövését ütötte ki Oláh I. A 44. percben egy partdobás után a 16-oson belül felpattanó labda a rúgni készülő Thomann kezét érte. A játékvezető szándékosnak minősí­tette a kezezést, és 11-est í­télt. A büntetőből Csáki a kapu jobb oldalán a léc alá vágta a labdát – 1-1.

Az 58. percben Oroszt a játékvezető utánrúgásért kiállí­totta. Egy perccel később akárcsak az első félidőben, most is viharos gyorsasággal következett egy ferencvárosi gól:

Rákosi hosszan előre vágta a labdát, Friedmanszky villámgyorsan kiugrott, senki sem érte utol, a kapus is kifutott a középcsatár a kapus mellett a balsarokba helyezett – 2-1.

A 66. percben Csáki távoli lapos lövését Horváth vetődve tolta ki. A 10 emberrel játszó Ferencváros egyenrangú ellenfele volt az SBTC-nek, bár a vidékiek ebben a játékrészben többet támadtak, de jobbára teljesen veszélytelenül. Rákosi pompás szereléseit többször is megtapsolta a közönség. Az utolsó negyedórában fokozódott a küzdelem, de az eredmény már nem változott.

A mérkőzés végét jelző sí­pszó után a két csapat tagjai felsorakoztak a játékoskijárónál elhelyezett asztal körül, és a közönség lelkes ünneplése közben Sasvári Istán az MLSZ nevében átadta a Ferencvárosnak a Magyar Népköztársasági Kupát.

Bővebben …

Ez már ismét a régi kupa volt …

Negyeddöntő: Ferencváros – Haladás: 3-0
Elődöntő: Ferencváros – SZEAC: 5-0

Döntő: 1958. augusztus 20., Népstadion: FTC – SBTC 2-1
10.000 néző, vezette: Virág
Góllövők: Friedmanszky 2, illetve Csáki

A kupagyőztes csapat: Horváth – Thomann, Mátrai, Berta – Vilezsál, Gerendás – Kertész, Orosz, Friedmanszky, Rákosi, Fenyvesi
A kupát átvette: Mátrai Sándor

1956-os MK döntő (1958): Ferencváros - SBTC 2-1

A kupát 1964-ig nem í­rta ki a labdarúgó szövetség.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

2 hozzászólás a(z) A Fradi dicső kupamúltja – 1945-1963 bejegyzéshez

  • Persze, hogy lattam a meccset, s emlekszem Orosz Pali esetere, nagyon igazsagtalannak ereztem a kiallitast. Matyi viszont olyan volt, mint akit felhuztak, s a tobbiek is atvettek a nagy hajtast ! A gyozelem meg karpotolt valamennyire az elvesztett bajnoksagert .

  • Ez a kupasorozat még két dologról nevezetes:
    Az 1957. január 27-i MNK-mérkőzés volt az első, amelyen a Fradi újra zöld-fehérben játszott itthon… A mérkőzést rengeteg géppisztolyos karhatalmista biztosí­totta. Körbe a futópályán egymás mellett álltak….
    A Haladás kapusa pedig Horváth György volt, és kétlem, hogy gondolt arra. másfél év múlva a döntőben majd a Fradi kapuját védi…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK