A Fradi naptára, július 6.

tempo-naptar

Évfordulók:

31 éve hunyt el Berkessy Elemér
66 éve született Kotul László
100 éve született Mike István
37 éve hunyt el Pusztai László
103 éve született Rudas Ferenc
48 éve született Szirtesi Attila

A képre kattintva Lakat T. Károly sorozata olvasható…

RUDAS FERENC 366 alkalommal lépett a pályára zöld-fehérben és 35 gólt szerzett, tagja volt minden idők egyik legjobb Fradijának, mely 1948/49-ben bajnoki cí­met szerzett. A legkiválóbb magyar hátvédek közé sorolható. A Fradi nyúlánk termetű, nagyszerű alakú labdarúgójának játékát nagy gyorsaság, kitűnő technikai felkészültség és taktikai érettség jellemezte. Rendkí­vüli könnyedséggel, elegánsan, magabiztosan játszott. Éveken át Európa legjobb hátvédjei között emlegették — méltán. A magyar válogatottban a II. világháború után ő szerezte az első gólt, az Üllői úton tizenegyesből talált a kapuba. Tragikus lábtörésig, amelyet az akkori orvostudomány nem tudott kellőképpen meggyógyí­tani, a magyar labdarúgás meghatározó játékosa volt. Egy évvel a sérülése után megpróbálkozott a játékkal, de mindössze két meccsen szerepelt az 1951-es évben. Visszatérésére 1952 márciusáig várni kellett, de megközelí­teni sem tudta már korábbi, nagy formáját.

MIKE ISTVÁN a rendkí­vül erőteljes, és robbanékony csatár 107 alkalommal lépett a pályára és 110 gólt szerzett! Kiváló fizikai adottsága mellé hatalmas lövőerővel is rendelkezett. Ha lövésre lendült a lába, kevés játékos akadt, aki megpróbálta blokkolni azt, mert tudták, annak kórház lenne a vége. Egyetlen hibája, a nehezen kezelhető természete volt, több alkalommal is összetűzésbe került a vezetőséggel, melynek végleges búcsú lett a vége. Mike 1947-ben a Bolognához szerződött. Kalandos utazásai után Amerikába telepedett le.

Mérkőzéseink ezen a napon:

1913. Nagyváradi AC – FTC 2:4, Edzőmérkőzés
1930. SK Bratislava – Ferencváros 0-4, nemzetközi barátságos
1931. Palestra Italia – Ferencváros 5-2, nemzetközi barátságos
1935. Ferencváros – Zidenice 6-1, KK
1946. Vasas – Ferencváros 3-1, NB1 rájátszás
1947. Ferencváros – Haladás 0-1, NB1
1957. Ausztrál vegyes válogatott – Ferencváros 0:3, nemzetközi barátságos
1958. Komló – Ferencváros 0:1, NB1
1966. Gödöllői Vasas – Ferencváros 2:8, Edzőmérkőzés
2002. Ferencváros – BVSC 13-0, Edzőmérkőzés
2002. Ferencváros – Kecskemét 7-2, Edzőmérkőzés
2009. Sheffield FC – Ferencváros 1-5, nemzetközi barátságos
2013. Ferencváros – Raja Casablanca 3-2, nemzetközi barátságos
2016. Ferencváros – Standard Liege 0-0, Masped Kupa
2017. FK Jelgava – Ferencváros 0-1, EL selejtező
2021. Ferencváros – FC Prishtina 3-0, BL selejtező
2022. Tobol – Ferencváros 0-0, BL selejtező

Összes díjmérkőzés: 13 mérkőzés, 8 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség, 29-13 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

2009. Ahmed, Adnan
2009. Alcantara, Carlos
2009. Martinez, Joaquín Pastor
2009. Sinnott, Cory
2013. Halilagic, Mirza
2013. Kurucz Péter
2013. Nagy Dominik
2013. Vaalport, Arsenio
2016. Djuricin, Marco
2016. Lovrencsics Gergő
2017. Rui Pedro Couto Ramalho

Ezen a napon játszotta utolsó díjmérkőzését a csapatunkban:

1946. Sárosi III. Béla
1947. Frenák György
2013. Birtalan János
2016. Haris Attila

„3000 főnyi közönség jelenlétében az FTC Borbás, Payer és Fritzet nélkülöző csapata nagy fölényben játszott az otthoni csapat ellen. Borbás helyén Dvorzsák játszott balszélsőt, Bródy pedig centerhalfot. Az első félidő góljait Potya és Schlosser lövik. A második félidő elején Kürschner lövi a NAC gólját, majd egymásután Potya és Pataky érnek el gólt. A mérkőzés vége felé Döme 4:2-re szépí­ti az eredményt. A közönség nagy ünneplésben részesí­tette az FTC-t szép játékáért.” (1913 – Nagyváradi AC)

TFU_19790200_006-19310503

„A szombati zsolnai mérkőzéssel a lábában a rekkenő hőség ellenére is olyan játékot produkált mai itt a Ferencváros, amilyenre évek óta nem emlékeznek Pozsonyban. A négyezer főnyi közönség állandó tapsvihararal kí­sérte a zöld-fehérek minden akcióját és a félidőben meg a mérkőzés végén is lelkesen ünnepelte. Az 5. perecben Turay szerzi meg a vezetést, majd a 16. percben Táncos lefut és remek lövése nyomán már a második gól ül a Bratislava hálójában. A 39. percben Kohut beadását Turay a harmadik góllá értékesí­ti. A második félidőben a Ferencváros lendülete nem olyan viharzó mint az első félidőben. Így bár a zöld-fehérek most is folyton támadnak, már csak egy gólt érnek el, a 26. percben Toldi fejeséből.” (1930 – SK Bratislava)

KS_1939_I_002-2„A Ferencváros ragyogó támadójátékkal zúzta pozdorjává a veszélyes és nagy ellenállást tanúsí­tó Zsidenicét. Sárosi legjobb formáját játszotta ki, vele ellenállhatatlan volt a Ferencváros csatársora. Utána Táncos nyújtott egészen nagyot. A balszárny már némileg halványabb teljesí­tményt nyújtott. A fedezetsor a támadásra rendezkedett be. A szélső halfok sokszor elengedték a szélsőket, később azonban erre már nyí­lt alkalmuk, mert a vendégek teljesen beszorultak. Lázár pompásan támogatta szárnyát, a védelemben nem volt szerepe a kiváló játékosnak, í­gy nagy teher szakadt le a válláról. A második félidőben ellenállhatatlan volt a Ferencváros rohama, s ami a legnagyszerűbb látvány volt: minden helyzetből lőttek, s láttunk néhan egészen olaszos kapáslövéseket is. A fölényes győzelem után a Ferencváros öltözőben sok a gratuláló szurkoló, vezető és nagy a boldogság. Megjelenik a Ferencváros Közép testületileg az ajtóban és parázs kis ünneplést rendez a csapatnak, majd a vezetőket éljenzik. A Zsidenicénél nagyon vegyes a hangulat. A játék izgalma még ott ül az arcokon és nagyon sűrűn hallani a csehszlovák beszédből ezt a szót: Toldi – panaszkodnak a ferencvárosi csatárral. Eközben Klement intézkedik, hogy a klubházban terí­tsenek közös asztalt,mert a csehszlovák játékosok is ott maradnak baráti vacsorára együtt a Ferencvárossal. Mailinger Béla: — A csapat rendkí­vüli feladat előtt állott, rendkí­vülit is nyújtott…Sárosi nevetve meséli, hogy felemás cipőben játszott, majd í­gy folytatta: — Jó ez a csehszlovák csapat, de volt két embere, aki folyton rugdosott engem…csak ezért az egyért rossz centert játszani – mosolygott a mérkőzés legjobb embere.” (1935 – Zsidenice)

1957

„A krónikás sajnos nem sok jót jegyezhetett fel a Ferencváros-Komló találkozóról. Pedig a pályát körülülő és álló mintegy 6000 főnyi szurkoló hangulatánál csak a verőfényes nap volt derűsebb. A remény azonban elég hamar elpárolgott. Először csak azt látták, hogy a hazai játékosok idegesek, eladják a labdát, nem képesek veszélyes helyzeteket összehozni. Később, miután már megunták a saját csapatuk birálatát, árgus szemekkel figyelték a Fradi fiúk mozgását. Nem is a mozgásukkal volt a baj, hiszen a zöld-fehérek végig gyorsabbak voltak ellenfeleiknél, hanem a lassan szőt, s agy már csí­rájában halálra í­télt támadásokkal. Szünet után sem javult a Komló semmit, a Fradi is csak annyit, ami elég volt az egygólos győzelemhez. Önbizalomhiányokat mi sem igazolja jobban, minthogy Orosz pompás fejesgólja után sem kapcsoltak rá, hanem tartani igyekeztek a labdát. A Fradiban Mátrai egészen jó teljesí­tményt nyújtott, ahogy Orosz is, aki szinte minden támadásból kivette a részét. És láttunk egy fiatalt is, akiről remélhetőleg sokat fogunk még hallani, a harcos felfogású, nagy munkabí­rású balösszekötőt, Rákosi Gyulát.” (1958 – Komló)

2009

2013

2017

2021

3 hozzászólás a(z) A Fradi naptára, július 6. bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK