A Fradival jártunk Cardiffban

Takács László

Kicsiny reptér. A múlt században épült kedélyes magyar vidéki vasútállomások, „indóházak” hangulatát idézi. Egy joviális tisztviselő barna útlevelemet forgatja.
– Honnan jött?
– Magyarországról! – felelem egy kicsit értetlenül, sértetten.
– Uram, legalább kilencven fajta útlevelet láttam már, de magyart még sosem. Egyáltalán minek jött?
– A Cardiff City-Ferencváros labdarúgó mérkőzésre.
– Futballra? Kit érdekel ma már a futball? – mondja, mí­g akkurátusan megnézi egy nagy könyvben, nem vagyok-e nemkí­vánatos személy, aztán hatalmas pecsétet nyom iratomra és visszaadja útlevelemet. – A rögbi, az az igazi! Azt nézze meg!
Atyavilág! Hová kerültem? Hát létezik ilyen a szigetországban, a labdarúgás őshazájában?

* * *

Modern szálloda a város szí­vében. A mérkőzés előtti nap délelőttjén az újságí­rók egymásnak adják a kilincset. Csak úgy záporoznak a kérdések: Elég lesz-e a két gól előny? Védekező felállásban játszik-e majd a csapat? Mik voltak az együttes legutóbbi eredményei? Ki hány gólt lőtt az elmúlt találkozókon? Miért nem szerepelt senki a Fradiból a magyar válogatottban Bécsben? Hogyan lehet egyszerre négy játékost nélkülözni eltiltás, hármat pedig sérülés miatt?…
Dalnoki edző állja a rohamot. Egy kérdés azonban őt is „kiüti”: Játszott-e már villanyfénynél a Ferencváros, nem lesz-e szokatlan az esti mérkőzés?
Hát mit gondolnak ezek a derék walesiek, honnan jöttünk mi?
Azért nem volt buta dolog „kiszivárogtatni”, hogy Szabó Feri a Vasas és a Rába ETO elleni két mérkőzésen hat gólt szerzett. Az első perctől kezdve két testőrt kapott. Az első félidőben lehorgonyzott a középcsatár poszton, 0-0 is maradt az eredmény. Szünet után viszont kihúzódott a szélekre, hátrament, és ami a fő, magával vitte két őrzőjét. Ott középen hatalmas rés keletkezett, s ezen a folyosón 11 perc alatt három gólt szerzett a Fradi. Előbb Onhausz átadását Takács, aztán Takács labdáját Szabó, majd Szabó indí­tását Pusztai lőtte a hálóba.
Az, hogy az utolsó percben Máté Jani is itt gyalogolt a kapuig, már csak ráadás volt.

* * *

A 4-1-es Fradi győzelemmel végződött mérkőzés alatt és után többen kérdezték izgatottan – szakemberek, újságí­rók, nézők – ki ez a kis ötös? Volt, aki megjegyezte: megvan az új Bozsik! A kis ötös Takács László volt, aki ezen a mérkőzésen bejátszotta az egész pályát. Határozottan szerelt, elegánsan kezelte a labdát, kitűnő szemmel indí­totta társait és még gólt is lőtt. Nem is akármilyet! A cardiffi rohamok közepette a lélektanilag fontos elsőt.
Nem véletlen, hogy másnap valamennyi lap kiemelte teljesí­tményét. „A középpálya generálisa Takács László volt, állandóan ismételt próbálkozásaival a Cardiff minden bánatának okozója. A brilliáns Takács már a budapesti mérkőzésen a játék nagy ihletője volt, s teljesí­tményét itt betetőzte azzal, hogy lőtt egy gólt és csodálatos munkával előkészí­tett egy másikat” – í­rta többek között a Western Mail.
Egy Angliában élő magyar csillogó szemmel újságolta: – Két szerény kis ajándékot hoztam a két legjobb Fradistának, az egyiket Géczinek, a kapitánynak adtam, a másikat Takácsnak. Amit ez a fiú csinált, azért érdemes volt ideutazni.
És mit szólt mindehhez az ünnepelt?
– Örülök, hogy ment a csapatnak, örülök, hogy továbbjutottunk, de hogy én lettem volna a legjobb, azt nem hiszem. Oly keveset tudok még.
Dicséretes szerénység!

* * *

Cardiff a rádióriporter számára örökké emlékezetes marad. Nem a 4-1, nem a város szépsége, hanem egy ritkán előforduló tévedés miatt. Az történt ugyanis, hogy felcseréltem Onhauszt és Rabot. Ezúttal elhagyott a szerencsém. Jobban hittem a vezetők által a mérkőzés előtt szám szerint leí­rt összeállí­tásnak, mint a saját szememnek. Hiába kértem elnézést a mérkőzés után a két érdekelttől, Onhausz Tibi nagyon bánatos volt. Jól mutatkozott be a nemzetközi porondon, kitűnően játszott és én végig a kispadon ülő Rab Tibit dicsértem.
Csak akkor vigasztalódott meg, amikor megí­gértem, hogy legközelebb, Liverpoolban csak jót fogok mondani róla.

(Fradi hí­radó – Novotny Zoltán)