A labdarúgás „í­ratlan” szabályai: Mesterhármas

Legfőbb ideje, hogy magasra emeljük a kultúra fáklyáját és bevilágí­tsunk egy kicsit abba az elvi zűrzavarba, amely emez — örvendetes módon minálunk is egyre gyakoribb — jelenség körül tombol.

Angolul — ezt már egyszer mintha taglaltuk volna — azt jelenti, hogy „hat-trick”‘, kalap-trükk, vagy kalapcsel. A foga­lom Anglia hagyományos vá­sárairól ered, méghozzá — sa­játságos — a mutatványos bó­dék tájáról. E mutatványos bó­dék egyik kedvelt száma volt, hogy kóclabdákat lehetett kü­lönféle figurákra célbadobálni. A mester az volt — s az nyerte a gipszmajmot, — aki a többi­nél ügyesebben tudta a fabábu fejéről ledobni a köcsögkalapot. Aki ezt egyvégtében, megszakí­­tás nélkül háromszor megcsele­kedte, véghezvitte a „kalap-trükköt”.

A hat-trick — mesterhármas egyik kritériuma tehát, hogy a csatár egy sorozatban, megsza­kí­tás nélkül lője a maga három dugóját.

A magyar—svájci mérkőzés elején í­gy alakult góllövőlis­tánk:

„Göröcs, Tichy, Sándor, Al­bert, Tichy, Tichy…”

Ez tehát még nem jelentett mesterhármast balösszekötőnk számára, öt perc múlva azon­ban már ez állt a villanytáb­lán:

„Göröcs, Tichy, Sándor, Al­bert, Tichy, Tichy, Tichy…”

Így már teljessé vált a szőke gólzsák mesterhármasa. Tehát még egyszer: mesterhármasról akkor beszélhetünk, ha ugyanaz a játékos egymás után egy sorozatban ér el három dugót.

És persze, ha egyik mögött sem áll zárójelben az, hogy (ön­gól).

(Forrás: Képes Sport 1959)