A Springer-szobor avatása

stadion_fradi-palya_springer-szobor_0920_0012Hosszú előkészí­tő munka után megjelenhetett végre egy olyan hí­r, amelyet túlzás nélkül állí­tjuk tí­zezrek vártak: A SZOMBATI FTC—SZ. MÁV ELŐRE MÉRKŐZÉSEN A SZURKOLÓK ISMÉT LÁTHATJÁK A KORÁBBI PÁLYA NEVEZETES EMLÉKMŰVÉT, A HÍRES SPRINGER-SZOBROT!

A szobor története 55 évvel ezelőtt kezdődött. Dr. Springer Ferenc, az FTC alapí­tó elnöke tiszteletére 1922. szeptember 24-én az egyesület tagsága szobrot emelt. A szobor terméskőből készült, s magas talapzaton nyugszik. Egy ifjú atlétát ábrázol, aki a testnevelést, a sportot szimbolizálja, a talapzaton pedig Springer Ferenc domborműve látható. Az emlékművet ketten alkották : az atlétaalakot Mátrai Lajos, a Springer-reliefet Berán József szobrászművészek.

stadion_fradi-palya_springer-szobor_0920_0010A szobor évtizedeken át a pálya kedves szí­nfoltja volt. Amikor 1969-ben az új klubházat épí­tették, elmozdí­tották helyéről. Sokáig „vándorolt” a pálya területén a darabokra szedett szobor. Már-már keresgélni kellett a talapzat apróbb köveit, Dalnoki Jenő edzőnk azonban nagyon is figyelemmel kí­sérte mindennapos „pályasétáin”, í­gy amikor a szobor felállí­tását Harót János engedélyezte, Jenő barátunk a legkisebb darab helyét is meg tudta mutatni.

A restaurálást és a szobor felállí­tását Bálint István épí­tész irányí­tásával és közreműködésével rendkí­vül hamar elvégezték. (A szobron Máté Dániel kőfaragó dolgozott.) Az FTC Létesí­tmény Vállalat vezetői, Klára Jenő és Papp Béla megí­gérték, hogy a szobor pontosan az első felavatásának 55. évfordulójára újból állni fog. Betartották í­géretüket, hiszen már szeptember 21-én délután 4 órakor „állt” a szobor! És bár ez egy hűvös, borús esős nap volt, néhány perccel a szobor felállí­tása után, mint a népmesékben, egy-csapásra kisütött a nap…

Szeptember 22-én és 23-án még csiszolták, csinosí­tgatták az emlékművet, hogy a szombati avatásra antik és mégis új köntösben várja a szurkolók ezreit.

stadion_fradi-palya_springer-szobor_0920_0011Jócskán betartották í­géretüket, hiszen már szeptember 21-én délután 4 órakor „állt” a szobor! És bár ez egy hűvös, borús, esős nap volt, néhány perccel a szobor felállí­tása után, mint a népmesékben, egy csapásra kisütött a nap … Szeptember 22-én és 23-án még csiszolták, csinosí­tgatták az emlékművet, hogy a szombati avatásra antik, de mégis új köntösben várja a szurkolók ezreit.

Másnap délelőtt erős szél fújt, szinte letépte a Springer-szobrot borí­tó fehér leplet. Havasi Mihály az FTC „ezermestere” (öreg kézilabdás, technikai vezető, anyagbeszerző stb.) kötötte, toldozta a leplet és alaposan rögzí­tette az ünnepi esemény fontos kellékét. Óvatosságból oda is állt az avatáskor a szobor mögé, nehogy az agyonkötözött zsinórok ne engedelmeskedjenek… Kora délután már szép időben és izgatott hangulatban vártuk, hogy megtörténjen a „leleplezés”!

A mérkőzés előtt a hangosanbeszélőn keresztül köszöntöttük kedves vendégeinket, a Springer családot. A szobor mellett felsorakoztak az FTC és a MÁV Előre labdarúgói, majd felharsantak az FTC-szignál hangjai. Ezután a stúdióból Molnár István a hangosbemondón néhány mondatban tájékoztatott a szobor történetéről, az ünnepi esemény jelentőségéről. Szavai befejezésekor megszólalt a Fradi-induló és nagy tapsvihar közepette Harót János ügyvezető elnök leleplezte az impozáns Springer-szobrot. A szurkolók felállva tapsoltak, s bizony nem egy idős sportbarátunk szemében könny csillogott…

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • 2011,november 17- én egy televvizios riportban ATV. a riportert kisérő alkalmazott, a Springer szoborról szólva, kijelentette, hogy a szocialista rendszernek nem tetszett a személy politikai beállí­tottsága és ezért a szobrot lebontatta. A szobrot Dalnoki Jenő találta meg a népligetban földbe ásva,amelyet a renszerváltáskor újból felállí­tottak.
    Ennek ellenére, itt az neten egy, 1955-ös mérkőzés jelenetének hátterében, látható a szobor az eredeti helyén. Az emlékmű a stadion újjáépí­tése miatt került elbontásra. A fenti cikkben, pedig dokumentálják a szobor 1977-ben történő felavatását. A riport alanytól több és pontosabb tudás lett volna elvárható. Tisztelettel Pálya Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK