A tizenegyeseinél az isten irgalmazott

A Győri ETO történetének első neves játékosa Payer Imre volt, aki később átigazolt a Ferencvárosba. Életrajzaiban születésének és halálozásának idejeként több különböző időpont szerepel. Alapos kutatómunkával kiderí­tettük a valódi dátumokat, Győrben megtaláltuk a sí­rját is.

A Győri ETO történetének első neves játékosa Payer (Perényi) Imre volt, aki 1910-ig futballozott a vagongyári klubban, majd átigazolt a Ferencvárosba.

Több érdekesség is fűződik a nevéhez, egyrészt ő volt a fővárosi klub első vidékről igazolt labdarúgója, másrészt később az első magyar futballista, aki külföldre szerződött.

A válogatottban 1911 és 1918 között 24 alkalommal szerepelt és 4 gólt szerzett. Tagja volt az 1912-es stockholmi olimpián ötödik helyezett és egyben vigaszdí­jat nyert csapatnak.

A maga korában kiváló futballista életrajzaiban születésének és halálozásának idejeként több különböző időpont szerepel. A Kisalföld alapos kutatómunkával kiderí­tette a valódi dátumokat, Győrött megtaláltuk az egykori legendás válogatott és olimpikon sí­rját is, amelyet összefogással talán sikerül megőrizni az utókornak.

Payer Imre pályafutása a múlt század legelején kezdődött, az ETO-ban egy ideig a testvérével együtt szerepelt. A zöld-fehér együttesben Payer hol hátvédet, hol centert játszott. Az ETO 1908-ban Pozsonyban az általa szerzett két góllal győzött 2–1-re és lett Nyugat-Magyarország bajnoka. A Győri Hí­rlap tudósí­tása szerint az 1909-ben a Millenárison 5000 néző előtt lejátszott NSC–ETO (2–2) találkozón Payert a közönség angol lexnek, hátvédnek nevezte el.

A tehetséges játékos 1910 elején elhagyta Győrt és a Ferencvárosba igazolt. Abban az évben július 5-én rendezték a vidékbajnok ETO és a magyar bajnok FTC összecsapását a kisalföldi városban. A szitáló esőben gyér érdeklődés kí­sérte a mérkőzést, amelyet az FTC nyert meg 5–1 (4–0)-re, ő pedig már fővárosi szí­nekben játszott.

Érdemes megemlí­teni 1912. január 15-ét, a Fradi ekkor első külföldi portyájáról tért haza: Londonban, Hamburgban, Brémában és Berlinben is jól teljesí­tettek. A Payert is soraiban tudó csapat hazatérve Győrött kapta az első nagy ünneplést, az ETO babérkoszorúval köszöntötte őket a győri vasútállomáson.

A Győri Hí­rlap tanúsága szerint 1913 augusztusában Payer családi okok miatt visszatért Győrbe és az MLSZ szerint azonnal játszhatott is, mert az anyaegyesületébe visszaigazolható volt 1–1 játékos. Payer pályára lépett az ETO-ban a bécsi Hakoah és Szeged ellen. A GYH aztán szeptember 13-án közölte: Payer családi ügyei megváltoztak és újra az FTC-ben futballozik. Egy nappal később pedig már játszott és gólt is szerzett a MAC elleni bajnoki mérkőzésen.

A Fradiban összesen négy bajnoki cí­met és egy Magyar Kupa-győzelmet szerzett.

A Nemzeti Sport 1925-ben í­gy emlékezett róla:

„Az eddig pályán szereplő hátvédek közül ő volt a legnépszerűbb és a legfélelmetesebb. Az általa elrúgott labda tényleg csak úgy zúgott a levegőben. A tizenegyeseinél az isten irgalmazta csak a kapust, hogy keresztül nem lőtte a labdával. Szeretett sokat beszélni, ezért is nevezték el dumás embernek.

A legfegyelmezettebb játékosok közé tartozott, éppen ezért nagy feltűnést keltett, amikor 1919-ben összekülönbözött az egyesület vezetőségével és az FTC-ből kilépett.

Egy ideig Bécsben játszott, majd hazajött és a Zuglói AC-ba igazolt. Az egyetlen kikötése az volt, hogy az FTC ellen nem lép pályára.”

A tempofradi.hu szerint a Ferencvárosban és a magyar válogatottban is emlékezetes teljesí­tményt nyújtott a legendás Rumbold–Payer hátvédpár. Payer kiváló szerelései mellett hatalmas lövéseivel is felhí­vta magára a figyelmet. Többször 50–60 méterről is célba vette az ellenfelek kapuját, sokszor sikerrel. Volt olyan bilbaói mérkőzés, amelyen az atlétatermetű védő szinte minden megmozdulását megtapsolta a 15 ezer néző. A labdarúgás mellett atlétikában is jeleskedett, többek között a Bécs–Budapest távolugró verseny bajnoka volt.

Payer Imre később Olaszországba ment, ahol még futballozott is, utána pedig több csapatnál hosszú időn át edzősködött, majd az ötvenes évek közepén hazatért, mivel már nem jutott edzői álláshoz, í­gy élete ellehetetlenült.

A róla szóló életrajzokban kivétel nélkül az szerepel, hogy 1956-ban hunyt el, halálának helye pedig nem ismert.
Ezért is érdekes a Kisalföld 1957. augusztus 22-i száma, amely Payer Imre temetéséről tudósí­tott.

„A Győri ETO hosszú időn át volt kiváló játékosa, Payer Imre hirtelen elhunyt. Temetése ma délután 5 órakor lesz az új temetőben.

A kiváló sportember, számos nagy csata hőse, a hí­res Rumbold–Payer védelmi kettősnek tagja, a sokszoros magyar válogatott labdarúgó a múlt évben tért haza Olaszországból. Sportbarátai nagy szeretettel fogadták. Emlékét a győri zöld-fehérek, de a város egész sporttársadalma kegyelettel őrzi.”

A Győr-Szol egyedülálló sí­rhelykeresőjének köszönhetően sikerült beazonosí­tani, majd rövid keresgélés után meg is találni a volt válogatott futballista, olimpikon nyughelyét. A sí­rköve áll még, furcsa, hogy azon a neve j betűvel szerepel y helyett, noha ezzel az í­rásmóddal a korabeli újságokban nem lehetett találkozni. A születési dátuma a sí­ron 1888, viszont a temetői nyilvántartás – mint ahogy néha mások is – 1889-et jegyez.

A Győri Egyházmegyei Levéltárban Nemes Gábor levéltáros elmondta: az anyakönyv szerint Payer Imre József 1888. június 1-jén született Sopronkövesden, június 4-én keresztelték meg, apja Páyer(!) Imre vendéglős, anyja Müller Teréz volt. A helyes időpont tehát 1888.
A Győr-Szolnál Ozsvárt Tamás vállalati kommunikációs menedzser készséggel állt a Kisalföld rendelkezésére:

„Nagy Csaba kollégám tájékoztatása szerint Payer Imre a kórház által kiadott hivatalos halotti törzskönyv – ez a nádorvárosi temetőben megtalálható – szerint hatvannyolc évet élt, abban az időben ez volt a mérvadó adat. Ezt kivonták a halálozás évéből, í­gy jött ki az 1889-es születési dátum. A régi dokumentáció szerint a neve Payer, ezért nem tudni, a neve miért került j-vel a sí­rra, amelyet a temetéskor huszonöt évre váltottak meg. Mivel abban az időben az adott parcella betelését vették figyelembe, ami a hetes parcella esetében 1965 volt, ettől számí­tották a huszonöt évet. A sí­rhely í­gy 1990-ben lejárt, azóta senki nem újí­totta meg. Amikor ezt a parcellát 2007-ben és 2008-ban kegyeleti parkká alakí­tották, Payer Imre esetében a sí­rkeretet eltávolí­tották, a sí­remléket azonban a helyén hagyták.”

Augusztus 16-án lesz ötvenöt éve, hogy Payer Imre elhunyt, némi összefogással addigra talán rendbe lehet tenni a sí­rját.

Papp Győző / Kisalföld.hu