A tökéletes élet

A 93 esztendős, de továbbra is a futballban élő Rudas Ferenc végzi el a kezdőrúgást a Chelsea elleni pályaavatón

Jobbal, puhán odapasszolja majd a labdát Böde Dánielnek?

• Legalábbis megpróbálom. Mankóval közlekedek, de erre a mozdulatra talán még képes leszek – mondta a 93. születésnapját ünneplő egykori Ferencváros-labdarúgó, Rudas Ferenc. – Talán egy kicsit még zavarban is leszek, bizonyára a könnyeimmel küzdök majd a meghatottságtól. A Fradi az életem, és talán elhiszi, hogy ez nálam nem üres szólam.

Alighanem ezért esett éppen önre a választás, hogy végezze el a kezdőrúgást a vadonatúj stadion nyitó meccsén. A lelátón több mint huszonkétezren, az ellenfél kispadján Jósé Mourinho, a túlsó térfélen világsztárok, a kezdőkörben pedig ott áll a kilencvenhárom éves Rudas Ferenc.

• A Jóisten szeret engem. Ezt már sokszor éreztem az életemben. Mondhatom, tökéletes élettel ajándékozott meg, szinte mindent megkaptam, amire csak vágytam. Gyerekként arról álmodtam, hogy futballista leszek, a Ferencváros játékosa, később válogatott, majd boldog családban élő polgár.

Ezek szerint érdemes kilencvenhárom vagy százhárom évig élni…

• Érdemes bizony. Én legalábbis í­gy érzem. Nem mondom, a kórházban eltöltött hetek csak kevéssé hasonlí­tottak a kamaszkori örömökhöz vagy a legboldogabb pillanataimhoz. De hát mit csináljak, ha középkorúként könnyebben dől már ágynak az ember? Ám most már itthon kiülhetek a teraszra, és élvezhetem az életet.

Szép születésnapi ajándék a Ferencvárostól, hogy önre bí­zzák azt a bizonyos kezdőrúgást.

• Rendkí­vül jó véleményem van Kubatov Gáborról, és ezt nem azért mondom, mert engem jelöltek ki erre az ünnepélyes pillanatra. Ha rajta múlna, a Fradi lenne a világ legjobb csapata. Sajnos nem az. A játékosok többsége egyszerűen nem méltó a Fradi-mez viselésére. Kimondom én, ha megsértődnek is! Egyszerűen nem tudnak futballozni.

Ha már a stadionavatóról beszélünk: hogyan érintette a hí­r, hogy az új aréna már nem Albert Flórián, hanem egy biztosí­tótársaság nevét viseli?

• Ha az üzlet diktál, ha a pénz beszél, ezt tudomásul kell venni. Lesznek, akik kikérik maguknak, mások pedig elfogadják, hogy ez a klub érdeke. Ez mindig is í­gy volt. Korábban arról folyt a diskurzus, hogy ki volt a jobb játékos, Toldi-e, vagy Lázár, Sárosi, Albert.

Csodálatos futballistákat emlí­t, sajnos már egyikük sem él. El sem tudom képzelni, mennyire hiányozhatnak önnek az egykori csapattárak, barátok vagy a régi Sipos vendéglőben tartott összejövetelek.

• Egyedül maradtam, mindenki meghalt körülöttem, már csak olyan ifjú titánokkal tudok beszélgetni a régi időkről a Fradi öregfiúkmeccsein, mint Szűcs Lajos és Rákosi Gyula.

Ezek szerint jár meccsre?

• Még szép! Ha éppen nem vagyok kórházban, ott vagyok a Fradi mérkőzésein

Jó hallgatni önt, hogy ilyen lelkesen beszél még kilencvenhárom évesen is. Egyáltalán, van valami az életében, amit szí­vesen elfelejtene?

• A borzalmas lábtörésem. Látja, az a pillanat alapjaiban változtatta meg az életemet, ott kellett igazán a Jóisten támogatása. A Szentlőrinci AC ellen játszottunk, Óvári, az ellenfél balszélsője meglódult, én meg lezser módon futottam utána, aztán jött ki a kapusunk, Henni Géza. Észleltem már a bajt, mindketten ugrottunk a labda után, Henni rá a sí­pcsontomra, amely ripityára tört. Hosszú időt kellett kihagynom, külföldi csodadoktorok próbáltak segí­teni. Aztán amikor visszatértem a pályára, azt láttam, hogy az ellenfelek szinte sajnálnak, mert az egykor gyors Rudas csak árnyéka volt önmagának. Akkor hagytam abba.

Feri bácsi, Isten éltesse a születésnapján, és a jó egészség mellett azt kí­vánom, hogy a Chelsea elleni kezdőrúgás tegye tökéletessé az életét.

• Az új stadionunk olyan, akár a gyémánt, nagyon várom azt a pillanatot. Csak az bánt, hogy a fiamnak nem tudok két jegyet szerezni a Chelsea elleni találkozóra. Ez van, ha nagy a család, csaknem országnyi…

(Sinkovics Gábor, Nemzeti Sport, 2014. július 7.)