Advent harmadik gyertyalángja – A bátorság próbája
Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon egy fehér ragyogó angyal jön le a földre, jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. Adventi gyertyák színei az örömöt a szeretetet, és a boldogságot szimbolizálja. Ezen a vasárnapon már előre lehet örülni karácsony eljövetelének. A gyertyagyújtás után ne csak azon gondolkodjunk el, mi okoz nekünk örömet, és minek örülnénk karácsonykor, hanem azon is, hogy mi mit tehetünk mások öröméért. Advent harmadik hete a bátorság próbája is. Arra figyelmeztet, hogy ideje szembenézni önmagunkkal, különösen az árnyékainkkal és a félelmeinkkel, hiszen azok csak így oldódhatnak fel. Legyen merszünk felvállalni azt, amit valójában szeretnénk. Hozzuk meg régóta halogatott döntéseinket, és ha kell, lépjünk tovább. A három lelkierő: akarat, érzelem, gondolat szétválása félelemmel tölti el az embert, mindezek egyensúlyba hozatalához a bátorság angyalának a segítségét kérhetjük.
Az előbbi adventi gondolatokat nem nehéz saját Fradista szívünkhöz igazítani. A gyertyáink színe zöld-fehér, számunkra a lelkierőt az erkölcs-erő-egyetértés hármasa adja, mely több mint száz éve határozza meg a klub filozófiáját. Voltak olyan évek, amikor mindez veszélybe került, volt mikor mindenünket el akarták venni, de az a fajta összetartozás, mely a Fradit jellemzi, mindig is túl tudta élni a történelem viharait. Napjainkban is vannak gondok, vannak feszültségek, de bízom benne, ahogy közeledünk a szenteste felé, ezeket a gondokat félre tudjuk tenni és együtt tudunk örülni a létezésnek.
2015 több szempontból is emlékezetes év marad.
Egy remek tavaszi menetelésnek köszönhetően második helyen végeztünk a 2014/15-s bajnokságban. Megnyertük a ligakupát és 2015. május 30-án begyűjtöttük a 21. magyar kupa elsőséget. Sajnos az európai kupaszereplésünk kudarccal végződött, de több mint egy éven át veretlenek maradtunk. Thomas Doll a 34 bajnoki mérkőzéses veretlenségi sorozatával fellépett dr. Lakat Károly mellé a képzeletbeli dobogó második fokára. És ne felejtsük el, hogy Dibusz, Leo, Nagy, Gera, Pintér és Böde is tagja volt a 44 év után EB-re kijutó magyar válogatottnak. Régen volt ilyen sikeres a Ferencvárosi labdarúgás, de tudjuk azt is, ahhoz, hogy a jelenünkről a jövőben is olyan elismeréssel emlékezzenek majd meg, mint a hatvanas évekről, az Európai porondon is előre kell lépnünk. Ehhez meg vannak a feltételek, meg van az elszántság és meg van a szakmai tudás is. Bár óriási a szakadék az európai topcsapatok és a Ferencváros között, de Sziszüphosz is megpróbálta a sziklát felgörgetni a hegy tetejére, bár tudta, a Holtak Bírái megoldhatatlan feladat elé állították. Nekünk soha nem szabad feladni, többet kell dolgozni, jobban kell összpontosítani és jobban kell hinnünk az erőnkben. Egy régi bölcselet szerint minden győzelem annyit ér, amennyi áldozatot hajlandóak vagyunk hozni érte.
Akarat-érzelem-gondolat, erkölcs-erő-egyetértés. Három szó – három gondolat – három gyertyaláng.
Kedves lalolib
Köszönöm bí tor soraidat.
Az Advent — a késô ròmai birodalom értelmében — a csatí bòl visszatérô katoní knak az ünnepe Volt.
Diadalìv vagy jaj a legyôzötteknek ?
Nem gyôztek le (ha a derby is ilyennek tûnt). Diadal sok, kudarc kevés.
Az Advent keresztény értelme meg a jövô, a jövendô.
A jövendô jön. Mink meg a legjobban akkor ví rjuk, ha elébe megyünk, aminek (akinek) ami (aki) felénk jön.
A bí torsí g lényege: Ne ví rjunk, hanem haszní ljuk fel okossan azokat az erôket és erényeket, melyeket az élet adott, és mindig tí plí l is.
Legyünk Adventi gyertyí k. Roví sunkra égünk, de fényességet í rasztunk !
Hajrí Fradi. Gyùjtsunk zöld-fehér gyertyí kat.