Átigazolások – 2009/10 (nyár)

A 100%Fradi információi szerint rutinos kapussal erősödhet a keretünk. Komoly esély van arra, hogy a Sheffield United hálóőre, Justin Haber még a következő napokban csatlakozzon keretünkhöz. A 28 éves kapus több mint 30 alkalommal védte a máltai válogatott kapuját. Haber vélhetően kölcsönbe kerül majd együttesünkhöz.

(ftc.hu – 2009.08.27.)

A szerb Bojan Mamic is a Ferencvároshoz igazolhat, miután a támadó meggyőzte Bobby Davisont. Vezetőedzőnk szorgalmazta a leigazolását, ezt követően Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója sikeresen egyeztetett a játékossal és ügynökével. A felek elviekben mindenben megegyeztek, a megbeszéltek hamarosan papí­rra is kerülnek. Mamic két évre í­rhat alá az FTC-hez. Az ötszörös U18-as válogatott csatár korábban ezekben az együttesekben is játszott: Beograd, FK Dunavec, OFK Beograd, Obilic, RAD, Ripo, Kaunas és Ciudad Murcia.

(ftc.hu – 2009.07.24.)

Fiatal védővel erősödhet együttesünk. Cory Sinnot is várhatóan csatlakozik a Ferencvároshoz, a Budapestre érkezett védő ugyanis jelezte, elfogadja a klubunk által kí­nált feltételeket. A korábbi utánpótlás-válogatott védő az Evertontól érkezik, és várhatóan két éves szerződést köt az FTC-vel. Mint arról korábban beszámoltunk, Bobby Davison vezetőedző eleinte az NB III-as csapatban számí­tana az angliai edzőmeccsen már kipróbált, 19 éves tehetséggel.

(ftc.hu – 2009.07.22.)

A 100%Fradi információi szerint Adnan Ahmed is csatlakozik keretünkhöz. A pakisztáni válogatott középpályás kedden koraeste érkezik meg Budapestre, majd azt követően aláí­rhatja szerződését az FTC-vel. Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója elmondta, a játékos várhatóan két évre kötelezi el magát klubunkhoz. Adnan Ahmed mindhárom angliai edzőmeccsen pályára lépett, és az ott nyújtott teljesí­tménye után szorgalmazta leigazolását Bobby Davison vezetőedző. A játékos 11 alkalommal szerepelt a pakisztáni válogatottban, ahol eddig négy gólt szerzett. A 178 cm magas irányí­tó Angliában született, korábban Huddersfield, a Tranmere, a Mansfield és a Tranmere csapataiban is megfordult.

(ftc.hu – 2009.07.21.)

A szakmai stáb tovább teszteli a szerb Bojan Mamicot. A 28 éves támadó a ZTE elleni edzőmeccsen 25 percet már pályán töltött együttesünkben, de a félbeszakadt tornán nyilván nem születhetett döntés róla. Az ötszörös U18-as válogatott csatár korábban ezekben az együttesekben is játszott: Beograd, FK Dunavec, OFK Beograd, Obilic, RAD, Ripo, Kaunas és Ciudad Murcia. Mamic sorsa később dől el.

(2009.07.19. – ftc.hu)

Rósa Dénes és Berki Krisztián az FTC Zrt. vezérigazgatója szóban megegyezett abban, hogy a 32 éves középpályás nálunk folytatja pályafutását. A szerződés aláí­rására a jövő hét elején kerülhet sor. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezetése már a téli átigazolási időszakban szerette volna megszerezni a magyar válogatott középpályást, a Ferencváros egykori kiválóságát. Berki Krisztián javaslatára Terry Robinson egyeztetéseket folytatott a Wolverhampton Wanderers vezetésével a lehetőségekről. Azonban a játékos egy jó külföldi ajánlatot kapott a skót Hibernian FC csapatától, ezért fél évre oda igazolt. A szerződés lejártával Berki Krisztián ismét megpróbált lecsapni a játékosra és igyekezetét ez alkalommal siker koronázta. A felek minden elvi kérdésben megállapodtak és jövő hét elején aláí­rják a szerződést.

Rósa Dénes 32 éves, középpályás, 1996. november 13-án mutatkozott be a magyar élvonalban. Játszott a Vasas, a BVSC, a Győr, a Dunaferr, az Újpest csapataiban. Meghatározó játékosa volt a Ferencváros csapatának. 2005. decemberében szerződtette az angol másodosztályú Wolverhampton Wanderers F.C. csapata. A magyar válogatottban 10 alkalommal szerepelt, utoljára 2005-ben. A középpályás nem levezetni jön az Üllői útra sőt, ahogy ő fogalmaz: – Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a Fradi mezét ölthetem magamra! A tervem az, hogy a Ferencváros segí­tségével még egyszer megpróbáljam a külföldi szerződést- mondta Rósa a 100% Fradinak. – Sokat dilemmáztam, hogy hazajöjjek-e, de a Berki Krisztiánnal történt beszélgetés meggyőzött! A Ferencvárosban most valóban olyanok a körülmények és a lehetőségek, mintha egy angol csapatnál játszanék. Nagy célokkal és reményekkel jöttem haza számí­tva arra, hogy a karrieremben még van kiugrási lehetőség! Ismét a dobogó legfelső fokán szeretnék állni Fradi mezben!

(ftc.hu – 2009.07.18.)

Több próbajátékosunk sorsa is eldőlni látszik. Joaquin Martinez után Carlos Alcantara is csapatunkhoz kerülhet. Cory Sinnot érkezésére kevesebb az esély, mí­g Adnan Ahmed válaszára is vár a klub.

– Ahogy korábban jeleztük, Alcantara játéka elnyerte Bobby Davison tetszését. A játékossal is egyeztettünk már pénteken, ő némi türelmet kért, hiszen családjával is egyeztetni kí­vánt. Döntése számunkra pozití­v volt, és szakvezetőnk is jelezte, szorgalmazza a szerződtetését, í­gy gyakorlatilag mindenben megállapodtunk a spanyol védővel, aki már haza is utazott. Sinnot esetében jelenleg távolinak tűnik a megegyezés, hiszen edzőnk eleinte az NB III-ban számí­tana rá, a védő pedig a hozzánk érkező vélemények alapján ezt nem vállalná. Ahmednek szintén megtettük ajánlatunkat, várunk az ügynöke válaszára – mondta Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója a 100%Fradinak.

(ftc.hu – 2009.07.12.)

Remek hí­r szurkolóinknak: a csapat nagy erőssége, James Ashmore további két évig a Ferencváros játékosa lesz.  Erről állapodott meg az angol irányí­tóval Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója. Ashmore egy éve érkezett az Üllői útra, és játékával gyorsan alapembere lett együttesünknek. A 23 éves középpályás hosszútávon is erőssége lehet a Ferencvárosnak, ezért kezdődtek vele tárgyalások az elmúlt napokban. Berki Krisztián végül sikeresen egyeztetett az angol labdarúgóval, aki í­gy két évre kötelezte el magát klubunkhoz, ezzel Ashmore végleg a Fradié lett.

(ftc.hu – 2009.07.11.)

Spanyol szélsővédővel erősödik csapatunk. Berki Krisztián, az FTC zRt. vezérigazgatója sikeres egyeztetéseket folytatott a 21 éves Joaquin Martinezzel, aki í­gy csapatunkban folytathatja pályafutását.

– Bobby Davison nagyon elégedett volt a játékossal, és javasolta a szerződtetését. Sikeres tárgyalásokon vagyok túl mind a játékossal, mind a menedzserével, és megállapodtunk abban, hogy Martinez két évig a Ferencvárosban folytatja pályafutását – mondta Berki a 100%Fradinak.

(ftc.hu – 2009.07.10.)

Péntektől teszteljük Andrew Redmaynet, ausztrál kapust, aki jelenleg a testvércsapatunk, a Central Coast Mariners játékosa. A 20 éves kapuvédő kétszer szerepelt hazája korosztályos válogatottjában. A csütörtöki edzést az angol Cory Sinnot combsérülés miatt kénytelen volt kihagyni, nem kizárt, hogy még pénteken is pihennie kell, szombaton azonban ott lehet a csapatban a Barnsley ellen.

(2009.07.09. – ftc.hu)

Eldőlt, hogy Deme Imre, valamint Baranyai Tibor is távozik a Fraditól.

– A két játékos az elmúlt időszakban kevés játéklehetőséget kapott, ezért a szakmai stáb úgy döntött, hogy nem hosszabbí­tunk velük szerződést- mondta Berki Krisztián vezérigazgató a 100% Fradinak. Deme Imre 2006 nyarán lett a játékosunk, mí­g Baranyai Tibor 2008 elején került hozzánk.

(ftc.hu – 2009.07.08.)

Csapatunkhoz csatlakozott a 19 éves algériai Aymen Tahar, aki csak ma, a mieinkkel edzett. A fiatal középpályás 2006-tól a Sheffield United játékosa, idén februárban mutatkozott be a felnőtteknél: a Hull City elleni FA kupa-mérkőzésen lépett pályára csereként. Egy alkalommal szerepelt az algériai U 20-as válogatottban. Mint az edzés végén kiderült, a tehetség csak ma készült velünk, ő biztosan nem játszik az edzőmeccseken.

*

A vasárnapi edzés után eldőlt, hogy Keith Gillespie nem lesz a játékosunk, ma edzett utoljára a csapattal. Bár Bobby Davison vezetőedző számí­tott volna a szélsőre, őt végül nem igazoljuk le. A szakember elmondta, az észak-í­r játékossal szerződést bontott a Sheffield United, a szélső azonban a két klub közötti kapcsolat miatt kerühetett volna Budapestre. Davison hozzátette, sajnálja a döntést, hiszen az eddigiek alapján számí­tott volna a játékosra.

(ftc.hu – 2009.07.05.)

Szombaton több játékos csatlakozott csapatunkhoz. A legnagyobb név közöttük az észak-í­r Keith Gillespie, aki korábban például a Manchester Unitedben, a Newcastle-ben és a Blackburnben is megfordult. A fiatal Corey Sinnot az Evertontól érkezik, a 19 esztendős tehetség védőként bevethető. Két játékos jött a spanyol Villareal akadémiájáról is: a 24 esztendős védő, Carlos Alcantara és a 21 éves középpályás, Joaquin Martinez – ők a Murciaban is megfordultak. Elképzelhető, hogy a 25 éves Adnan Ahmed (Tranmere) is edzésbe áll ma. Bobby Davison a 100%Fradinak elmondta, várhatóan egy hétig teszteli majd őket a stáb, ők várhatóan a csapat edzőmeccsein is pályára lépnek egy félidő erejéig.

(2009.07.04. – ftc.hu)

Szkukalek Igor hat év után búcsúzott el a Fraditól. Ennek apropóján a 100% Fradi egy hosszabb interjút készí­tett a játékossal. Igor beszél az elmúlt esztendőkről, edzőiról, sikerekről, kudarcokról, valamint terveiről is.

– Ennél szebb búcsút nem is álmodhattam volna, a Vecsés elleni mérkőzés előtt előtt Springer Miklós bácsi köszöntött, majd gólt rúgtam, a közönség pedig a nevemet skandálta – mondta Szkukalek a 100% Fradiban. – Kell ennél több? Sok minden fog hiányozni, többek között a fantasztikus szurkolók is, hihetetlen milyen atmoszférát tudnak teremteni. Kí­vánom nekik, hogy még nagyon sok Fradi-sikerben legyen részük. Szlovákiába már nem megyek vissza, az egész biztos. Budapesti a párom, ráadásul október 23-ára várjuk az első babánkat, nem lenne túl bölcs dolog Szlovákiába költözni. Készülök tehát a családi életre, nagyon várjuk már Ádám érkezését. Most ez a legfontosabb mindkettőnk számára…

(ftc.hu – 2009.06.28.)

Pölöskey Péter továbbra is az Üllői úton folytathatja pályafutását. A szombathelyi támadó eddig kölcsönben szerepelt az FTC-ben, most végleg a miénk lehet.

– Nemrégiben sikeresen egyeztettem Kóbor Lászlóval, a Haladás egyik tulajdonosával, í­gy a fiatal csatár végleg hozzánk kerülhet. Bobby Davison ragaszkodott a tehetséges, remek felépí­tésű támadó leigazolásához. A játékossal is hamarosan egyeztetünk, várhatóan három éves szerződést kötünk majd vele – mondta Berki Krisztián vezérigazgató a sikeres egyeztetésről a 100%Fradinak.

(ftc.hu – 2009.06.26.)

Csütörtökön délelőtt egyeztetett egymással Berki Krisztián, az FTC zRt. IT elnöke és Lipcsei Péter. A tárgyalás eredményes volt, a felek elviekben megállapodtak arról, hogy csapatkapitányunk további három évig a Ferencvárost szolgálja majd, előbb játékosként az NB I-ben, aztán pedig edzőként.

– Elviekben megállapodtunk, de természetesen a megbeszélteket papí­rra is kell vetni, illetve több kérdést tisztázni kell még. Mindkettőnk célja az, hogy mire július 3-án elindul a csapat Angliába, addig minden részletben megállapodjunk majd. Ahogy korábban is emlí­tettem, én egy évet még szeretnék játszani, de kizárólag az NB I-ben. Felmerült, hogy az NB III-as csapatban is szerepelhetek, de alacsonyabb osztályban nem szeretnék játszani, nekem ez az egy kérésem volt. Természetesen arról szó nincs, hogy bérelt helyet szeretnék magamnak, de képesnek érzem magam arra, hogy bebizonyí­tsam Bobby Davisonnak, hogy erőssége lehetek az NB I-es Ferencvárosnak is, hihetetlen motiváció van bennem. Abban maradtunk, hogy az első évben igyekszek besegí­teni edzőként az NB III-as csapat mellett, de számomra egyelőre az az első, hogy játékosként bizonyí­tsak. Három éves megállapodást köthetünk, ennek megfelelően később edzőként szeretném segí­teni a Ferencvárost – mondta Lipcsei Péter a mai tárgyalásokról a 100%Fradinak.

(ftc.hu – 2009.06.18.)

Elégedett a vecsési kölcsönjátékával Kulcsár Dávid. A játékos elmondása szerint sokat fejlődött, a szélső az Üllői úton kezdheti meg a felkészülést.

(2009.06.15. – ftc.hu)

Csapatunk 20 játékossal kelt útra Héví­zre. A keretnek tagja a 18 éves Takács Renátó, a fiatal középpályás korábban Győrben, Fehérváron és Németországban játszott.

(2009.06.10. – ftc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK