Átigazolások – 2014/15 (tél)

Visszatért Soroksárról Kurucz Péter.

(MLSZ Adatbank – 2015.02.10.)

20150128-ramirez-cristianSzerda délután aláí­rta szerződését a Ferencvárosi Torna Clubhoz Cristian Ramí­rez, aki 2014 nyara óta a Nürnbergnél szerepelt kölcsönben.

Az ecuadori védő 1994-ben született tizenhat évvel később már hazája élvonalbeli együttesében játszott. Ramirez 2013-ban igazolt Németországba, a Fortuna Düsseldorf együttesébe, ahonnan a szintén másodosztályú Nürnberghez került.

Névjegy

Név: Cristian Ramí­rez
Poszt: védő
Nemzetiség: ecuadori
Születési idő, hely: 1994.08.12., Santo Domingo (Ecuador)
Magassága/súlya: 173 cm/79 kg
Korábbi klubjai: Independiente José Terán (2011-2012), Fortuna Düsseldorf (2013-14: 16 bajnoki), 1. FC Nürnberg (2014: 7 bajnoki)

Bemutatás

Cristian Ramí­rez 2011-ben, 16 esztendősen debütált az ecuadori élvonalban. A fiatal balhátvéd már első idényében felhí­vta magára a figyelmet, több elismert játékost is levett a pályáról.

Az ecuadori U17-es válogatottal részt vett a 2011-es mexikói világbajnokságon. Ecuador a nyolcaddöntőben Brazí­liától kapott ki, Ramí­rez pedig csapata minden meccsét végigjátszotta. Ekkoriban már akkora tehetségként tartották számon a gyors és intelligens védőt, hogy az új Roberto Carlosként emlegették.

Hazája bajnokságában 2012-ben ott folytatta, ahol 2011-ben abbahagyta, és komoly európai klubok is megkörnyékezték. Járt próbajátékon a német Borussia Dortmundnál és az angol Tottenham Hotspurnél is, ám fiatal kora és a szigorú UEFA-szabályok miatt végül otthon maradt.

2013 elején a német elsőosztályú Fortuna Düsseldorfhoz igazolt, a csapat azonban az idény végén kiesett a Bundesliga 2-be. Ramí­rez a másodosztályban szép lassan bejátszotta magát a düsseldorfiak kezdőcsapatába. 2014 nyarán kölcsönbe a szintén másodosztályú Nürnberghez került.

2013 végén, 18 évesen bemutatkozhatott az ecuadori felnőtt válogatottban, a 2014-es brazí­liai világbajnokságra utazó keretből az utolsó szűkí­tésnél maradt ki.

(fradi.hu & kicker.de alapján – 2015.01.28.)

A Ferencvárosi Torna Club és a Lech Poznan megállapodásának értelmében Holman Dávid egy évre, kölcsönben a lengyel élvonalban szereplő csapathoz szerződik.

A fradi.hu, valamint a lechpoznan.pl szombaton bejelentette, a két klub pénteki megállapodásának értelmében a 22 éves játékos egy évre, kölcsönben a lengyel élvonalban szereplő együtteshez szerződik, amelynél Lovrencsics Gergő csapattársa lesz és a 20-as mezben játszik majd. A Lechnek emellett a nyáron opciós joga lesz megvásárolnia Holmant.

„Nagyon örülök, hogy Dávid a mienk lett – mondta Maciej Skorza, a Lech Poznan vezetőedzője. – Olyan támadóval erősödött a keretünk, aki technikailag rendkí­vül képzett, fiatal és éhes a sikerre. Örülök neki, hogy bővültek a variációs lehetőségeim.”

„Ez eddigi pályafutásom legnagyobb lépése, jelenleg a Lech volt a legjobb lehetőség a számomra – mondta Holman. – Egy nagy klub játékosa lettem, ez hatalmas kihí­vás számomra, szeretnék sikereket átélni a csapattal. Csatárként és a klasszikus tí­zes pozí­ciójában is szí­vesen játszom, de a legfontosabb az, hogy a pályán mindent megteszek majd a győzelemért.”

„Sajnos az ősz nagy részét a légmellem miatt kihagytam, de remélem, most már túl vagyok ezen az időszakon, és végre csak a focival foglalkozhatok. A példaképem Robert Lewandowski, aki szintén játszott itt és mára világklasszis játékos lett. Az az álmom, hogy én is olyan játékos legyek egy nap!”

(fradi.hu, lechpoznan.pl & nso.hu alapján – 2015.01.17.)

Mindenben megegyezett a Ferencváros és a Nyí­regyháza Spartacus, í­gy biztossá vált, hogy Bosnjak Predrag tavasszal a Szparit erősí­ti. A két klub megállapodásának értelmében a válogatott védő fél évig kölcsönben játszik Nyí­regyházán.

(nyiregyhazaspartacus.hu – 2015.01.16.)

20150115-vargarVarga Roland, a válogatott, magyar bajnok szélső a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Névjegy

Név: Varga Roland
Poszt: csatár
Nemzetiség: magyar
Születési idő, hely: 1990. 01. 23., Budapest
Korábbi klubjai: Brescia (2008-2012), Újpest (2010 – kölcsönben), Foggia (2010-2011 – kölcsönben), Győri ETO (2012-2015)
Sikerei: U20-as világbajnoki bronzérmes (2009), magyar bajnok (2012/2013)

Bemutatás

Varga Roland az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Goldball FC-ben kezdett futballozni, majd az MTK utánpótlásában nevelkedett. A tehetséges támadóra külföldről is felfigyeltek, és az olasz másodosztályú Brescia leigazolta az akkor 18 éves csatárt.

A tartalékbajnokságban gólokkal hálálta meg a Brescia bizalmát, emellett pedig kiemelkedő lövőerejével hí­vta fel magára a figyelmet. 115 km/h-s löketének köszönhetően még egy olasz tv-show-ba is meghí­vást kapott, ahol a világcsúcstartó spanyol Francisco Javier Galan Marinnal mérhette össze tudását.

Eközben a pályán bemutatkozhatott a Brescia felnőttcsapatában, majd tagja volt az egyiptomi világbajnokságon harmadik helyet elérő magyar U20-as válogatottnak is. Sőt, a Costa Rica elleni bronzmeccs büntetőpárbajában ő értékesí­tette utolsó tizenegyesünket.

2010 tavaszára az olaszok Újpestre adták kölcsön, majd a következő idényt szintén kölcsönben, az olasz harmadosztályú Foggiánál töltötte.

2012-ben Magyarországra, a Győri ETO-hoz igazolt. Első szezonjában 12 góljával fontos szerepet játszott abban, hogy a győriek 30 év után ismét bajnoki cí­met nyertek. Tucatnyi találatával a góllövőlista ötödik helyén végzett. Két idény alatt mindössze öt bajnokit hagyott ki, alapember volt az ETO-ban.

A magyar válogatottba már Egervári Sándor is meghí­vta, amikor nemzeti csapatunk Csehország ellen készült. Varga végül 2014 májusában mutatkozhatott be Dánia ellen, és rögtön gólt is szerzett! Tavaly az albánok és a kazahok ellen is pályára lépett még, utóbbi összecsapáson szintén eredményes volt, í­gy három válogatott meccsén két gólnál tart.

(fradi.hu – 2015.01.15.)

20141212-hajnal-tamas

Hajnal Tamás, az 59-szeres magyar válogatott középpályás 17 év után tért haza a Ferencvárosi Torna Clubhoz!

Péntek délután aláí­rta szerződését a Ferencvárosi Torna Clubhoz Hajnal Tamás, aki 17 év után tér haza nevelőegyesületéhez. Az 59-szeres válogatott játékos az 1996/1997-es szezonban két mérkőzést játszott a Ferencvárosban, majd a Vác, a Schalke, a Sint-Truiden, a Kaiserslautern, a Karlsruher, a Borussia Dortmund, a Stuttgart, valamint az Ingolstadt csapatainál futballozott.

Hajnal Tamás 2007-ben és 2008-ban elnyerte a Magyar Aranylabda dí­ját, és közel egy évtizeden keresztül a magyar válogatott alapemberének, erősségének mondhatta magát. Thomas Doll – még Németországból – jól ismeri saját nevelésű játékosunk képességeit, de mivel a labdarúgó novemberben egy rövid ideig egyesületünk edzéseit is látogatta, arról is megbizonyosodhatott, hogy remek erőnlétnek örvendhet, í­gy támogatta szerződtetését, amelyre ma sor került.

Névjegy

név: Hajnal Tamás
poszt: középpályás
nemzetiség: magyar
Születési idő, hely: 1981. 03. 15., Esztergom
Korábbi klubjai: FTC (1996-1997), Vác (1997-1998), Schalke 04 (1998-2004), Sint-Truiden (2004-2006), 1. FC Kaiserslautern (2006-2007), Karlsruher SC (2007-2008), Borussia Dortmund (2008-2011), VfB Stuttgart (2011-2013), FC Ingolstadt (2013-2014)

Bemutatás

Hajnal Tamás 1981. március 15-én született Esztergomban. Nyergesújfalun kezdett futballozni, de a rendkí­vül tehetséges labdarúgó-palánta már 9 évesen a Ferencvároshoz került, lényegében klubunk saját nevelésű játékosa.

Hajnal gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, 16 évesen már be is mutatkozhatott a felnőttek között. Rövid váci kölcsönjáték után a német Schalke 04 figyelt fel Tamásra, aki végigjárta a magyar utánpótlás-válogatottakat is.

A Schalkénál a második számú csapatban alapember volt, 122 meccsen 50 gólt szerzett. Az első csapatban azonban kevés lehetőséghez jutott, ezért 2004-ben a belga élvonalbeli Sint-Truidenhez szerződött.

Hajnal a belga együttesben hamar meghatározó játékossá vált, ennek köszönhetően pedig 2004. október 9-én a magyar válogatottban is bemutatkozhatott a Svédország elleni világbajnoki selejtezőn. A következő másfél évben kirobbanthatatlan volt belga klubjából és a nemzeti tizenegyből is.

Két Belgiumban eltöltött év után Hajnal a német másodosztályú Kaiserslauternhez igazolt, ahonnan egy évvel később továbbállt az élvonalba frissen feljutó Karlsruhéhez. Hajnal vezéregyénisége volt mindkét csapatnak: mindkét idényben 34 meccsen játszott, és 8-szor talált a kapuba. A kék-fehérek szurkolói őt választották meg a 2007-es őszi idény legjobb játékosának.

2007-ben és 2008-ban is Hajnal nyerte a legjobb itthoni labdarúgónak járó Magyar Aranylabdát – a második elismerést már a Borussia Dortmund játékosaként vehette át. A fekete-sárgáknál Szuperkupa-győzelmet érő góllal mutatkozott be, és 2010-es súlyos sérüléséig alapember volt Dortmundban.

Felépülése után már nem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe, ezért 2011 tavaszára a Borussia kölcsönadta Stuttgartba, majd hamarosan végleg a svábok játékosa lett. Miközben Hajnal góljaival és gólpasszaival komoly szerepet játszott a VfB bennmaradásában, a Dortmunddal hivatalosan német bajnok lett.

Hajnal a következő két idényt is Stuttgartban töltötte, mindkétszer Európa Ligába jutott a csapattal, és döntőt játszhatott a Német Kupában is. 2013-ban a másodosztályú Ingolstadthoz szerződött, ám a klub edzőváltása után kiszorult a kezdőcsapatból.
Hajnal Tamás 2014 őszén már edzett a Ferencváros keretével, tavasztól pedig tétmérkőzéseken is zöld-fehérben láthatjuk majd.

A magyar válogatottban 2004 és 2013 között 59 alkalommal lépett pályára, 7 gólt szerzett. 2012-ben az észtek elleni világbajnoki selejtezőn Hajnal szerezte a nemzeti együttes győztes találatát.

(fradi.hu – 2014.12.12.)

20141117-popov-haris

Két saját nevelésű játékosunk, Popov Patrik és Haris Attila is profi szerződést kötött klubunkkal!

Popov hétéves korában lett az FTC igazolt labdarúgója, eddigi pályafutása során szinte folyamatosan idősebb korosztályokban futballozott, és mindenhonnan kitűnt gólérzékeny játékéval. Az előző szezon U17-es bajnokságában 21 meccsen 21 gólt lőtt, az U21-eseknél 11 találkozón hatot, az NB III-ban pedig két összecsapáson egyet.

Idén az U21-eseknél 11 meccsen hat találat a mérlege, de betalált a felnőtt csapat Ligakupa-mérkőzésén is. Popov a Pécs elleni bajnoki mérkőzésen pedig az NB I-ben is bemutatkozhatott már!

Keller József utánpótlás menedzser nemrégiben í­gy nyilatkozott róla.

– Patrik támadó, kifejezetten befejező, gólszerző játékos, olyan tí­pus, akit mindig is keresnek a Ferencvárosban – mondta Keller a fradi.hu-nak. – Robbanékony, jól tud helyzetbe kerülni, és a lehetőségeit is jó százalékban használja ki. Persze ez utóbbin mindig lehet javí­tani, amit el is várunk. Ami pedig elvehetetlen tőle, az a mentalitása, amit minden gyerekbe beletennék.

Akárcsak Popov esetében, Haris Attila számára sem idegen, ha idősebb játékosokkal kell felvennie a versenyt. Több poszton képes jó teljesí­tményt nyújtani, általában szűrő középpályásként futballozik. Haris – aki az idei Ligakupa-sorozatban többször lehetőséget kapott a felnőtteknél – támadásban is veszélyes, í­gy gólpasszokat is várhatunk tőle. Sőt, aki látta a Pünkösdi Nemzetközi tornán lőtt gólját, az tudja, hogy átlövéseknél is érdemes rá odafigyelni.

– Haris védekező, szűrő középpályás, de képes jól belépni a játékba. Jó a szervezőkészsége, gólpasszokat ad, és nagy gólokat is láttunk már tőle. Szintén jó mentalitású játékos, kitörési lehetőség számára a futball, í­gy biztos vagyok benne, hogy megragadja a kapott esélyt – nyilatkozta róla Keller.

(fradi.hu & MLSZ Adatbank alapján – 2014.11.17.)

2 hozzászólás a(z) Átigazolások – 2014/15 (tél) bejegyzéshez

  • Ùgy lí tom a Fradinak megint kezd megjönnie a vonzòereje. Gera Zoltí n utí n most Hajnal.

    Ezek a két jí tékosok nem akí rmilyen külföldi klubokbòl érkeztek.

    A középpí ly megerôsìtésének nagyon örülök. Az FTC-nek legalí bb olyan fontos a jò középpí lyí s mint a „T” az FTC-ben. „T” nélkül csak FC. FC meg lehet bí rmilyen csapat is.

  • Azután, hogy Hajnal – Gerához hasonlóan – az ősszel „vendégeskedett” nálunk, valószí­nűnek tartottam, hogy visszajön. Remélem, a teljesí­tménye is hasonló lesz, mint Zolié. (Egyébként Doll még odakint felfigyelt rá.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK