Átigazolások – 2016/17 (nyár)

sestak-stanislav-2Együttesünk közös megegyezéssel szerződést bontott szlovák válogatott támadójával, Stanislav Sestákkal.

A labdarúgó 2015 nyarán érkezett a mieinkhez. Sesták a 2015/16-os idényben magyar bajnoki cí­met és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett együttesünkkel, a két sikernek köszönhetően pedig Szuperkupa-győztesnek is mondhatja magát. Itt töltött időszaka alatt visszakerült a szlovák válogatottba, amellyel megjárta a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságot.

A tavalyi idényben minden sorozatot figyelembe véve 30 találkozón lépett pályára, ezeken 10 gólt szerzett és öt gólpasszt adott. Ebben a szezonban 8 találkozón egy gólpassz volt a mérlege.

Játékosmozgás

Érkezik: Csernik Kornél (UP), Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Kisvárda), Marko Djuricin (RB Salzburg), Haris Attila (Soroksár), Oliver Hüsing (Werder Bremen II.), Kunsági Roland (Soroksár), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Rju Szung Vu (Bayer Leverkusen), Valencsik Dávid (Soroksár)

Távozik: Csilus Ádám (Soroksár), Csilus Tamás (Soroksár), Dragóner Filip (Nyí­regyháza), Farkas Aurél (Szeged 2011), Gyurácz András (Budaörs), Haris Attila (Soroksár), Havas Attila (Kaposvári Rákóczi), Hodgyai László (CFR), Kunsági Roland (ETO FC Győr), Roland Lamah (), Nagy Ádám (Bologna), Popov Patrik (Békéscsaba), Rácz Gergő (Paks), Stanislav Sesták (), Silye Erik (Soroksár), Szenes Bence (Vác), Valencsik Dávid (Soroksár), Zsivoczky Péter (Kaposvári Rákóczi)

(fradi.hu – 2016.09.07.)

rju-szung-vu-2A Fradiban folytatja pályafutását a Bayer Leverkusen 22 éves dél-koreai támadó középpályása, Ryu Seung-woo. Ő csapatunk első dél-koreai labdarúgója!

abdarúgó-csapatunk kölcsönszerződést kötött a dél-koreai Ryu Seung-woo-val. A Fradi vételi opcióval is rendelkezik. A 22 esztendős játékost a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusentől szerezte meg együttesünk.

Ryut elsősorban támadó középpályásként lehet bevetni – irányí­tóként, árnyékékként, de szélsőként is remek teljesí­tményre képes. Ezt a nemrég véget ért riói olimpián is bizonyí­totta, ahol mesterhármast szerzett!

Névjegy

Név: Rju Szung Vu (Ryu Seung-woo)
Születési idő, hely: 1993. december 17., Gimhae (Dél-Korea)
Poszt: támadó középpályás
Magasság, súly: 172 cm, 67 kg
Korábbi klubjai: Chung-Ang University (2012-13), Jeju United (2013), Bayer Leverkusen (2014: 2 Bundesliga I. mérkőzés), Eintracht Braunschweig (2014/15: 16 Bundesliga II. mérkőzés / 4 gól), Bayer Leverkusen (2015-16), Arminia Bielefeld (2016: 10 Bundesliga II. mérkőzés), Bayer Leverkusen (2016)

Bemutatás

Kezdetek

Ryu Seung-woo Dél-Koreában, azon belül is Gimhae félmilliós városában született, amely Dél-Kjongszang tartományban található.

Ryu első profi csapata a dél-koreai Jeju United volt, amelyhez 2014-ben csatlakozott. Előtte a Chung-Ang Egyetemre járt, és itt is futballozott. Nem töltött azonban sok időt a Jejunál, mindössze egy hónap után kölcsönvette az ötszörös német bajnok, UEFA Kupa-győztes és BL-döntős Bayer Leverkusen. A gyógyszergyáriak a Borussia Dortmund elől happolták el, egy dortmundi drukker még üdvözlővideót is készí­tett neki – hiába.

Ekkor már nem számí­tott ismeretlen játékosnak. A 2013-as U20-as világbajnokságot például már megjárta a dél-koreai válogatottal. Ryu teljesí­tményére pedig azonnal több menedzser is felfigyelt. Ez nem is volt meglepő, hiszen már az első, Kuba elleni mérkőzésen győztes gólt szerzett.

Három nappal később a portugálok ellen is remekelt, bombagóljával egyenlí­tett, a meccs vége 2-2 lett, Ryunak ezzel tevékeny szerepe volt abban, hogy nemzeti együttesét a kieséses szakaszba juttassa. A harmadik, Nigéria elleni csoportmérkőzésen még játszott, ám sérülése miatt a nyolcaddöntőben már nem segí­thette a koreaiakat, akik Kolumbia ellen búcsúztak is.

Bayer

A Leverkusennél eltöltött első félévében bebizonyí­totta, hogy érdemes komolyabban is befektetni a játékába. Alig volt még a csapatnál, amikor a Heerenveen elleni felkészülési mérkőzésen azonnal eredményes volt. A tavasszal pedig a Bundesligában is bemutatkozhatott a Leverkusennel.

Nem véletlenül nyilatkozta róla akkori csapattársa, Simon Rolfes, a Leverkusen ikonja a következőket: „nagyon intelligensen játszik, jól mozog, és remekül használja ki a területeket”.

Ryu rendkí­vül agilis játékos, alacsonyan van a súlypontja, í­gy könnyedén tud irányt váltani. A középpálya két szélén, középen irányí­tóként, valamint árnyékékként is képes remek teljesí­tményre.

A kölcsönidőszak után a Bayer ki is vásárolta szerződéséből az akkor 21 esztendős játékost, aki profi szerződést kapott.

Kölcsönjátékok

Fejlődése érdekében a következő szezonra kölcsönadták a Bundesliga II-ben szereplő Eintracht Braunshweignek. A német másodosztályban lejátszott 16 mérkőzést, ezeken négy gólt is szerzett. A csapattal a hatodik helyen végeztek, nem sokkal maradtak le a rájátszást jelentő harmadik pozí­cióról.

A kölcsönszerződés után visszatért a Bayerhez, majd a téli átigazolási időszakban a több játéklehetőség miatt a Bundesliga II-es Arminia Bielefeldhez igazolt kölcsönben. Tavasszal pedig meg is kapta a bizalmat, tí­z mérkőzésen lépett pályára a kék-fehéreknél.

Válogatott

Az U19-es, az U20-as és az U23-as válogatottban is rendszeresen pályára lépett. Az U19-esekkel Ázsia-kupát nyert, az U20-asokkal világbajnokságon járt, mí­g az U23-asokkal ott volt a nemrég véget ért riói olimpián is – és mindhárom tornán gólt szerzett.

Az olimpiai csoportmérkőzések során kezdőként lépett pályára Mexikó és Fidzsi-szigetek ellen, utóbbinak pedig mesterhármast lőtt, í­gy kiváló formában van. De játszott a németek ellen, és kezdő volt a Honduras-szal szembeni negyeddöntőben is.

Mivel az olimpián – több megengedett túlkorossal – a nemzetek U23-as csapatai indulnak, í­gy hivatalosan még nem lépett pályára a felnőttek között. De ha hasonlóan kiválóan futballozik a mieinknél is, biztos, hogy erre sem kell majd sokat várnia.

(fradi.hu és kicker.de alapján – 2016.08.30.)

Farkas Aurél a Ferencváros második csapata után a Szeged 2011-ben folytatja pályafutását.”

(szeged2011.hu – 2016.07.30)

Dragóner Filip a Spartacus utolsó igazolása, a 19 éves támadóval és klubjával a Ferencvárossal is megállapodott a Spartacus, ő kölcsönben játszik majd Nyí­regyházán.”

(nyiregyhazaspartacus.hu – 2016.07.27.)

„Két fiatal labdarúgó érkezését jelentette be a Kolozsvári CFR. A klub szerződést kötött a Csí­kszeredában született Hodgyai Lászlóval.”

(maszol.ro – 2016.07.27.)

Havas Attila (20) és Zsivóczky Péter (20) a Ferencváros utánpótlásából jött a Rákócziba. Havas a védelem tengelyében érzi jól magát, az elmúlt félévet Monoron töltötte, ahol az NB III-as gárda stabil embere volt. Zsivóczky – aki már gól is szerzett a Kozármisleny ellen – támadó középpályás poszton szerepel. Az  NB III Nyugati csoportját megnyerő Ferencváros II. együttesében játszott a tavaszi szezonban.”

(rakoczifc.hu – 2016.07.22.)

Gyurácz András személyében belső védőt igazolt együttesünk a tavaly NB III nyugati csoport, Ferencváros bajnokcsapatától. András 31 alkalommal kezdőként lépett pályára a Fradi második csapatában. Ezeken a mérkőzéseken 3 alkalommal szerzett gólt.”

(bsc1924.com – 2016.07.15.)

Az olasz első osztályban folytatja pályafutását a Fradi fiatal tehetsége, Nagy Ádám.

Nagy Ádámért a Bologna 1,5 millió eurót fizet, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett elérheti akár az 1,8 millió eurót is.

(fradi.hu – 2016.07.14.)

„A csapatunkkal utazó két próbajátékos lehet a két utolsó befutó a Liláknál, hiszen nálunk folytatja pályafutását a Fradi fiatal támadója, Popov Patrik. Vezetőedzőnk elmondta, a fiatal játékossal megegyezett a vezetőség, már csak a szerződés véglegesí­tése van hátra.  A 18 esztendős Popov Patrik a 2014/2015-ös szezonban az NB I-ben is szerepet kapott, a PMFC elleni bajnokin mutatkozott be a Ferencvárosban. Az előző idényben az FTC második csapatának tagjaként 29 NB III-as bajnokin lépett pályára és 17 gólt szerzett, amivel második helyen végzett a Nyugati csoport góllövőlistáján.”

(1912elore.hu – 2016.07.12)

Szenes Bence a Vác csapatában folytatja pályafutását.

(vacfc.com – 2016.07.09.)

Újabb három játékossal bővült labdarúgócsapatunk kerete a napokban.

Ahogy az már eddig is nyí­lt titok volt, három játékost kaptunk kölcsönbe a Ferencvárostól a következő idényre. Közülük kettő már az előző bajnokságban is csapatunkat erősí­tette.

Az 1996-os születésű Valencsik Dávid egy éve érkezett klubunkhoz, s bár a felkészülés nagy részét a nyáron az Üllői úton végezte, végül ismét sárga-feketébe öltözik az őszi szezonban. A 19 esztendős Csilus Ádám szintén nem ismeretlen a Haraszti úton, tavasszal már Lucsánszky Tamás keze alatt pallérozódott. A nyarat szintén a Fradinál töltötte, s most tért vissza Soroksárra.

Új fiúnak számí­t viszont a 20 éves Csilus Tamás, aki az előző idényt Kisvárdán töltötte. A védekező középpályás a szezon végén visszatért az Üllői útra, a zöld-fehérek pedig ezúttal klubunknak adták kölcsön.

(soroksarsc.hu – 2016.07.08.)

20160707-csernik

Labdarúgó-csapatunk profi szerződést kötött tehetséges labdarúgójával, Csernik Kornéllal.

Csernik Kornél a 2016-os nyári felkészülés során mind a négy eddigi edzőmeccsünkön pályára lépett – sőt, a Cigánd ellen gólt is lőtt. Bátor, lendületes játékával a fiatal középpályás kiváló benyomást tett a szakmai stábra, í­gy nem meglepő, hogy élete első profi szerződését is aláí­rhatta klubunkkal.

Csernik Kornél mindössze fél éve, 2016 telén került a Népligetbe: korábban a Pénzügyőrben, majd a Kelen SC-ben játszott. Utóbbi klubban tagja volt a strandfoci- és a futsal-csapatnak is. 2015 őszén játszott a 3-2-es Fradi-sikerrel zárult FTC–Kelen SC NB II-es futsal-meccsen.

(fradi.hu – 2016.07.07.)

20160705-lovrencsicsLabdarúgó-csapatunk szerződést kötött Lovrencsics Gergővel, í­gy a magyar válogatott szélső a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Friss igazolásunk legutóbb a Lech Poznan labdarúgója volt. Négyéves lengyelországi karrierje alatt bajnoki cí­met és Lengyel Szuperkupát is nyert együttesével. Emellett begyűjtött két lengyel bajnoki ezüstöt és kétszer bejutott a Lengyel Kupa döntőjébe. A tavalyi idényben pedig az Európa Liga csoportkörében is szerepelt.

Lovrencsics részt vett a magyar labdarúgó-válogatottal a 2016-os Európa-bajnokságon is. A Portugália elleni 3-3-as döntetlen és a Belgium elleni nyolcaddöntő alkalmával is kezdőként lépett pályára.

Gera Zoltán, Nagy Ádám, Pintér Ádám, Böde Dániel, Dibusz Dénes és Stanislav Sesták mellett í­gy Lovrencsics Gergő a hetedik olyan játékosunk, aki ott volt a jelenleg is zajló kontinenstornán – Cristian Ramí­rez pedig a Copa Américán játszott.

Oliver Hüsing és Marco Djuricin után Lovrencsics Gergő személyében is egy olyan labdarúgót szerződtetett klubunk, aki a nemzetközi porondon szerzett tapasztalataival segí­theti a mieinket a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban.

Névjegy

Név: Lovrencsics Gergő
Születési idő, hely: 1988. szeptember 1., Szolnok
Poszt: szélső
Korábbi klubjai: Budafok (2006-2008), PMFC (2008-2011), Lombard Pápa (2011/12), Lech Poznan (2012/13 – kölcsönben), Lech Poznan (2013-16)
Sikerei: lengyel bajnok (2015), Lengyel Szuperkupa-győztes (2015), Eb-résztvevő

Bemutatás:

Első profi egyesülete a Budafok volt, amellyel a 2006/07-es szezonban az NB II-ben szerepelt, ám a csapat kiesett a harmadosztályba. Az ekkor 19 esztendős Lovrencsics í­gy az NB III-ban is futballozott, igaz, nem sokáig. A 2007/08-as szezon őszén 15 meccsen 10 gólt szerzett, í­gy a télen máris elvitte a másodosztályú Pécs.

A pécsiekkel egyre jobb és jobb idényei voltak, a fiatal játékos fejlődése töretlen maradt. Első félszezonjában három gólt szerzett, a Pécs hatodik lett. Ezután 10 Lovrenics-gól és egy harmadik hely – a Ligakupában pedig döntőbe jutás -, majd egy évvel később már 13 Lovrencsics-találat és szintén egy bronzérem lett az év mérlege. A 2010/11-es szezonban 9-szer volt eredményes, mellette 10 aszisztot is kiosztott, a PMFC első helyen végzett az NB II Nyugati-csoportjában. Igaz, már szezon közben tudni lehetett, hogy Gergő elhagyja az együttest.

Jöhetett egy újabb lépcsőfok. Az NB I-es Lombard Pápával a cél a bennmaradás volt. Ezt sikerült is elérniük, Lovrencsics csapata legeredményesebb játékosaként 7 gólt szerzett – mellette négy gólpassza is volt -, a Lombard a 14. helyet csí­pte meg.

A középpálya szinte minden posztján bevethető játékos teljesí­tményére külföldön is felfigyeltek. A lengyel Lech Poznan 100 ezer euróért vette őt kölcsön a Lombardtól.

Lovrencsics bemutatkozása parádésan sikerült. Az Európa Liga selejtezőjében azonnal kezdő volt, góljával és gólpasszával 2-0-ra verték a kazah Zhetysut – hamar megszerettette tehát magát a Lech drukkereivel. A bajnoki rajtra is tartogatott meglepetést: a Ruch Chorzow elleni találkozón gólt lőtt, és két aszisztot is adott, í­gy főszerepet vállalt a 4-0-s szezonkezdetből.

Első idényében, minden sorozatot figyelembe véve 8 találatig és hat gólpasszig jutott, a poznaniakkal pedig ezüstérmes lett az Ekstraklasában. Kiváló teljesí­tményével egyértelműen meggyőzte a klub képviselőit, í­gy a lengyelek újabb 100 ezer eurót fizettek azért, hogy a szélsebes Lovrencsicset magukhoz kössék.

Ahogyan azt Gergőnél megszokhattuk, ismét magasabbra emelte a lécet. A 2013/14-es szezonban, a Lech összes bajnokiján (!) pályára lépett, 9 góljával és 13 aszisztjával együttese vezére volt. A Poznannal pedig begyűjtött még egy lengyel bajnoki ezüstöt.

A következő idényben ezt is sikerült túlszárnyalnia. Bár sérülése miatt kevesebbet játszott, í­gy is alapembere volt csapatának, amely megnyerte a klub fennállásának hetedik bajnoki cí­mét! Ráadásként a Lengyel Kupa döntőjébe is bejutottak, és a bajnoki trófea mellé a Szuperkupát is elhódí­tották!

A legutóbbi idény is tartogatott újdonságot friss igazolásunknak. Első alkalommal szerepelhetett ugyanis az egyik nemzetközi kupa csoportkörében. A poznaniakkal az Európa Liga főtáblájára kerültek, Lovrencsics hat mérkőzésen is játszott, a Fiorentina elleni idegenbeli győzelemből pedig gólpasszal vette ki a részét. A nemzetközi szereplés miatt a bajnokságban ezúttal kevésbé szerepeltek jól, azonban ismét bejutottak a Lengyel Kupa fináléjába.

Gergő végül négy rendkí­vül sikeres szezon után távozott a Lech Poznantól, hogy ismét a nemzetközi porondon bizonyí­thasson, és az Ekstraklasa után az NB I-ben is begyűjtsön néhány serleget.

A Lech Poznanban nyújtott remeklésére a magyar válogatottnál is felfigyeltek, amelyben 2013 júniusában, egy Kuvait elleni felkészülési találkozón mutatkozhatott be. A nemzeti együttesben is egyre többet számí­tottak rá, a 2016-os Eb-selejtezősorozatban hat alkalommal lépett pályára. A görögök ellen megszerezte első góját, de ott volt a sorsdöntő, norvégok elleni párharc mindkét összecsapásán is.

Sőt, Bernd Storck szövetségi kapitány az Európa-bajnokságra is kivitte őt. Lovrencsics a Portugália elleni, felejthetetlen, 3-3-as találkozón 83 percet futballozott, majd kezdőként végigjátszotta a Belgium elleni nyolcaddöntőt is.

(fradi.hu – 2016.07.05.)

Az MLSZ Adatbankja alapján Rácz Gergő Pakson folytatja pályafutását.

(MLSZ Adatbank – 2016.07.05.)

Soroksári kölcsönjátéka után visszatért a Ferencváros élvonalbeli labdarúgócsapatához Kunsági Roland, ám a kapus nem marad a Fradiban, hiszen eldőlt, hogy az NB III-as ETO FC Győrben folytatja a pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 26 esztendős Kunsági Roland a télen érkezett kölcsönbe a Soroksárhoz, de csak egy NB II-es bajnokin kapott lehetőséget. Kölcsönadása lejártával visszatért a Fradihoz, mostanra pedig eldőlt, hogy nem marad az FTC-ben, az NB III-as ETO FC Győrben folytatja a pályafutását.

(nso.hu – 2016.06.29.)

A labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár ismét kölcsönkapja a Ferencvárostól Valencsik Dávidot és Haris Attilát – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 20 esztendős Valencsik Dávid alapembernek számí­tott a nemrég véget ért szezonban a soroksáriaknál, hiszen 26 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Haris Attila télen került Lucsánszky Tamás együtteséhez, ő 5 meccsen kapott szerepet és szerzett egy gólt is.

(nso.hu – 2016.06.28.)

20160623-husing-djuricinLabdarúgó-csapatunk ma délután két fiatal, mégis már komoly tapasztalatokkal rendelkező, top bajnokságokban edződött labdarúgót is szerződtetett: Oliver Hüsing és Marco Djuricin is a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
A játékosok csütörtökön érkeztek meg a Népligeti Sporttelepre. Kubatov Gábor, az FTC elnöke üdvözölte a labdarúgókat, akikre orvosi vizsgálat és egy népligeti mini túra várt, megnézték a Fradi otthonát, a felújí­tott edzőpályákat, az új konditermet, ahol holnaptól a legtöbb időt fogják eltölteni. Hüsing és Djuricin meggyőződhetett arról, hogy az FTC az infrastruktúra terén már biztosan felveszi a versenyt az európai top klubokkal.

Oliver Hüsing 1993. február 17-én született egy alsó-szászországi faluban, Bührenben. Az 1300 fős település német Wikipédia-oldala Hüsinget emeli ki mint a falu leghí­resebb szülöttjét.

A 193 cm magas belső védő 11 éves korában került a Werder Bremenhez, ahol végigjárta az utánpótlás-csapatokat.

Hüsing a harmadosztályú Werder II-ben 2012 áprilisában, 19 évesen mutatkozott be, majd 2014 decemberében, a Borussia Mönchengladbach ellen a Bundesligában is pályára léphetett.

A 2015-ös tavaszt kölcsönben töltötte a harmadosztályú Hansa Rostocknál, ahol jó teljesí­tményt nyújtott, í­gy a 2015/16-os idényt ismét Brémában töltötte, de az élvonalban kevés lehetőséget kapott.

A tartalékcsapatban viszont rendszeresen pályára lépett, í­gy a remek felépí­tésű középhátvéd játékban van. Jó viszonyí­tási alap a Fradisták számára, hogy ugyanebbe az együttesbe a Népligetben másfél évet eltöltő Mateo Pavlovic csak elvétve fért be.

Hüsing erős fejjátékával nem csak a védelemnek nyújt stabilitást, hanem pontrúgásoknál az ellenfél kapujára is veszélyes. Felkészülési meccsen az Európa Liga-győztes Sevilla kapuját is bevette.

Név: Oliver Hüsing
Született: 1993.02.17., Bühren
Posztja: védő
Nemzetisége: német
Magassága/súlya: 193 cm/88 kg
Klubjai: BV Bühren (-2004), Werder Bremen (2004-2014: 3 Bundesliga mérkőzés), Hansa Rostock (2015 – kölcsönben: 16 Regionalliga mérkőzés / 2 gól), Werder Bremen (2015-16: 30 Regionalliga mérkőzés / 1 gól)

Marco Djuricin szerb és horvát felmenőkkel rendelkezik, de Bécsben született, í­gy később folyamatosan az osztrák válogatottakban futballozott. Édesapja edzőként dolgozik, jelenleg az osztrák alsóbb osztályú Ebreichsdorf trénere. Djuricin kilencévesen kezdett el komolyabban foglalkozni a labdarúgással, első klubja az SV Donau volt. Itt négy évet töltött, majd felfigyelt rá Ausztria legsikeresebb egyesülete, a Rapid Wien. A következő esztendőket – egy egyéves Austria Wien-kitérőtől eltekintve – a zöld-fehéreknél töltötte.

Tizenhat évesen rövid ideig az FC Stadlau játékosa lett, ám aztán Németországba, a Herthába szerződött.

Itt igen hamar megmutatta, hogy remek képességű labdarúgó válhat belőle. 17 évesen már a felnőtt csapattal edzőtáborozhatott, teljesí­tményével lenyűgözte edzőjét, a játékosként Eb-győztes Markus Babbelt. A 181 centiméteres futballista hamar be is mutatkozott a felnőttek között. A Bundesliga 2 nyitófordulójában csereként lépett pályára, és varázslatosan futballozott, két góljával 3-2-es győzelemhez segí­tette a Herthát. Djuricin ebben az idényben összesen kilenc meccset kapott a Herthában, és négy góljával részese volt a csapat élvonalba való visszajutásának.

A következő idényben elsősorban a Hertha második csapatában számí­tottak rá, ahol 16 meccsen kilenc gólt is lőtt, de bemutatkozhatott a Bundesligában – a Nürnberg és a Stuttgart ellen kapott lehetőséget, utóbbi meccsen Hajnal Tamás is ott volt az ellenfél együttesében.

Fejlődése érdekében a 2012/13-as szezonban kölcsönadták a Jahn Regensburg csapatának, amellyel a német másodosztályban futballozott.

2013 nyarán visszatért Ausztriába, miután szerződtette őt a Sturm Graz. Itt újabb lépcsőfok következett pályafutásában, hiszen a csapattal bemutatkozhatott az Európa Ligában. Első idényében 18 osztrák bajnokin hatszor volt eredményes.

A következő idénye fantasztikusan indult. Az ősszel 21 tétmérkőzésen 17 gólt lőtt, nem csoda, hogy az egyre merészebb álmokat szövögető Red Bull Salzburg is kinézte magának Djuricint, aki 2015 januárjában í­rt alá az RB-hez – a transfermarkt.de szerint 2,5 millió eurót fizettek érte. A salzburgiaknál tavasszal 13 találkozón lépett pályára, és a szezon végén bajnoki cí­met, valamint Osztrák Kupa-győzelmet ünnepelhetett velük. A Red Bullal is pályára lépett az Európa Ligában, ráadásul már a kieséses szakaszban. A Villarreal elleni párharc egyik mérkőzésén gólt lőtt, a visszavágón pedig gólpasszt adott! A salzburgiakkal nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében is szerepelt.

Tavaly nyáron azonban ismét légiósnak állt, az angol másodosztályú Brentford vette őt kölcsön. A kőkemény angol második ligás együttesben 22 bajnokin lépett pályára, de játszott a patinás FA Kupában is.

Djuricin az U17-es, az U18-as, az U19-es és az U21-es osztrák válogatottban összesen 26-szor játszott, és kilenc gólt lőtt. Többek között a 2010-es, U19-es Európa-bajnokságon is eredményes volt, amellyel kiharcolta csapatának az U20-as világbajnokságon való részvételt.

Az új játékosunkban rejlő potenciált mutatja az is, hogy egy évvel ezelőtt az osztrák válogatottban is bemutatkozhatott. Azonnal tétmérkőzésen, a Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőn játszott csereként, majd néhány nappal később a bosnyákok elleni barátságos találkozón is szerepet kapott. Az osztrákok később ki is harcolták az Eb-részvételt.

Bár Djuricin még mindig csak 23 esztendős, rendkí­vül tapasztalt labdarúgónak számí­t, akinek a nemzetközi porond sem ismeretlen. Bí­zhatunk tehát benne, hogy nemcsak az NB I-ben, de a Bajnokok Ligájában is nagy segí­tségére lesz csapatunknak.

Név: Marco Djuricin
Született: 1992.12.12., Bécs
Posztja: csatár
Nemzetisége: osztrák
Magassága/súlya: 182 cm/75 kg
Klubjai: SV Donau (1999-2003), Rapid Wien (2004-05, 2006-08), Austria Wien (2005-06), FC Stadlau (2008), Hertha BSC (2008-13: 2 Bundesliga mérkőzés, 9 Bundesliga 2 mérkőzés / 2 gól), Jahn Regensburg (2012-13: 16 Bundesliga 2 mérkőzés / 3 gól, kölcsönben), Sturm Graz (2013-14), Red Bull Salzburg (2015), Brentford (2015-16: 23 Championship mérkőzés / 4 gól, kölcsönben)
Válogatottság: Ausztria U17, Ausztria U18, Ausztria U19, Ausztria U21, Ausztria felnőtt (2 alkalommal)
Eredményei: osztrák bajnok, Osztrák Kupa-győztes, Bundesliga II-győztes

(a fradi.hu, a werder.de és a kicker.de (itt és itt) alapján – 2016.06.23.)

Sajtónyilvános edzést tartott a labdarúgó NB I-ben cí­mvédő Ferencváros. A népligeti tréningen feltűnt a 18 éves bosnyák-albán kettős állampolgárságú támadó, Drilon Cenaj is.

Cenaj fiatalon megfordult a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémián, majd az FK Sarajevóban, ahonnan tavaly októberben került az olasz Chievo Primavera-csapatához. A 2015–2016-os szezonban 12 mérkőzésen jutott szóhoz.

(nso.hu – 2016.06.16.)

Az FTC labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta, szerződést hosszabbí­tott a klubbal az egyaránt 20 esztendős Silye Erik és Valencsik Dávid.

A balhátvéd Silye Erik alapembere volt az NB III Nyugati csoportját megnyerő FTC II-nek, de az MK-sorozatban az első csapatban is pályára lépett. A fradi.hu közleménye szerint Silye a következő idényben kölcsönjátékosként az NB II-es Soroksárban futballozik.

Valencsik Dávid Soroksárról tért vissza a zöld-fehérekhez – a középhátvéd megpróbálja kiharcolni magának a helyet a hosszabbí­tás után az FTC első csapatában.

(nso.hu – 2016.06.15.)

Öt játékos kölcsönszerződése lejár a Soroksár másodosztályú labdarúgócsapatánál. Korozmán Kevin visszatér az MTK-hoz, mí­g Valencsik Dávid, Csilus Ádám, Haris Attila, Kunsági Roland a Ferencvároshoz, utóbbi kivételével mindannyian anyaegyesületükkel kezdik meg a felkészülést – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Soroksáron minden emlí­tett játékosra számí­tanának a következő szezonban is, azonban elsősorban a labdarúgók anyaegyesületén múlik, hogy ismét kölcsönadják-e őket a XXIII. kerületieknek.

*

Csilus Tamás kölcsönjátéka után visszatér anyaegyesületéhez, a Fradihoz.

(nso.hu és nso.hu – 2016.06.06.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK