K@rcsi

Fodor Imre

Fodor Imre

Az aprótermetű, ámde csupaszí­v jobbszélső í­zig-vérig fradista családból származott, jómaga azonban az Újpesttel szimpatizált.

Már egészen kiskorában kitűnt, mennyire ügyesen bánik a labdával. Az édesapja akkor a KSI-be akarta elvinni, végül kilencesztendősen az MTK-VM játékosa lett. (Egyik edzője mondta is, hogy akkor lettek volna igaziak az MTK kölyökmeccsei, ha Fodor kap egy külön labdát.) Választása jö döntésnek bizonyult, mert mindössze 16 évesen már az NB I-ben futballozot. Mezey György csereként szerepeltette a Salgótarján ellen 4-0-ra megnyert bajnokin, ahol majdnem gólt is szerzett, a kapufát találta el. Állandó csapattag Sárosi László edzősködésének idején lett a másodosztályban.

Cselezett és vágtatott a védők nagy bánatára, s olykor valóban feltartóztathatatlannak tűnt. Foci egyre népszerűbb lett, rajongtak érte a szurkolók, s bizony nagy volt az elkeseredés a kék-fehérek háza táján, amikor a korszak sikercsapatához, a Bp. Honvédhoz került.

Kispesten is a közönség kedvencévé vált, bajnoki cí­meket, magyar kupát nyert. Meghatározó játékosként kezelték. Innen lett válogatott is. Akkor már a pálya közepén irányí­tóként számí­tottak rá, de onnan is tovább ment, Siófokra igazolt.

A Balaton-partra került német klubtulajdonos paradicsomi állapotokat teremtett, és alaposan megerősí­tette a helyi Bányászt. Fodor mellett ott játszott Fischer Pál és Gregor József és még több remek futballista. A nagy áttörés nem sikerült, a siófokiak nem nyertek bajnoki cí­met, a német üzletember elköszönt, a pénz elfogyott, a sztárok szétszéledtek.

1992 tavaszán Nyilasi Tibor hí­vására Ferencvároshoz szerződött. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IV.7. Ferencváros – Paks: 1-0

ÓRIÁSI LÉPÉST TETT A CÍMVÉDÉS FELÉ A FERENCVÁROS

Szappanos bravúrjaival sokáig tartotta magát a Paks, de a hajrában Traoré eldöntötte a mérkőzést – és alighanem az aranyérem sorsát is.
A labdarúgó NB I 27. fordulójának nagy rangadóján a Ferencváros 1–0-ra legyőzte odahaza a Paksot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sós Károly

sos-karoly-31925 és 1927 között a Ferencváros játékosa volt, de az első csapatban nem játszott. Játékos pályafutásának állomásai: Vasas, Nemzeti, Attila. Külföldön az FC Saint Malo, Olimpique Ales, FC Bern, Banska Bystrica csapataiban fordult meg.

1938-ban hazatért a Gammába, ahol pályafutása végén már játékosedzőként ténykedett.

Edzői pályafutásának következő állomásai: Haladás, Újpest, Haladás, SBTC, Dorogi Tárna.

Deák Ferenc távozása után, 1953-ban ült le a Bp. Kinizsi kispadjára. Négy szezonon át volt a nevétől és szí­neitől is megfosztott Ferencváros vezetőedzője. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IV.3. MK, DVTK – Ferencváros: 0-2

ZACHARIASSEN VOLT A FŐSZEREPLŐ, GYŐZÖTT A FRADI A DIÓSGYŐR ELLEN

A kapura sokkal veszélyesebb zöld-fehérek jutottak így be a Magyar Kupa elődöntőjébe.
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a DVTK 2–0-ra kikapott odahaza a Ferencvárostól, így a vendégek jutottak be az elődöntőbe.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.III.31. Mezőkövesd – Ferencváros: 0-3

GYŐZÖTT A FERENCVÁROS, ESÉLYE SEM VOLT HAZAI PÁLYÁN A MEZŐKÖVESDNEK

Három góllal nyert a Ferencváros, de sokkal többször is betalálhatott volna az NB II felé csúszó hazaiak ellen.
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a sereghajtó Mezőkövesd a listavezető Ferencvárost fogadta, és a vendégek 3–0-s győzelmet arattak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Megyesi István

Megyesi István

Tizenöt évesen balszélsőt játszott az NB III-as Békéscsabai VTSK-ban, olyan társakkal, mint a később újpesti Tóth András és Nagy László továbbá a Vasasba kerülő Müller Sándor. Innen került 18 évesen a Fradihoz. Rögtön az első csapat edzéseit látogatta, aztán fél éves katonaság következett a Flotillánál. Innen szerette volna leigazolni a Honvéd. Megyesi azonban nem í­rta alá az átigazolási lapot.

1967-től a Fradi-pályán élt Juhász Pistával és Horváth Apival együtt. Szó szerint lehet venni, hiszen évekig a klubház padlásszobájában, a Villa Negrában lakott … Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.III.26. Magyarország – Koszovó: 2-0

SZOBOSZLAI ÉS NAGY ZSOLT BETALÁLT, MEGVERTÜK KOSZOVÓT A PUSKÁS ARÉNÁBAN

Alaposan feljavult a második félidőre a mieink játéka.
A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra megverte Koszovót felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.III.22. Magyarország – Törökország: 1-0

SZOBOSZLAI GÓLJÁVAL ISMÉT LEGYŐZTÜK A TÖRÖKÖKET!

Gulácsi és Schäfer győztes meccsen tért vissza, ismét telt ház volt a Puskás Arénában.
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a telt házas Puskás Arénában Törökországot, a találkozót eldöntő gólt Szoboszlai Dominik szerezte büntetőből.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK