Az én hősöm: Varga Zoltán
Nála eredményesebb (több gólt rúgott, több trófeát szerzett stb.) labdarúgó bőven született, magyar pályán is akadt elegendő, ám számos kortársa esküszik, hogy jobbat, mint Varga Zoltán, nem látott soha. Játékának lényegét nem a kicsikart győzelem öröme, hanem egy-egy – meglehet, gólt sem hozott – mozdulat, szinte valószerűtlen bravúr áhítatának emlékezete adta, ami mítoszformáló elemként épült be a futballszurkolók tudatába, azokéba is nemegyszer – s ez az, ami példátlan –, akik nem látták játszani a maga idején! A labdarúgás „kegyelmi pillanata” ez a história, benne a játék atavisztikus örömének, az önmagunkká válás s a mindenséggel való összeolvadás szabadságának átélni vágyott ideája villan fel valamiképp.
S mert Varga elment 1968-ban, s mert futballunk ezt követően – de nem csupán emiatt! – látványos süllyedésbe kezdett, a hiány, az ő hiánya (is), az egykori „aranykor” mámorára emlékeztette a labda szerelmesét. Valamire, ami volt, illetve hisszük, hogy volt, aztán eltűnt, de ami vele még ma is lehetne talán, s ebben az érzelmi keretben a tűnt remények, a vádaskodások, az álmok, a magabiztos állítások, s az indulatok kavarognak azóta is. Olyan tünemény – avagy rejtély – ez, ami szinte-szinte megfejthetetlennek mutatkozik.
Állítom, a Varga Zoltán féle jelenség csak futballrajongói szívvel valóban átláthatatlan, s az bizony a „futballszakos” historikus vagy újságíró hozzáállásával is! Mert hogy is gondolkozik az efféle lélek – a valóságnak tökéletesen megfelelve persze? Egy csapat, egyáltalán e játék precíz, megmásíthatatlan hierarchikus alakulatként működik ezen észjárás szerint. Vannak elsők, s vannak hátrébb vagy hátul lévők a sorban, ez így volt, és így lesz az idők végezetéig, s nem is lehet ez másképp! De mit tegyünk, ha épp ez az a „törvény”, ahonnét szemlélve a Varga-jelenség értelmezhetetlen lesz mindenkinek. Aki e látószögből beszél – tegye szeretettel, tisztelettel bár! – egyetlen dolgot vet Varga szemére minduntalan, s belátom, e futball-látószög elkötelezett foglyaként, nem is nagyon tehet mást. Miért türelmetlenkedett, miért zavarta Albert „elsősége”, hisz tudhatta volna – jó három évvel ifjabbként –, hogy az idő neki dolgozik?
Jól ismerhettem, sokat beszélgettünk, akadt, hogy öt-hat órán át, de szinte soha nem a „konkrét” futballról, hanem a mögöttünk hagyott időről, sorsunk tanulságairól inkább. Ezért mondom: nem szellemi géniusz, meglehet, cselekedeteiben ösztönös lélek, de döbbenetesen tanulságos lény is volt ő, aki a létezés itt e földön „soha el nem érhető” lényegére nézvést rendkívül következetesnek mutatkozott. Nem volt türelmetlen, nem Albert „elsősége” zavarta akkor! Olyan világot, olyan „közeget” akart – a futball „földi” törvénye felől nézvést lehetetlent tehát! –, ahol nincsen „első”, s ahol főleg az nincs (!), ami az „elsőséggel” együtt jár, a kivételezettségtől, a hajbókolástól, az önimádattól kezdve akármeddig. Ha ő lesz „elsővé”, mindent szétvert volna maga körül! Gyűlölte a „rajongást”, az „elsőség” öntudatát, az eszement „szeretetet” minden formájában. Utópista volt, ha tetszik, abban az értelemben, ahogy a szeretet színházáról álmodó Latinovits Zoltán, vagy a „magyar modell” esélyét egy életen át fogalmazó Németh László is az volt természetesen.
Azt kergette, ami elérhetetlen, ám soha föl nem adható. Nemcsak játéka emlékének káprázatát, hanem azt az örök ideát is reánk hagyta ő, ami nélkül jól, „sikeresen” élni lehet, csak – hitem szerint – nem igazán érdemes!
N. Pál József
5 hozzászólás a(z) Az én hősöm: Varga Zoltán bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Szerintem és ahogy leírva,olvasva,látva különböző hírforrásokból ő volt a FRADI MESSIJE aki a labdával azt csinált amit akart,mert IMÁDTA ezt a sportot!
VARGA ZOLTÁN nagyon hiányzol nekünk a mentalitásodat nagyon sokan tanulhatják!
Volt ANNO egy “CSÁSZÁRUNK és egy KIRÁLYUNK”!!!
Mai fiatalok tényleg nem hiszik el, de MESSI volt! Ne jöjjön nekem senki, hogy akkor kocka alakú volt a labda (nem igaz, csak sokkal nehezebbb volt vele lőni és célozni), kevesebbet kellett futni (részben igaz), kisebb volt a tempó (igaz), mert mindenkit a SAJÁT korához kell mérni! A mai Messi, CRonaldo híveknek sem fog jól esni, ha 20-30 év múlva az akkori fiatalok nyeríteni fognak, hogy „ezek” milyen „kezdetleges”, „lassú” futballt játszottak!
„Vargazolira” visszatérve (mert ő sosem volt „Varga”, hanem mindig, mindenkinek csak „vargazoli”): szédületes cselezőkészség, elképesztő térlátás, fantasztikus lövőerő, ragyogó fejelni tudás, brilliáns technika jellemezte.
Messi cselezőképessége és gólpasszai, technikai tudása + CR lövőereje, pontos pontrúgásai és fejesei = kb. VARGAZOLI.
Csak, ahogy írtad, hiába volt „király”, de mellette ott játszott a „CSÁSZÁR”!
MAI NYELVRE LEFORDíTVA: Neymar is azért ment el, mert tudta, hogy Messi mellett mindig csak másodhegedűs lesz … kb. ezért ment el Zoli is.
Azért 2 év (!!!) kihagyás után 23-25 éves kora között olyanokat művelt a Bundásban, hogy öreg Hertha-szurkolók még ma is keresik a szavakat. Ők előtte sorozatban adott kötényt (tunnel trick) nem is láttak.
26 éves korára örökre el volt tiltva a játéktól Magyarországon, NSZK-ban, Franciaországban -a menedzsere jól megvezette-, miután 2 évig a FIFA tiltotta ki még a Naprendszerből is. Ezek után elment Aberdeenbe, az akkoriban ragyogó skót futball 3. legnagyobb klubjához (később bajnokságok, kupák, KEK-győzelem, európai Szuper Kupa stb. Fergusonnal), ott játszott 1/2 évig és 2000-ben (!) az Aberdeen-szurkolók a VLAHA VOLT LEGJOBB Aberdeen-játékosnak választották! Azért ez is mond annyit, mint hogy ki hány Aranylabdát kap, nem?
BÚÉK minden Fradistának!
Kedves Lacimadár!
Szerettem volna válaszolni, de nem tudom a soraimat elküldeni. Valmi hiba lehet a rendszerben, vagy végképp nem értek hozzá.
Tisztelettel: N. Pál József
Kedves Lacimadár!
Az oldal egyik szerkesztőjének biztatására megpróbálom még egyszer.
Szóval. Régóta olvasgatom a hozzászólásaidat – valószínűsítem, hogy kb. egykorúak lehetünk (57-ben születtem) – s igazat adok neked: valóban nemigen érdemes különböző korokat összehasonlítani, ahogy a „mérhető” sportágakban sem érdemes. Ám Te is mindig hasonlítgatsz, de nem baj, mert a fiatalabbak kedvéért láttató és ötletes módon teszed.
Mintha soraid arról tanúskodnának, hogy nem olvastad el, vagy ha igen, nem értetted meg, amit ebben a rövid – eredetileg a MÚLT-KOR című történelmi magazin számára írt s ott megjelent – írásban állítottam.
Csak annyit akarnék megjegyezni, hogy egy dolgot nagyon másként látok, s mivel eléggé bizalmas viszonyban voltam Varga Zoltánnal, biztos vagyok benne, hogy én hiszem jól. Hogy Neymar miért ment el, az ő dolga, ebben szerintem igazad is lehet.
Ám Varga NEM AZÉRT ment el, mert ki akart lépni ALBERT ÁRNYÉKÁBÓL. NAGYON NEM EZÉRT, sokkal összetettebb dolog volt ez, bár futballaggyal gondolkodva így látszik logikusnak.
így, ebben a formában hosszabban szót váltani nem lehet a dologról, de ha írsz a címemre (npjozsef@gmail.com) szívesen szót cserélek erről is Veled.
Tisztelettel: N. Pál József
Szép sorok, köszönet érte!
Azt hiszem a fent vázolt futballt , a „játék örömét” a modern futball teljesen leváltotta.
Kár érte, kár hogy nincs már „Vargazolink”
BÚÉK Ferencváros!