Az otthon zöld füvén VI.

Cí­mlap

A Tisza-parti Kalmár

Baróti Lajos, Lakat Károly, Toldi Géza – első hallásra klubszinten talán nehezen kapcsolható össze a három legendás játékos, hiszen Baróti nevére mindenkinek az Újpest, Lakatot és Toldit meg ezen az oldalon nem kell bemutatni, hiszen mindketten örökké beí­rták nevüket labdarúgásunk történetébe. Ha ehhez még hozzávesszük 1942-t, a II. világháború keleti frontját és egy szegedi Kalmárt, aki nem olyan személy volt, aki különféle árut vásárolt, majd máshol haszonnal értékesí­tett és nem is egy szellő, mely a parkok fái között lengedezett, akkor egy igazi történelmi mérkőzés képe elevenedik meg. Kalmár György, 1942. május 17-én olyan huzatot idézett elő a szegedi sportpályán, mely nem a környező fákat lebegtette meg, hanem a Ferencváros védelmét rombolta össze.

A kiváló szegedi csatár mesternégyest ért el a Fradi elleni 5:0-s mérkőzésen. És vajon hogyan kerül a képbe Baróti, Lakat és Toldi? Talán kevesen tudják, de ebben az évben mindhárman a Szegedi AK játékosai voltak. Így talán nem is olyan meglepő a fölényes győzelem a háború viharában. A mérkőzés évében még „győzelmi jelentések” érkeztek a keleti frontról, de mindannyian tudjuk, valójában mi is lett a sorsa a II. magyar hadseregnek a Don-kanyarban.

Természetesen nem egy történelem órán vagyunk, és a „Tisza-parti Kalmár” remekléséről szól a fejezet, de ahogy azok akik felültek 1942-ben a lelátóra és szurkoltak a csapatoknak, úgy az emlékezők sem vonhatják ki magukat a háború borzalmából.

OZF_060_19420517_048051_SZAK-FTC

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK