Az otthon zöld füvén XI.

Bányásznap Mikulás előtt

Szent Borbála, akinek a legendája a villámlással kötődik össze, idővel a bányászok, kohászok és tűzszerészek védőszentjévé vált. Nevét tragikus és önfeláldozó élete tette halhatatlanná, de az előbb emlí­tett szakmához az a hit kötötte, mely szerint a tisztelői nem halnak meg gyónás és a betegek utolsó kenetének felvétele nélkül. És ha belegondolunk, hogy ezek a szakmák mennyire veszélyesek voltak, egyből érthetővé válik miért is kötődik a bányásznap Borbálához. A Bányásznap hosszú múltra tekint vissza, a II. világháború előtt bányavidékenként eltérő időpontban rendezték ezeket az ünnepségeket. A második világháború és az azt követő kommunista berendezkedés ezt a rendet felbontotta, és 1951-től szeptember első vasárnapján rendezték meg a Bányásznapot. A tatabányai bányászat rendkí­vül sanyarú viszonyai, az 1950-es nagy bányaszerencsétlenség és az ezek miatti elégedetlenség késztette az akkori politikát, a bányászok helyzetének javí­tására, erkölcsi és anyagi elismerésére. És ennek egyik eszköze volt a Bányásznap törvénybe iktatása.

A másik eszköz már sokkal hétköznapibb és sportosabb volt. Az ötvenes évektől ha bányásznap, akkor bajnoki mérkőzés, és a sorsolás „szeszélye” folytán a hazai bányászcsapat ellenfele a Ferencváros volt. így vált teljessé az ünnep, bár voltak kivételek. 1958-ban a svédországi világbajnokság átí­rta a forgatókönyvet, és szeptember első vasárnapján a Honvéd látogatott Tatabányára (a Fradi akkor épp az Újpestet verte 4:2-re), de szeptember 30-án (Borbála névnap december 4-én van) már nem kerülhettük el a sorsunkat. A „pót-bányásznapi” mérkőzésen meg olyan történt, melyre az 1957-s „újjászületésünk” óta nem volt példa.

Kaptunk egy ötöst… Nem a lottón, hanem a focipályán. Hogyan történhetett meg ez a „szégyen”? Az Otthon zöld füvén következő fejezetéből ez is kiderül.