„Azt mondták, nem lesz belőlem jó játékos” – Gerához hasonlí­tják az új Fradi-kedvencet

csakfoci.hu

Már gyerekként is hatalmas tehetségnek tartották, 16 évesen mégis eltanácsolták az MTK-tól, pedig korábban volt olyan idénye, amikor 72 gólt szerzett. Ma már a Fradi-szurkolók új kedvence, akit sokan Gera Zoltánhoz hasonlí­tanak. Holman Dávid az idei szezonban robbant be az NB I-be az ETO-nak és az MTK-nak szerzett gólja után. A 20 éves középpályás példaképe Lipcsei Péter és Ebedli Zoltán, rövid távú célja pedig 10 gól, 10 gólpassz és egy bajnoki aranyérem.

A téged jól ismerők szerint már egészen kicsi korodtól nagyon tudatosan készültél a profi pályafutásodra. Ez miben nyilvánult meg?
– Azt mondták, kis korom óta látszott, hogy van bennem tehetség – kezdte Holman Dávid a csakfoci.hu-nak. – Nyolc évesen kerültem Vácra, de már akkor is végeztem külön edzéseket. Tí­z éves lehettem, amikor rendszeresen futottam 4 kilométert időre a szomszéd faluból, édesapám pedig jött mögöttem kocsival és adta a tanácsokat…Akkor már mindent alárendeltünk a focinak, a tanulásban az volt a cél, hogy meg legyen az érettségim, amit sikeresen teljesí­tettem.

Aztán úgy tűnt, hogy az MTK-ban futhatsz be…
– 14 évesen, mindenidők legfiatalabb játékosaként kerültem az agárdi akadémiára, ahol nálam idősebbek ellen játszottam. Hiába volt meg a tehetségem és voltam technikás, az alacsony termetem miatt kevés sikerélményben volt részem. 15-16 évesen még csak 160 centi voltam, el is tanácsoltak az MTK-tól, mondván a fizikai paramétereim miatt nem lesz belőlem igazán jó játékos. Egyedül Domonyai László, az MTK klubigazgatója bí­zott bennem, és ahogy tudom, harcolt a maradásomért. Ő egyébként pár hete az MTK-nak lőtt gólom után felhí­vott és gratulált.

Ehhez képest most 160 centinél „picivel” magasabbnak tűnsz…
– 187 centi vagyok. 16 évesen visszakerültem Érsekvadkertre, ott kezdtem el nőni óriási tempóban. Ezt meg is érezte a térdem, állandó fájdalmaim voltak, örültem, ha 15 percet játszani tudtam a 90-ből. Egy év alatt magamra pakoltam 25 centit.

Aztán jött a Fradi.
– Mindig is a Fradiban szerettem volna játszani, ezért is mentünk el Rakonczai Andráshoz, a klub akkori utánpótlás vezetőjéhez, aki azonnal befogadott, még úgy is, hogy előtte a megye II-ben szerepeltem. Ezt követően aztán folyamatosan lépkedtem előre, 18 évesen Lipcsei Péternél bemutatkoztam az NB II-ben, rendszeresen megkaptam a lehetőséget, annak ellenére, hogy olyan nagy nevek játszottak vissza, mint például Andrezinho vagy Rodenbücher.

Mikor érezted, hogy Ricardo Moniz komolyan számol veled?
– Amikor a Fradi edzője lett, már egy hét után felvitt az első kerethez, ott edzettem egy ideig. Elutazhattam a marbellai téli edzőtáborba is, de akkor egy sérülés miatt egyáltalán nem voltam topformában, ezért várható volt, hogy visszaküld a másodosztályba. De ezt követően is rendszeresen figyelt, í­gy mikor újra összeszedtem magam, megint számí­tott rám az edzőm. Ennek ellenére meglepetésként ért, hogy a tavasszal Debrecenben kezdőként is debütálhattam. A meccs napjának reggelén még úgy volt, hogy nem játszom, de a mérkőzés előtt nem sokkal Ricardo Moniz szólt, hogy kezdeni kéne…Nem sikerült rosszul, adtam egy gólpasszt Somaliának és nyertünk 3-2-re.

Az idei szezonban pedig szinte már kihagyhatatlan vagy a Fradiból…
– Örülnék, ha í­gy lenne, de ettől még messze vagyok. Tény, hogy négyszer voltam kezdő és egyszer csere, de tudom, hogy ez a sok játéklehetőség azért is adatott meg, mert Leonardo sérült. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne bí­znék magamban, de ő egy nagyon jó labdarúgó, én pedig remélhetőleg majd egyszer szintén az leszek.

Nem vagy túlságosan is szerény?
– Tisztában vagyok a képességeimmel és azzal is, hogy hol a helyem. Természetesen azon leszek és azért dolgozom nap mint nap, hogy megtartsam a helyem a csapatban. Na jó, akár Leonardo mellett is el tudnám magam képzelni a Ferencváros középpályáján.

Mennyire ijesztő jövőkép számodra, hogy a Fradi sajátnevelésű játékosai közül az elmúlt két évtizedben igazi karriert csak Lisztes Krisztián tudott befutni?
– Pedig voltak tehetségek, de a gyorsan jött sikert nem mindenki tudta kezelni. Én nem szeretnék ebbe a hibába esni. A földön kell maradni, szerénynek kell lenni és alázatosan dolgozni, csak í­gy lehet eredményt elérni.

Melyik korábbi Fradi-kedvenchez hasonlí­tanád magad?
– Hallottam már, hogy Gera Zolihoz hasonlí­tanak. Ez elég hí­zelgő. Rajta kí­vül Lipcsei Peti a nagy kedvencem, valamint Ebedli Zoli bácsi. Ha csak fele annyi meccset játszhatnék a Fradiban, mint bármelyikük, már elégedett lennék. Rengeteget kell még azonban fejlődnöm, szinte a játék minden elemében, leginkább a gyorsaságomat és az állóképességemet kell fejleszteni.

A lövőtechnikád hasonlí­t az előbb emlí­tett elődökéhez, legalábbis a bombagólod erről árulkodik.
– Nem véletlen, rengeteget gyakorlom ezeket a szituációkat már gyerek korom óta. Akkor sem jövök zavarba, ha a bal lábammal kell cselezni vagy éppen kapura lőni. Érdekes, hogy pont a győri meccs előtti utolsó edzésen kint maradtam a pályán Ricardo Monizzal és néhány társammal a kapura lövéseket gyakorolni. Aztán másnap sikerült egy ilyen helyzet után fontos gólt szereznem.

Mennyire vagy tipikus góllövő, hány találat volt a rekordod egy szezonban?
– Vácon az U12-es bajnokcsapatban 72-szer voltam eredményes. Akkor még ék voltam, később járt nálunk a Marseille utánpótlás igazgatója, ő javasolta az edzőimnek, hogy a technikai tudásom egy sorral hátrébb még jobban kijönne. Azóta játszom a csatárok mögött.

Gondolom, akkor sem leszel túlságosan szomorú, ha idén nem találsz be 72-szer…
– Három célom van ebben a bajnokságban. Az első és legfontosabb, hogy megnyerjük a bajnokságot. A második, hogy legalább tí­z gólt szerezzek, a harmadik pedig, hogy ugyanennyi gólpasszt adjak. Ha mindhárom összejönne, nagyon boldog lennék, de ha csak az első, akkor sem leszek szomorú.

Privacsek András

Forrás: www.csakfoci.hu