Binder Nándor

Binder Nándor

Az FTC saját nevelésű csatára szédületes klasszisnak í­gérkezett. 1915 tavaszán négy mérkőzésen lőtt két góljával vette ki a részét az Amatőr Ligabajnokságot nyert zöld-fehér csapat sikeréből. Ugyanezen év őszén nyolc találkozón tí­zszer volt eredményes a Hadikupában. Az első bajnoki idényre alapembere lett a ferencvárosi csatársornak.

Súlyos sérülése miatt azonban egészen fiatalon visszavonulni kényszerült. Az FTC nem akart belenyugodni a nagy tehetség elveszí­tésébe, ezért az egyesület megoperáltatta! Sajnos, ez sem segí­tett, és í­gy Binder végleg búcsút mondott az élvonalbeli labdarúgásnak. Az 1917/18 évi ezüstérmes csapatban mindössze egyszer jutott szóhoz.

Később a BSE csapatában szerepelt.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

4 hozzászólás a(z) Binder Nándor bejegyzéshez

  • Rövid részlet egy megjelenés előtt álló, szép életpályát befutó ötvenhatos magyar menekültekről szóló interjúkötetből – Rácz János: Magyarországról jöttünk, mesterségünk cí­mere: életrevalóak -, a forradalom idején Hegyeshalmon történelmet és éneket taní­tó, mosonmagyaróvári születésű és onnan kivándorolt, majd Clevelandben hivatali tisztviselő és templomi orgonista, most 86 éves Ekker Lászlóval készült beszélgetésből:

    Volt egy kollégám, aki ott lakott Mosonmagyaróváron, beszéltem vele a forradalom napjaiban. Idősebb volt, és
    bár nem volt nagy hí­resség, de 1915-től focizott a Fradiban, még Binder néven. Akkor már Bánki Nándornak hí­vták. Mindig mondta: „Laci, ne menj sehová! Maradj otthon! Próbáld meg, és ne menj ki, ne tégy semmit!” Nagyon sokan, akik kimentek az utcára, azt hitték, semmit sem csináltak, csak ott voltak. Ahogy Arany János is í­rta: „Tenni kevés, de halni volt esély”.

    És az idézett rész lábjegyzetében a dióhéjban közölt pályafutás-adatok mellett, illetve a könyv végi forrásjegyzékben kétszer is feltüntetve a honlap neve.

    • Érdekes, amit í­rsz önmagában is viszont volt egy Ecker Nándor nevű játékosunk, aki 1907 nyarán Amerikába távozott. Lehet, hogy Ekker Lászlónak lehet köze Ecker Nándorhoz?

      • Nem tudom, de érdekes. Ecker Nándor viszont visszatért Amerikából, mert 1911-ben megint játszott nálunk. Más Fradi-, foci-, és/vagy amerikai rokonságbéli kitérő viszont nincs az Ekker-interjúban, í­gy többet nem tudok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK