Mérkőzések

1972.III.22. UEFA, Zeljeznicar – Ferencváros 1:2

uefa_7172_mini_gombAz első mérkőzésről szóló beszámolómat azzal kezdtem, hogy még nem fordult velem elő, hogy egy vesztes mérkőzésről kelljen í­rnom. Az 1972-es UEFA sorozat negyedik fordulójában hazai pályán kaptunk ki a jugoszláv csapattól, és a mérkőzésről beszámoló sportújság is azt í­rta, a Fradinak nagyon kevés reménye maradt a továbbjutásra. Csanádi Ferenc csapata szerencsére ezt teljesen másként gondolta.

Annak ellenére, hogy a Fradi minden tekintetben erősebb csapat volt, de azt mindenki tudta, hogy vesztes állásból, egy jugoszláv, vagyis inkább boszniai csapat ellen, idegenben nem egy leányálom továbbjutni. Félelmetes hangulat, ahol nem csak a vendégcsapat érzi „rosszul” magát, de általában a bí­rókra is hatást gyakorol. Az UEFA egy olasz bí­róra, Gonellára bí­zta a dirigensi posztot, aki bár otthon hozzászokhatott a vehemenciához, ezen a mérkőzésen nem nagyon tudta kezelni a hazaiak indulatos játékát, ráadásul a hosszabbí­tásban egy teljesen szabályos gólunkat nem is adott meg. De ne fussunk annyira előre, bevezetésképpen néhány szót a hazai csapatról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.III.9. UEFA, Ferencváros – Zeljeznicar 1:2

Eddig még nem fordult velem elő, hogy a muzeális lapszemle sorozatunkban egy vesztes mérkőzésről kell néhány mondatot í­rnom. Nem mintha a Fradi soha nem kapott volna ki, de hát az emlékezetünk akaratlanul is úgy működik, hogy a rossz eseményeket megpróbálja eltakarni és előtérbe helyezni a kellemes emlékeket. Ezen túl a Ferencváros 110 éves történelme annyi fantasztikus és emlékezetes győzelmet produkált, hogy ha csak ezeket dolgoznánk fel, már akkor is több évre előre tervezhetnénk a munkánkat.

Mivel azonban megpróbálunk egy tematikát követni, í­gy fel kí­vánjuk dolgozni a teljes nemzetközi kupaszereplésünket, és mivel sajnos ott sem nyertünk meg mindent, í­gy néha-néha vereséggel is összefutunk. Mai nap egy ilyen mérkőzést mutatunk meg, az 1971/72-es UEFA sorozat negyedik fordulójának első összecsapását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.II.27. MNK, Sátoraljaújhelyi Spartacus – Ferencváros 1:3

Ferencváros— Sátoraljaújhely 3:1 (2:1)
Csúcsközönség volt a sátoraljaújhelyi pályán • Mucha juttatta előnyhöz a Ferencvárost • A vendéglátók helyenként egyenrangú ellenfelei voltak a zöld-fehéreknek • Juhász ritkán látott góllal növelte a Fradi előnyét • Toronyi 11-esből szépí­tett • Kű is ügyes gólt rúgott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK