Juhász István dr.
dr. Juhász István: 75
Csakúgy, mint Géczi, a Jucinak becézett dr. Juhász István is háromszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben (1965: VVK, 1968: VVK 1975: KEK), amit e kettősön kívül egyetlen más itthon játszó labdarúgónk sem mondhat el magáról.
Jó okkal írták róla 1969-ben, hogy „gólképes csatárból lett válogatott középpályás”, eleinte ugyanis Varga, Albert, Rákosi meg Fenyvesi társaként tűnt fel a támadóalakzatban (élete első NB I-es meccsén rögtön 4 gólt szerzett!), és csak utóbb húzódott hátrább, Orosz Pállal egy vonalba. Orosz után Szűcs Lajos, majd Bálint és Vépi lett a partnere a fedezet-, illetve középpályássorban, hogy aztán az újhullám (Nyilasi, Ebedli, Takács, Onhausz) feltűnésével – nemcsak a klubot, az országot is elhagyva – vegye a kalapját.
Az Alsónémediből induló Juhász az FTC egyik kölyöktoborzóján akadt fenn a rostán. Fénykorában elsősorban harcos felfogása és nagy munkabírása miatt szerették az edzők. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A hajógyári melós
Bajnoki beharangozó – Óriási Fradi fölény hazai pályán
Négy gól kell a százhoz – Gera lehet a legeredményesebb az Üllői úton – Böde 100. bajnokiján léphet pályára
A két csapat 117. bajnoki összecsapása következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hosszabbítás: Juhász István
A hetven esztendős “Jucival” beszélgetett a Nemzeti Sport különszáma. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki beharangozó: Idegenben is fölényben a dunaújvárosiak ellen
Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnoki beharangozó – 25. alkalommal győzhetjük le a Pécset az Üllői úton
94. alkalommal mérkőznek meg a csapatok. Fókuszban a fővárosi mérkőzések. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
FTC – Eger: Vissza a kezdetekhez!
Újra a Népstadionban fogadjuk az egrieket hazai pályán. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kiegyenlített örökmérleg Zalaegerszegen
1972 októberében Juhász „Juci” kezdte meg a gólgyártást. Két góljának köszönhetően 2:0-ra verte a Fradi az újoncot a Népstadionban 4.000 néző előtt. A két csapat 68. (Zalaegerszegen a 34.) bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fradi volt, Fradi lesz…?!
Hatalmas ferencvárosi fölény az Üllői úton
1972 októberében Juhász „Juci” kezdte meg a gólgyártást. Két góljának köszönhetően 2:0-ra verte a Fradi az újoncot a Népstadionban 4.000 néző előtt. A Stadionban további két alkalommal (3:0 és 2:2) fogadták a zalaiakat, mielőtt az Üllői úton először találkoztak volna a csapatok.
A két csapat 67. bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....