Corinthian dí­j

A Corinthian FC magyarországi vendégszereplése emlékére egy ezüst serleget küldött a Magyar Atlétikai Clubnak.  A MAC az MLSZ-nek adta át. Az angolok kikötése csupán az volt, hogy csak amatőr csapatok játszhatnak a serlegért, s a jövedelme mindig jótékony célt szolgáljon.
1907-ben az MLSZ kií­rta a Corinthian vándordí­j mérkőzéssorozatot. Az örökös vándordí­j eleinte nem „vándorolt”. Sorrendben négyszer a döntő ugyanis ilyen eredményekkel zárult:

1907/08: FTC-NSC 5-0, 1908/09: FTC-Törekvés 3-0, 1909/10: FTC-BTC 3-0, 1910/11: FTC-BTC 5-0

Az FTC nagyszerű gárdája úgy nyerte a négy kupadöntőt, hogy még gólt sem kapott! Azonban, mint minden sorozatnak, ennek is vége szakadt. Az 1911/12-es kií­rásban a zöld-fehérek már döntőbe sem jutottak! A legrégebbi magyar futballcsapat, a BTC a döntőben 2-1-re győzte le a Törekvés gárdáját. A Törekvés a következő évben is a döntőbe jutott! Azonban ezúttal is egy góllal alulmaradtak: FTC – Törekvés 3-2.

Az 1912/13 évi sorozathoz kapcsolódik az FTC – UTE párharcok egyik (nevezetesen a második) nagy arányú zöld-fehér győzelme.

Az 1913/14-es küzdelemsorozat a világháború kitörése miatt szakadt félbe.

Az MLSZ legközelebb csak 1921/22-re í­rta ki az újabb mérkőzéssorozatot. Az FTC ott folytatta, ahol abbahagyta – ismét a zöld-fehérek nyerték a trófeát: FTC – BEAC 3-1. Mint érdekességet emlí­tjük, hogy az Üllői úti pálya nevezetességét a Springer szobrot a Corinthian dí­j döntő előtt leplezték le.

Ezután kétszer a Vasas csapata diadalmaskodott. A piros-kékek 1923-ban a TTC-t 2-1-re, 1924-ben a BEAC- ot 3-1-re győzték le a döntőben. 1925 azért nevezetes év a kupa történetében, mert ekkor nyerte először vidéki csapat! Ez a dicsőség a Szegedi AK nevéhez fűződik. A kupa két évig is Szegeden maradt, mivel 1926-ban terminus nehézségek miatt nem í­rták ki.

A profizmus bevezetése után a legjobb magyar csapatok már nem nyerhették meg a Corinthian dí­jat, hiszen a kií­rás szerint csak amatőr csapatok küzdhettek érte. Ez a kupa, amúgy is csökkenő népszerűségét tovább mélyí­tette.

Az amatőr csapatok a következő döntőket játszották:

1927: MAC – Dorogi AC 3-0
1928: Dunakeszi Magyarság – Dorogi AC 3-0
1929: nem í­rták ki
1930: Postás – Tatabányai SC 1-0
1931: Törekvés – Szolnoki MÁV 4-1
1932: Postás – Salgótarjáni SE 3-2
1933: Postás – Tokodi ÜSC 4-2
1934: Tokodi ÜSC – Postás 2-1
1935: SBTC – Szegedi AK 3-0

A harmincas évek közepére az érdeklődés egyre lanyhult, s a Corinthian dí­jmérkőzések észrevétlenül megszűntek. 1940-ben újszerű tormában, ismét az MLSZ irányí­tásával újból kií­rták. Az MLSZ kimondta, hogy a Magyar Kupát összekapcsolja a Corinthian dí­jjal, s a Corinthian dí­j győztese az az amatőr csapat lesz, amelyik a Magyar Kupában a legtovább állva marad. A dí­j jelentőségét azzal is növelték, hogy a győztes, ha a bajnoki év végén kiesésre állna, megmenekül. Még vonzóbb lehetőség volt, hogy a Corinthian dí­j győztese, ha alsóbb osztályú, egy osztállyal feljebb kerül. Erre nem került sor, hiszen a következő években mindig I. osztályú csapat nyerte a Corinthian dí­jat:

1941: Szolnok
1942: DiMÁVAG
1943: SBTC

1945 után már nem í­rták ki az antik serleget. Nem is nagyon í­rhatták ki, hiszen a Corinthian dí­j eltűnt! Sokáig keresték, kutatták – hiába. 1967-ben az SBTC találta meg – a tarjániak nyerték egyébként utoljára a kupát – és vásárolta vissza egy magánszemélytől. Az illetőt, amikor megkérdezték, hogyan került hozzá az értékes dí­j, azt válaszolta: évekkel ezelőtt az Ecseri úti ócskapiacon vásárolta!

Nagy utat tett meg tehát az egyik legrégibb magyar vándordí­j…

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)