Deák Ferenc

Nagy­szerű testi felépí­tésű, magas, erőteljes, minden ideg­szálával kapura törő középcsatár volt. Gólképességével Schlosser, Schaffer, Takács II. és Zsengellér méltó utódjának bizonyult. Technikailag ugyan nem csillo­gott a rendkí­vül népszerű „Bamba”, de a kapu előtt fejjel és lábbal egyaránt feltalálta magát.

A Ferencvárosban 83 bajnokin 121, mí­g a magyar válogatottban 20 találkozón 29-szer volt eredményes.

Deák a futballkapuból került a középcsatár posztjára. Berkessy Elemér, a korrábi Fradi-játékos fedezte fel benne az átlagon felüli lövőkészséget, í­gy a SZAC-ban hamarosan Ő lett a gólkirály. Húsz-huszonöt méterről kapásból, állí­tottból bombázott, a rendkí­vül jó fizikumú, fél marhákat emelgető henteslegény.

Becenevéről és átigazolásáról í­gy nyilatkozott:

– Még Lőrincen neveztek el í­gy, mert jó szokásom szerint a középkör táján, a felezővonalnál helyezkedtem el, látszólag úgy, mintha semmi dolgom nem lenne ott. Bambultam, de amikor jött a labda, mindig gyorsan és váratlanul mozdultam meg. Hiába, támadni és gólt lőni a legszebb a futballban! Még ilyen „bambásan” is… Ami pedig az Üllői útra történő szerződésemet illeti, nos az létkérdés volt a SZAC számára is. A szerződés értelmében minden Fradi-meccs után a bevétel 30 százalékát a SZAC kapta!

Deák egy sarokházért (Nefelejcs utca 24. alatti kétemeletes bérház) igazolt az Üllői útra. Nem sokáig volt háztulajdonos, mert jött az államosí­tás… így ebben sok haszna vagy öröme nem lehetett, viszont a ferencvárosi pályafutása fényes sikert hozott.

– 1947. szeptember 7-én mutatkoztam be az Üllői úton – éppen volt csapatom a Szentlőrinci AC ellen. Szerettem régi játékostársaimat, de azért négy gólt rúgtam nekik. Egyébként a Fradihoz való kerülésemnek nagy ára is volt: nem mehettem el a zöld-fehérekkel Mexikóba! Ugyanis ha ezen a túrán részt veszek, egy évig nem igazolhatott volna le a Fradi. Egy ősrégi szabály volt, amelyet sürgősen ezután eltöröltek. De hát nekem ez már semmi vigaszt nem jelentett… A vigaszt a győzelmek jelentették, amelyek szép szériákban követték egymást. Felejthetetlen volt a győriek elleni meccs, amikor a csapat 13-0-ra győzött és én is ötször találtam a kapuba! Azonban még emlékezetesebb egy mesterhármason. Ez 1948 májusában történt. Az Üllői úton a Kispest ellen 1-0-ra „égtünk”. Ónody sérülése miatt 10 emberrel játszottunk, s a két pont sorsa eldőlni játszott. Aztán öt perc alatt három gólt szereztem! 3-1-re győztünk! A közönség a mérkőzés végén betódult a pályára. Rólam letépték a mezt és a szurkolók apró darabokra szaggatták, í­gy vitték el emlékként. Egy régi fradista éppen a napokban mutatta, hogy még most is ereklyeként őrzi a mezem egy málladozó darabját. Gondolom, hogy ezek után érthető, hogy nekem ez a mesterhármason legszebb emlékem.

Deák ferencvárosi pályafutása alatt hét alkalommal ért el mesterhármast. De az igazi „világszám”, hogy kilenc alkalommal meccsenként négy-négy gólt szerzett! És az a már emlí­tett öt gól egy meccsen. És ami szintén nem hétköznapi teljesí­tmény: 29 mérkőzésen két-két gólt szerzett! Utolsó ferencvárosi dupláját jövendőbeli klubja, a Bp. Dózsa ellen érte el. A legtöbb gólt az 1949-es naptári évben érte el: 65 gólt szerzett! 1948-ban pedig 63-at! Ez volt a két csúcséve (1947-ben fél idény alatt 19-et, 1950 tavaszán pedig nyolc gólt szerzett).

Két védő is nehezen állí­totta meg

Húsz válogatott mérkőzése közül tizenötön lőtt, illetve fejelt gólt! Két válogatott meccsen is négy-négy gólt szerzett! 1947-ben Bulgária ellen, 1949-ben a lengyelek ellen. Ez volt a magyar válogatott első vidéki városban (Debrecen) rendezett mérkőzése. Deák mindezt négy góllal köszöntötte.

Nem csoda, hogy a magyar gólzsákot rendre csábí­tották külföldi csapatokba. Amikor a Torino gépe lezuhant és elveszett a világhí­rű csapat még Olaszországból is kapott ajánlatot. A torinóiak egy üres csekket küldtek neki, hogy csak az összeget í­rja be. Ő itthon maradt és azt hitte, hogy örökké a Fradiban játszhat. Nem í­gy történt. További sorsát egy karhatalmistákkal való összetűzés döntötte el.

A siófoki Fogas étteremben eljátszatta a cigányokkal a már betiltott Fradi-indulót (1950), amit természetesen teli torokból énekelt. Percek múlva két ÁVH-s tiszt lépett hozzá, és felszólí­tották, hogy azonnal hagyja abba. Deák válaszul kiütötte őket, sőt az egyiktől még a fegyverét is elvette! A történtek után kész tények elé állí­tották: vagy aláí­rja az átigazolási lapot és a Dózsa futballistája lesz, vagy legfeljebb a börtöncsapatot erősí­theti…

Deák életében először az eszére és nem a szí­vére hallgatott.

A Megyeri úton is rúgta még egy ideig a gólokat, de hát minden megváltozott. Már csak a B-válogatottságig vitte… És néhány év múlva továbbvitte sorsa a Dózsából az Egyetértésbe, a Bp Spartacusból a Siófoki Bányászba. Sportpályafutása lassan véget ért.

*

Deák Ferenc 1997. január 20-án az IFFHS-től egy futball-labdát ábrázoló szobrot és egy elismerő oklevelet kapott Münchenben:

„Az élvonalban egy szezonban elért gólok Európa csúcstartójának, az 1945/46-os idényben 66 gólt szerző Deák Ferencnek”

– 54 gólt szereztem akkor a Nyugati csoportban és a tí­zcsapatos rájátszásban még tizenkettőt. Ha azonban az egy mérkőzésre eső gólátlagot veszem, mégis a Fradiban lőtt 59 gólom a csúcs, mert azt 30 meccsen értem el és az majdnem két gól mérkőzésenként!

Az FTC történetében egy bajnokság alatt Ő rúgta a legtöbb gólt, amely megdönthetetlen bravúr. Akik 1949-ben góljaiért ünnepelték, nem gondolhatták, hogy egy „aranygólcsúcsot” látnak és élik át annak minden gyönyörűségét. Deák Ferenc nemcsak a Ferencváros, hanem Európa legjobb góllövőjének is bizonyult.

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)