Dóka György

A labdarúgócsapat egykori hí­res gyúrója két évtizeden át mintegy kétezer különféle mérkőzésen adta tudása legjavát, hogy a játékosok felkészülten léphessenek pályára. Számos kitüntetés, siker után döbbenetes gyorsasággal szólí­totta el a gyógyí­thatatlan betegség a sportpályáról a kórházba. 1976-ban hunyt el, sí­rkövét 1979-ben avattuk.

Nagy Béla

Mészáros József „A Fradi New Yorkban” cí­mű könyvében méltatja a Fradi gyúróját:

Sokan ismerik a mokány, deresedő fejű, mosolygó arcú gyúrónkat a pesti pályákról. Ott ül mindig mellettem, keze ügyében kis táskájával meg egy üveg ásványví­zzel ugrásra készen a kispadon. S ha én az edző jellegzetes szemével azt nézem, mit csinál a csapat taktikailag és technikailag, ő, bár ehhez is igen éles a szeme, elsősorban az í­zületek, izmok, az emberi szervezet mozgását figyeli a pályán több mint három évtizede, és ebből tizenkét éve az FTC-nél.

 

Más a pálya a kispadról s más a tribünről. Á kispadról nézve az embert látni, a küzdő, az indulatos, a higgadt, a vergődő, az ujjongó, a gyorsan kapcsoló s a lassúbb észjárású, a sportszerű vagy az alattomos — a játszó embert. Mindig csak egyet vagy kettőt. A kispad, az alulnézet, a részletek aprólékosságát tárja föl. A lelátóról az egész pálya, mind a huszonkét játékos egyszerre és állandóan látszik. S hozzá a nézősereg a perecessel. Átfogóbb a kép, de elmosódottabb; az ember ott a pályán sokszor egyetlen kis fura ponttá zsugorodik.

 

Dóka Gyuri pedig a kétszer negyvenöt percen át egyenként figyeli a fiúkat. Hisz amikor elindí­tják a labdát jószerével még rajta a keze melege az izmaikon, tudja melyik, hol sebezhető leginkább, milyen mozdulat amely árthat egyiknek-másiknak. S ha a faultokat valaki osztályozhatja, hát ő aztán igen. Csak az arcára kell nézni s látja rajta az ember, komoly-e vagy könnyebb a sérülés. Nem egyszerű gyúró, hanem azt is mondhatnám, hogy kondí­ció-edző. Akármilyen későn kerül is ágyba, pontosan ébred, és frissen borotválva járja végig a fiúkat: ébreszt, mozgatja a társaságot — a csapat lelkiismerete és „szürke eminenciása”. És gyötri magát a nyelvekkel is. (A tokiói olimpián győztes csapatunk gyúrója is ő volt s ott, abban a Bábelben, sokszor legszí­vesebben szétverte volna tehetetlen dühében a legközelebbi tárgyat, ami a keze ügyébe esett, mert nem tudta megértetni magát.) Mostanában már megtörténik, hogy ő rendeli a reggelinket is — angolul.