dr. Borbás Gáspár

Az FTC legendás balszélsője szerezte az FTC első bajnoki gólját (1901. április 21. FTC – MUE 3-5), a magyar válogatott első gólját (1903. április 5. Magyarország – Csehország 2-1) és ő volt az első a magyar labdarúgók közül, aki doktorált (1908-ban ügyvédként szerzett doktori oklevelet, majd ügyvédi szakvizsgát tett).

Továbbá ő volt az első nemzetközi szí­nvonalat elért, kiváló képességű csatárunk is. 181 cm-es termetével kimagaslott a szélsők közül. Pompás labdakezelés, sima labdavezetés és nagy gyorsaság jellemezte játékát. Több jelentős atlétikai versenyen is diadalmaskodott a legjobb hazai rövidtávfutók ellen. Kellő időben és pontos beadásai rengeteg gólt eredményeztek. Európa legjelesebb balszélsői között emlegették. Schlosser Imrével együtt határainkon túl is hí­rneves balszárnyat alkotott. Még az „utolérhetetlen” angolok elismerését is kiví­vta.

A hí­res gólszerző rendkí­vül önzetlen volt:

Azt tartja, hogy a góllövés a belső csatárok feladata. Bármily ünnepeltetés is jár annak, aki a győztes gólt lövi, ő átengedi ezt az örömet másnak. Sok gól marad el í­gy, mikor a biztos lövés helyett is csak centerez. Ő a leghí­resebb magyar játékos. Külföldön is őt tartják a legnagyobbra. Arra a hí­rre, hogy játszik, taktikát cserél az ellenfél és rendszerint egy játékost kizárólag az ő lefogására rendelnek ki.

(Nemzeti Sport 1908. október 31.)

Ebből a számból az is kiderül, hogy Magyarországon Borbás volt az első, aki „testőrt” kapott a pályán! És még egyben első és egyetlen! Borbás mindkét FTC-pálya avatóján szerepelt! Ott volt a Soroksári úton az első hivatalos meccsen és zöld-fehér mezben futott ki az Üllői úti premieren is (1911. február 2. FTC – MTK 2-1).

Rendkí­vül népszerű volt mind a játékosok, mind a közönség körében. Fritz, a Fradi kapusa, még verset is í­rt róla, amit ismert dallamokra énekelgettek az összejöveteleken:

Most jön csak az igazi
Név szerint Borbás Gazsi,
Ő a csapatunknak a lelke
Csatársorunk balszélsője,
s van ok rajongani most kiért –
a legjobb magyar futballistáért.

Borbás még egy dologban első volt: Magyarországon ő érte el először a huszonötszörös válogatottságot!

*

Az 1913-as MTK elleni mérkőzésen

A Fradi-futballmúzeum öreg orsós magnóján egy kopott szalag tekereg. Ez a szalag a múzeum egyik kincse: Dr. Borbás Gáspár hangját, mondatait őrzi!

1972. tavaszán kerestem (szerk: Nagy Béla) fel Himfy utcai lakásán. Akkor 88 éves volt, de a szellemi frissessége, érdeklődése egészen magával ragadott. Ügyvédi dolgozószobájában telepedtünk le egy kis beszélgetésre, amelyre – megmondom őszintén – mindörökre büszke leszek. Hogyne lennék az, hiszen a sors nagy ajándékának tartom, hogy találkozhattam és beszélhettem az FTC és a magyar válogatott első hivatalos gólszerzőjével, a századelő hí­res balszélsőjével!

A békebeli évek legendás labdarúgójával nem szokványos interjú készült. Csak arra kértem, hogy meséljen, meséljen… A szomszéd szobában rádió szólt, í­gy a beszűrődött hangfoszlányok mintegy kí­sérőzeneként hallhatók Borbás mondataihoz. A felvételt egy idő után halk déli harangszó teszi még meghittebbé. Én pedig elmerengtem: – Istenem! Aki velem szemben ül, már a Millennium idején hallgatta a déli harangszót…

– Mint hetedikes gimnazista, tornatanárom hí­vására kimentem a Városligetbe. Az egybegyűlt gárdát – valamennyien 15-16 évesek voltunk – tanárunk bemutatta egy idősebb úrnak, akit Stobbe Ferencnek hí­vtak. Miszternek becézték, hiszen sokáig Angliában élt, és egyike volt a futball magyarországi meghonosí­tóinak. Stobbe mutatta meg nekünk a bőrlabdát és a szabályokat játék közben magyarázta. Megszerettük az új sportot, s szinte minden szabad időnkben futballoztunk. Hamarosan én is kaptam egy labdát a születésnapomra, s azzal a Gellérthegy oldalában, a Búsuló Juhász mellett lévő grundon játszottunk. Egyszer egy keménykalapos úr odalépett hozzám és megkérdezte, lenne-e kedvünk egy igazi futballpályán játszani? Ez az úr Malaky Mihály, az FTC egyik futballvezetője volt. Így kerültünk a hajdani Fradi-pályára, a Soroksári útra.

Társaim közül engem í­télhettek a legjobbnak, mert azonnal az első csapathoz irányí­tottak. Így én soha életemben nem játszottam ifjúsági csapatban, már 17 évesen az FTC felnőtt csapatában rúgtam a labdát. Eleinte jobbszélső is voltam, később már mindig balszélen játszottam. A balösszekötőm az első időkben Kovács Géza volt, aki szintén középiskolába járt ekkor. Schlosser, a későbbi „párom”, csak később jött az FTC-be. Vele igazi nagy balszárnyat alkottunk, mind az FTC-ben, mind a válogatottban. Schlosser önzetlen játékos volt, rendkí­vüli technikával rendelkezett. Nagy cselező volt, de soha nem lépte túl azt a határt, amellyel a csapatnak ártott volna. Mindig érezte, hol áll a Pataki, a Weisz Feri, vagy mondjuk én, és adta a labdákat a társaknak. Ő is az angol stí­lust játszotta, a hosszú, gyors passzokat, a szárnyakon való gyors lerohanásokat forszí­rozta. Ez volt az FTC stí­lusa, ez a gyors támadó játék. A taktikánk nagyon egyszerű volt, a szélsők az alapvonalig futottak és a beadott labdákat Schlosser vagy Pataki kapura lőtte vagy fejelte.

Gannon edző

Nekem a gyorsaságom fejlesztése érdekében az akkori idők speciális tréningjét kellett végeznem. Gannon, a csapat angol erőnléti edzője egy labdát adott, és az oldalvonal mentén 100 métereket kellett futnom pacemakerek (iramdiktálók) társaságában. Ők labda nélkül vágtáztak, én pedig labdát vezetve futottam, és nekem kellett gyorsabbnak lenni… Gannon ügyelt arra is, hogy a labda szinte ragadjon a rüsztömhöz, nem lehetett túlságosan hosszan szöktetni, csak a beadáskor rúghattam megfelelően nagyot a labdába.

Életem egyik legemlékezetesebb időszaka 1913 tavasza. Bécsben, az osztrákok ellen 4-1 -re győzött a válogatott, amelyben 9! FTC-játékos szerepelt. Másnapra volt kitűzve az ügyvédi vizsgám a Kúrián, a hí­res Grecsán Károly előtt. Így rögtön a bécsi mérkőzés után haza kellett utaznom, egy lelkes Fradi-drukker hozott haza autóján. A vizsgabizottságban ott ült Bedő Mór, egy igen sportkedvelő, kiváló jogász. Vizsgáim végén ő szólalt meg elsőnek:

– Borbás dr. tegnap Bécsben nagy dicsőséget szerzett a magyar sportnak.

Előbb ahhoz gratulált, és csak aztán a vizsgához. Engem nagy boldogsággal töltött el ez az eset, hogy teljesí­tettem mind a két célkitűzésemet, a sportot és az élethivatást is.

Három év múlva kineveztek a főváros alügyészének. Bárczi István, akkor Budapest főpolgármestere, baráti szóval győzött meg arról, hogy a tekintélyes állás egész embert kí­ván, és a végén í­gy szólt:

– Kérlek, gondolkozz, gladiátor maradsz-e, vagy ügyész?

Azt feleltem Bárczinak: – Pista bátyám, jövő héttől már nem leszek gladiátor.

Levelet í­rtam dr. Springer Ferencnek, az FTC elnökének, és tájékoztattam visszavonulási szándékomról. Szombatonként pedig hazautaztam Kerekegyházára szüleimhez, hogy minden hí­vást, „kí­sértést” elkerüljek. Harminckét éves voltam.

Borbás „szuper-visszavonulása” ritka kuriózum labdarúgásunk történetében: szinte hihetetlen, hogy az az ember, aki majd két évtizedig a futballnak élt, ezután több mint két évtizedig még nézőként sem látogatta az FTC és a válogatott mérkőzéseit!

1974. május 3-a, az FTC 75 éves jubileumára, dí­szközgyűlésre, és az FTC örökös bajnoka kitüntetésre hí­vtuk. Gazsi bácsi helyett felesége egy pár soros levéllel érkezett:

A Ferencvárosi Torna Club Tisztelt Elnökségének!

Örömmel, de egyszersmind nagy szí­vbéli bánattal köszönöm az FTC jubileumi közgyűlésére szóló meghí­vásukat.
Örömmel, mert 90 éves korom legszebb emlékei közé tartoznak az FTC csapatában eltöltött fiatal sportéveim -, bánattal azért, mert mindkét csí­pőí­zületi gyulladásom lehetetlenné teszi számomra az emeletekre való kiszállást, s í­gy a személyes megjelenést.
Ezért angyali jóságú feleségem viszi el üdvözlő soraimat Önökhöz, és Ő fogja helyettem elmondani szí­vből jövő szavaimat.

Minden sporttársamat üdvözölve, maradtam régi baráti szeretettel és vonzalommal:

Dr. Borbás Gáspár

Az FTC örökös bajnoka kitüntetést, a jubileumi plakettet í­gy Borbás néni vette át a dí­szközgyűlés tagságának vastapsától kí­sérve.

Két év múlva, 92 éves korában elhunyt Dr. Borbás Gáspár, a magyar labdarúgás hajdanvolt csillaga. Kí­vánságára legszűkebb családjának tagjai kí­sérték utolsó útjára a Kerepesi temetőben.

Klubjai: Kistétényi SE (1900), FTC (1900-)

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)