Edzőváltás: Vlak helyett Mucha
Marijan Vlak, a Ferencváros labdarúgócsapatának eddigi edzője 4 évre szóló szerződést írt alá szerdán Zágrábban a Croatia Zagreb futballcsapatához – adták hírül csütörtökön a központi zágrábi napilapok.
A Vjesnik című újság értesülései szerint Vlak 600 ezer márkát kap négy év alatt a zágrábi bajnokcsapattól, ahol az argentin Osvaldo Ardiles segítője lesz. (A horvát klubcsapat eközben cáfolta azokat a hírügynökségeki jelentéseket, amelyek szerint Ardiles másfél millió dolláros szerződést kötött volna két évre a Croatia Zagrebbel. A klub sajtóosztálya szerint a Vjesnik című napilap közölt helyes adatot, amikor hírül adta, hogy Ardiles havi fizetése 31 500 dollár, ami „csak” 756 ezer dollár két év alatt.)
Marijan Vlak a szerződés aláírása után elmondta, hogy „klasszikus szerződést” írt alá, és reményét fejezte ki, hogy annak lejártáig dolgozhat a Croatia Zagrebnél. Elmondta: nem tudja, hogy a magyar bajnokság utolsó fordulóiban számítanak-e még rá a Ferencvárosnál. Kizárta annak lehetőségét, hogy az FTC horvát edzőt válasszon a helyére. Azt mondta, hogy szerinte a legesélyesebb jelölt Csank János volt szövetségi kapitány, a Vác futballcsapatának edzője.
(1999. június 10.)
A sorozatban harmadik veresége után (a Dunaferrtől és a Kispesttől hazai pályán, a Vasastól idegenben kapott ki) a Ferencváros labdarúgó csapata – függetlenül a bajnoki ezüstéremtől – nem a legjobb hangulatban búcsúzott edzőjétől, Marijan Vlaktól. Az edzőutódlás csak csütörtöktől lesz téma – mondták az Üllői úton az MTI érdeklődésére. Marijan Vlak csalódott volt a PNB utolsó fordulójában a Kispesttől elszenvedett 1-0-ás vereség után. Páncsics Miklós szakosztályigazgató és Simon Tibor, az eddigi pályaedző semmi érdemleges információt nem közölt a távozó horvát edző utódjával kapcsolatban.
– Ezzel a kérdéssel csak csütörtöktől foglalkozunk – reagáltak az MTI kérdésére.
(1999. június 16.)
Mucha József lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője, míg munkáját Vépi Péter segíti majd – jelentette be szombaton Torgyán József, a klub elnöke, az FTC Üllői úti székházában tartott sajtótájékoztatón. Az edzőpárossal egyéves szerződést kötöttek.
– Az edző kijelölésénél úgy ítéltük meg, hogy fontos a klubhoz való kötődés és ezért nem nagy nevű, sztáredzőt kívántunk szerződtetni. Így esett a választás a Mucha-Vépi kettősre – mondta Torgyán József.
A 48 éves Mucha József és az 50 éves Vépi Péter korábban a Ferencváros labdarúgója volt. A szakvezető Marijan Vlakot váltja a kispadon. A horvát edzőtől a Croatia Zagrebbel folytatott tárgyalásai miatt váltak meg.
A klub elnöke hangsúlyozta, hogy az FTC-nél elkezdődik egy tudatos, az utánpótlásnevelésre összpontosító munka, amelyben számítanak majd Simon Tibor részvételére is. Az egykori játékostól, Vlak segítőjétől egyébként Torgyán József azt várja, hogy végezze el a kölni edzőiskolát.
– A bajnokság megnyerése a cél, úgy, hogy a csapatban leginkább a saját nevelésű játékosaink játszanak. Pénzügyi lehetőségeink nem olyan jók, mint mondjuk az MTK-nak, ezért kell fiataljainkra építenünk. A magyar labdarúgás egyik legnagyobb hibájának éppen azt tartom, hogy a csapatok elfeledkeztek saját bázisaikról – mondta a politikus, aki megjegyezte, öt magyar játékost szeretnének igazolni a holtidényben.
A szerződtetni kívánt labdarúgókkal Páncsics Miklós klubigazgató tárgyal.
Mucha József elmondta, nem lehet garanciákat adni, hogy bajnok lesz a csapat.
– Természetesen azon leszünk, hogy az élen zárjuk a bajnokságot, de garantálni ezt nem lehet. A világon ezt egy edző sem tenné meg. Vépi Péterrel együtt nagyon örülünk, hogy a vezetőség úgy látja, tudunk segíteni a klubnak.
A frissen kinevezett vezetőedző hozzátette, társával hétfőtől áll munkába, először a programegyeztetés lesz a feladat, majd július 1-jétől már az érdemi munka is elkezdődik.
A sajtótájékoztató végén szóba került az FTC létesítményeinek kezelői joga is. Erről Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kifejtette, a Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel folytatott megbeszélését írásba foglalják majd és eljuttatják Orbán Viktor miniszterelnöknek.
– Ha már ténylegesen rögzítettük a megállapodást, akkor sajtótájékoztatón jelentjük be az eredményeket – ígérte Torgyán József.
(1999. június 19.)
Vélemény, hozzászólás?