Egy kisfiú üzenete az O-szektorból

Nincs másik klub, ami hasonlí­tana a Ferencvároshoz, és nincs másik szurkolótábor, amelyik hasonló lenne hozzánk. Lassan 114 éve már, hogy ez a csapat megalakult a 9. kerületben, és idén lesz száz éve, hogy csapatunk megnyerte legelső bajnoki cí­mét. Viszont nyolc éve már, hogy az utolsót. Akarjátok tudni, mit tehetünk mi azért, hogy már idén bajnokok legyünk?

Emlékeztek még 1991 novemberére? A Fradi a német kupagyőztes Werder Bremennel játszott hazai pályán. A mérkőzés nem volt túl emlékezetes, ki is kaptunk, de egy fiatal srác akkor látta először belülről a Ferencváros stadionját. Hihetetlen nagynak látott mindent, és emlékszik minden pillanatra. Valaki a kisfiú fejébe nyomott egy zöld-fehér sapkát, egy másik szurkoló adott neki tökmagot. A kisfiú illedelmesen megköszönte az ajándékokat, de aztán a mérkőzés végéig tátott szájjal szorí­totta az O szektor melletti kerí­tést és egy szót sem mert szólni. Nem úgy másnap reggel az iskolában, amikor mindenkinek azt újságolta, merre járt előző nap. Az ő sorsa azon az estén végérvényesen eldőlt. Fradista lett. Én voltam az a kisfiú.

Húsz év telt el, és nem tudok úgy kimenni a pályára, hogy ne nézzek oda az O szektor melletti kerí­téshez, hogy fogja-e egy kisfiú. De még sosem fogta. A baj az, hogy lassan a többit sem, mert egyre kevesebben vagyunk. Jó ez nekünk? Akkor miért hagyjuk?

A csapatnak szüksége van ránk, szurkolókra. Nincs olyan Fradi játékos, akit ne segí­tene az általunk keltett hangorkán, emlékezzetek, hány mérkőzést nyertünk meg az utolsó percben azért, mert zúgott a stadionban a Hajrá, Fradi!

Emlékeztek még a 2004-es bajnoki döntőre? A meccs előtt nem sok sikert jósoltak nekünk, de ez nem érdekelte azt a tí­zezer embert, aki győzelembe hajszolta a csapatot. A Debrecennel játszottunk itthon és győznünk kellett az esélyesebbnek tartott csapat ellen úgy, hogy közben az Újpest nem nyerhetett a Népstadionban – fantasztikus volt a hangulat, jött Gera, Tököli és Lipcsei Peti gólja, három egy ide, és több ezer újpesti zokogott a lefújás után mert mi lettünk a bajnokok.

Emlékezzetek a feljutás utáni első hazai meccsre a Zalaegerszeg ellen. Megjártuk a poklot, és magunkkal is hoztuk – ezt í­rta ki a B-közép a meccs előtt. Tele volt a stadion és megnyertük ezt is.

Megmutattuk, hogy a rosszban is a csapat mellett állunk, emlékezzetek a nagy csapatnak nem nevezhető Jászapáti vagy Bőcs elleni meccsre, egy gombostűt nem lehetett leejteni a lelátón – nem is volt kérdés, ki nyer aznap.

Vajon ezeket a sikereket elértük volna azzal a háromezer nézővel, ahányan az utolsó bajnokin voltak az Üllői úton?

Nyí­regyházától Győrig nincs olyan játékos, akinek ne remegett volna már meg a lába és nincs olyan ellenfél, aki ne hozna rossz döntést, ha a Ferencváros csapatában 12 játékos van – mert igen, mi vagyunk a 12. játékos, szükség van ránk!

Most újra itt a lehetőség, hogy segí­tsük a játékosokat. Jó meccseket játszottunk az ősszel, néha nagyon kevés hiányzott a győzelemhez. Apróságok döntöttek, gyakran ellenünk. Talán éppen az, hogy nem voltunk ott. Nem annyian és nem olyan lelkesedéssel.

Most csak három pontra vagyunk a dobogótól, szerethető csapatunk van, közösen képesek lehetünk csodát tenni, ismerjük a csapatunkat, mindannyian tudjuk, milyen az a Fradi tavasz! Ugye mindannyian ezze vágyunk?

A közönség és a csapat együtt lett bajnok, közösen jutottunk be első magyar csapatként a Bajnokok Ligájába és szintúgy első magyar csapatként az Európa Ligába is. Amikor ott voltunk jöttek az eredmények is.

Azt mondjuk magunkról, mi vagyunk a legjobbak. Eljött az idő, hogy újra bebizonyí­tsuk. Márciustól ne keressünk kifogást, vegyük elő a szekrényből a mezünket, nyomjuk a fejünkbe a sapkánkat, adjunk egy csókot az asszonynak és álljunk a csapatunk mellé! Ha mi együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket, mert ez a városunk, az ország és a világ legjobb csapata!

S ha mindannyian ott leszünk, néha vessünk egy pillantást az O szektor kerí­tésére. Talán lesz ott megint egy kisfiú, akinek aznap megváltozik az élete! Hajrá, Fradi!

-Zadir-