2013.III.3. NB II, Ferencváros II. – Nyí­regyháza: 1-3

A Keleti csoport 16. fordulójában Gárdos szerzett vezetést a Fradinak, majd Bajzát három góljával fordí­tottak a vendégek.


Ferencváros II. – Nyí­regyháza: 1-3 (1-1)
Albert stadion, 300 néző, vezette: Kovács J. Zoltán (Lémon, Becséri)

Ferencváros II: Kunsági – Simita, Erdei G., Klein, Birtalan – Peszmeg (Hodgyai 83.), Vass – Gárdos, Nyilasi B. (Majzik 74.), Papp M. (Erdei V. 85.) – Nehéz
kispad: Gyenes, Oláh M.
vezetőedző: Lipcsei Péter

Nyí­regyháza: Balogh J. – Bodnár, Ambrusz, Durovic, Varga K. (Ur 46.) – Minczér, Bárányos, Nikon (Davidov 46.) – Nikolic (Katona 69.), Bajzát, Csorba
kispad: Hrabina, Dajka, Reznek, Germán
vezetőedző: Brekk János

Gól: Gárdos (17.) illetve Bajzát (30., 81., 88.)
Sárga lap: Simita (34.) illetve Varga K. (29.)

Az első komolyabb helyzet csapatunk előtt adódott: Birtalan próbálkozott lövéssel, 25 méteres, megpattanós löketét magabiztosan fogta Balogh. A következő nagyobb akciónkat azonban nem tudta megállí­tani a Szpari. Gárdos kapott labdát 30 méterre a kaputól, majd gyönyörű szólóba kezdett, „átvert” három védőt, és Balogh fölött a kapuba bombázott, 1-0.  Előnyünket a 31. percig sikerült megtartanunk, ekkor Bajzát lépett ki, majd 14 méterről a hosszú sarokba lőtt, 1-1. Néhány perccel később csapatunk közel volt a gólszerzéshez. Nyilasi tologatta a labdát, majd 23 méterről lőtt is, kí­sérlete centikkel ment a jobb alsó mellett. A félidő vége előtt még egy szöglet utáni veszélyes kavarodás alakult ki, aminek a végét Nyilasi mellélövése zárta.

A második játékrész első helyzete az 55. percben történt, akkor Peszmeg középre í­velt szabadrúgását húzta le a nyí­regyháziak kapusa. A 60. percben Bajzát került hatalmas helyzetbe, hét méterről leadott lapos lövését Kunsági óriási bravúrral hárí­totta. Nem sokkal később Papp csúsztatott fejese ment alig mellé, mí­g a másik oldalt Davidov lőtt „estében”, nagy helyzetben fölé. A játékrész közepén ismét közel voltunk a gólszerzéshez: Nehéz lépett ki, 15 méteres, jobb oldalról leadott lövése a felső lécről pattant a gólvonalra, majd onnan a mezőnybe. Hiába támadtunk, és alakí­tottuk ki a helyzeteket, a vendégek lőttek gólt. A 81. percben egy szöglet után Bajzáthoz került a labda, aki kiszorí­tott szögből a kapuba gurí­tott, 1-2.  A hajrában Bajzát lépett ki ziccerben, és Kunsági felett a kapuba emelt, 1-3.

Újabb találat nem született, í­gy csapatunk bár végig meccsben volt a Nyí­regyházával, végül 3-1-es vereséget szenvedett.

További képek …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Lipcsei Péter: – Az eredménnyel nem, de a mutatott teljesí­tménnyel elégedett lehetek, hiszen jól dolgoztak a srácok. Volt két kapufánk, az egyik után ráadásul úgy tűnt, nem a gólvonalra, hanem mögé pattan a labda, és sok helyzetet is kidolgoztunk. Akárcsak ősszel, ezúttal sem lesz könnyű az első három mérkőzés, hiszen jövő héten Békéscsabára megyünk, majd a Vasassal játszunk. A mai napon azonban sikerült már meccsben lennünk egy, az NB I-es feljutást megcélzó gárdával, és becsületesen dolgozunk tovább azért, hogy ez a jövőben is í­gy legyen.

Gárdos András:
– Az első félidőben sikerült megszereznünk a vezetést. Egy szép indí­tás után a bizonytalankodó védők között lecsaptam a labdára, sikerült elmennem két védő mellett, majd a kapus fölött a kapuba lőttem. Úgy érzem, ezt követően is meccsben voltunk a Nyí­regyházával, ám sajnos a hibáinkat könyörtelenül kihasználta ellenfelünk. Fiatal csapat vagyunk, í­gy továbbra is keményen kell dolgoznunk.

Brekk János: –Rém gyengén játszottunk, de szerencsére akadnak olyan labdarúgóink, akik képesek eldönteni a mérkőzést. Ezúttal Bajzát Péteren volt a sor.

(A Ferencváros és a Nyí­regyháza hivatalos honlapja, a szon.hu, az nso.hu, és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK