Elhunyt Eisemann László

20150603-eisemannÉletének 62. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a Ferencváros és a magyar válogatott legendás masszőre.

Eisemann László, népszerű becenevén „Ejzi” 1954. február 23-án született, és már egész fiatalon elkötelezte magát a labdarúgás mellett, hátvédként egészen az NB I-ig jutott, a Székesfehérvári MÁV Előrében szerepelt az élvonalban. A BKV Előréből vonult vissza, de már korábban, játékosként elkezdte sportmasszőri karrierjét klubcsapatában, valamint a magyar serdülőválogatott mellett.

1983-ban Bicskei Bertalan hí­vására elvállalta az ifjúsági válogatott melletti masszőri munkát, tagja volt az 1984-ben Európa-bajnokságot nyert válogatott stábjának. Öt évvel később, 1989-ben lett A-válogatott gyúrója, azóta legendás karriert futott be sportmasszőrként, több ezer magyar labdarúgó lehetett hálás szakértelméért.

Több mint 250 mérkőzésen ült a felnőtt válogatott kispadján, 15 szövetségi kapitány mellett dolgozhatott a nemzeti válogatottnál. 1996 óta volt kedvenc csapata, a Ferencváros masszőre.

A Magyar Labdarúgó Szövetség őszinte részvétét fejezi ki Eisemann László családjának, szeretteinek és klubjának, a Ferencvárosnak.

(MLSZ)

Eisemann László, avagy ahogyan mindenki ismeri, „Ejzi” 14 esztendősen a III. kerületben kezdte labdarúgó-karrierjét, később a Székesfehérvári MÁV Előre és a BKV Előre együttesében futballozott. Hazánkban a legmagasabb szinten, az élvonalban is játszhatott, ám az elmúlt évtizedekben felejthetetlen sportmasszőri pályafutása miatt volt mindenki kedvence.

Még igazolt játékos volt, amikor elkezdte a masszőri pályát – először a BKV Előrénél, majd a serdülő válogatottnál, nem sokkal később, 1983-ban pedig Bicskei Bertalan hí­vására az ifi válogatottnál is. Később egyik legnagyobb élményeként emlí­tette ezt a felkérést, hiszen í­gy részese lehetett az 1984-es ifi Európa-bajnokság megnyerésének.

A széles mosolyáról és jó kedélyéről hí­res Ejzi 1996-ban, az Olimpiakosz Pireusz elleni UEFA Kupa-párharcnál csatlakozott a Ferencvárosi Torna Clubhoz, és itt is azonnal szerencsét hozott. A mieink óriási mérkőzésen harcolták ki a továbbjutást.

Ejzi egy hároméves periódustól eltekintve közel húsz esztendőn keresztül szolgálhatta szeretett klubját. Két bajnoki cí­met, három Magyar Kupa-győzelmet, egy Szuperkupa-sikert, két Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett a mieinkkel.

Ott volt velünk az UEFA Kupa-menetelésünkkor, és akkor is, amikor a mieink idén hosszú idő után megnyerték a Magyar Kupát.

Ejzi a magyar válogatott mellett 15 szövetségi kapitánnyal dolgozott, a nemzeti csapat több mint 250 mérkőzésének lehetett részese.

A Fradival számtalan felejthetetlen siker, külföldi túra, edzőtábor és élmény részese volt. Szerencsésnek mondhatta magát, aki hallhatta legendásan elmesélt anekdotáit, a régi korok nagy történeteit, csibészségeit.

Amikor néhány éve arról kérdezték, mi az a néhány szó, ami eszébe jut a Ferencvárosról, Ejzi röviden csak ennyit mondott: „Ez az életem, ennyi.”

Negyvenhét éven át tartó futballkarrierjének utolsó mérkőzésein labdarúgóink megnyerték a Magyar Kupát és a Ligakupát.

Ejzi győztesként érkezett és győztesként távozott közülünk.

A Ferencvárosi Torna Club őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak. Eisemann Lászlót az FTC saját halottjának tekinti.

Emlékét örökké megőrizzük. Isten veled, Ejzi!

(fradi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK