Nyolc új dí­szpolgári cí­met adományozott a főváros

20150619-rudasA kulturális, a tudományos és a sportélet nyolc kiemelkedő képviselőjét tüntették ki dí­szpolgári cí­mmel a Fővárosi Közgyűlés pénteki ünnepi ülésén.

Az elismerést Marton Éva Kossuth-dí­jas operaénekesnő, a nemzet művésze; Hámori József Széchenyi-dí­jas biológus; Portisch Lajos olimpiai bajnok sakkozó, a nemzet sportolója; Rudas Ferenc korábbi válogatott labdarúgó és sportvezető; valamint Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-dí­jas szí­nművész vehette át Tarlós István főpolgármestertől. A szintén Kossuth- és Jászai Mari-dí­jas szí­nművész és szí­nházigazgató Bálint András távollétében a dí­szpolgári cí­met fia, Bálint Dániel vette át.

Az elismerésben posztumusz részesült Kerkápoly Endre Széchenyi-dí­jas mérnök és Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, a kitüntetést gyermekeik – Kerkápoly Endre, valamint Varga Attila és Katalin Stadik – vették át.

Az ünnepi ülésen Tarlós István elmondta: a kitüntetettek mindannyian évtizedek kitartó munkájával teremtettek közösséget, maradandót alkotva mind szakmai, mind emberi értelemben. „Budapest mindig úgy fejlődhetett, hogy kimagasló személyiségek, hazafias elkötelezettségű emberek a közösség javára alkottak, munkálkodtak” – tette hozzá.

A dí­szpolgári cí­mek adományozásáról a Fővárosi Közgyűlés képviselői áprilisban döntöttek, az elismeréssel együtt bruttó egymillió forintot kapnak a kitüntetettek.

(MTI, 2015. június 19.)

*

Nyolc dí­szpolgári cí­met í­télt oda a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének zárt szakaszában.

A képviselők döntése alapján Budapest dí­szpolgára lett Hámori József Széchenyi-dí­jas biológus, Marton Éva Kossuth-dí­jas operaénekes, Rudas Ferenc korábbi válogatott labdarúgó, Portisch Lajos, a nemzet sportolója cí­mmel kitüntetett sakkozó, valamint Rudolf Péter és Bálint András, akik egyaránt Kossuth- és Jászai Mari-dí­jas szí­nészek.

A Fővárosi Közgyűlés a dí­szpolgári cí­mmel együtt bruttó egymillió forintot adományoz.

A felsoroltakon kí­vül posztumusz kapott dí­szpolgári cí­met Kerkápoly Endre mérnök és Varga Zoltán magyar olimpiai bajnok labdarúgó.

(MTI, 2015. április 29.)

3 hozzászólás a(z) Nyolc új dí­szpolgári cí­met adományozott a főváros bejegyzéshez

  • Rudas Feri bácsinak viszont hatalmas gratuláció! ISTEN ÉLTESSE még nagyon sokáig köztünk!!! Ha, valaki, Ő azután tényleg megérdemelte … Csak jó, hogy a Tarlós megveszekedettt Fradi-drukker .-))) Ilyen polgármestere sem volt még gyönyörű fővárosunknak … 🙂

  • Varga Zolit nem nagyon értem … a többieket igen … 23 évesen elment Budapestről, utána alig szerzett hí­rnevet … leszámí­tva, hogy 25 éves korára Magyarországon és Franciaországban ÖRÖKRE, Németországban – ha jól emlékszem- 10 évre eltiltották a labdarúgástól … (amit persze, vagy 3 év után feloldottak) … félreértés ne essék, én imádtam azt a zsenit, zokogtam, amikor bemondták, hogy „disszidált” – „hazáját hűtlenül elhagyta”-, a futballtörténelem legnagyobb klasszikusai közé emelkedhetett volna (igen, abba a Puskás, Di Stefano, Pelé, Cruyff, Maradona, Zidane, Messi magasságba) -minden adottsága megvolt hozzá, de BUDAPESTÉRT nem tudom, mit tett … finnyás az í­zlésem, elnézést, nem szeretem az aránytévesztéseket …
    Ezzel együtt, adottságait, alapképességeit tekintve a nemzetközi futballtörténelem egyik legnagyobb hérosza lehetett volna … fiataloknak mondom: CR és Messi egybegyúrva … kb. … hihetetlen zseni volt, de EZT akkor sem értem … Puskást, Kocsist, Czibort lehetett tolerálni, hogy ’57-ben – nem ’56-ban!!!- elmentek, némelyikükre a bitó várt volna, az a rendszer nagyon szeretett példát statuálni-, de Zolinak 1 baja volt, hogy ott volt mellette/előtte egy Császár … akinek biztos voltak hibái, gyengeségei, mint mindenkinek, de maradt MAGYAR és FRADISTA!!! Zoli pedig nem … Ismétlem, imádtam „vargazolit”, a zseniális futballsitást, szurkoltam az edzőnek, de nem értettem sokszor az EMBERT … „biztos, hogy ez mind részeg, aki szembe jön az autópályán?”

    • Kedves Lacimadár! Ha elolvasnád a Zöld és fehér magazin Varga Zoltánról szóló í­rásait, akkor megértenéd távozása okát és körülményeit. Hatalmas játékos volt, sokunk első számú kedvence!
      Megérdemelte a kitüntetést! Persze ez az én véleményem (lehet, hogy sok másoké is).
      Az eltiltásokkal kapcsolatos adataid is tévesek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK