Engelbrecht Zoltán: 70

Engelbrecht Zoltán

Az Esztergomból érkezett szélső Barcelonában öltötte magára először, Japánban pedig másodszor az FTC cí­meres mezt.

1976-ig tartó négy esztendős ferencvárosi pályafutása során az 1972/73-as idényben szerepelt a legtöbbet, 15 tétmérkőzésen lépett pályára.

A folytatásban egyre ritkábban kapott játéklehetőséget az első csapatban. Az 1975/76-os bajnokcsapatban egy mérkőzésen játszott.

A Fradiból Dunaújvárosba igazolt, és négy idényen át erősí­tette Novák Dezső csapatát.

A későbbiekben visszavonult a labdarúgástól.

2 hozzászólás a(z) Engelbrecht Zoltán: 70 bejegyzéshez

  • Hát, igen, többre vihette volna, de 74-től jobbszélen ott volt Pusztai Laci és még Kelemen Guszti, balszellőn meg Magyar Pista, majd Pogány Laci… nem igen látom, hova férhetett volna be…halvány emlékeim szerint biztos jó kis focista volt (hisz NÁLUNK játszott), de az emlí­tettek jobbak voltak…

  • Eredetileg jobbszélsőnek igazolták és a sérülései, egyéb problémái miatt egyre többet hiányzó Szőke Pista helyén játszott a legtöbbször. De Csanádi Feri bácsi később már balszélsőként szerepeltette a halványabb teljesí­tményt nyújtó Bartosik helyett. Jó kis szélső volt. A 1973-as Újpest elleni rangadón győztes gólt lőtt. Kár, hogy Dalnoki Jenő bácsi alig adott neki lehetőséget. Többre vihette volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK